Ne várjunk a pártokra, szervezzük meg az ellenállást mi magunk!

Az előző napok tüntetéseiről sokan fájdalmas csalódottsággal kullogtunk haza. Megpróbálták megfojtani a kibontakozó ellenállást azok, akik miatt maga a folyamat elindult. Az ellenzék politikusai a tudatos deeszkaláció stratégiáját választották.

A fehér sapkás bohócok mellet beszállt ebbe az eddig helyesen eszkalációra játszó Momentum is, amikor szánalmas módon rendőri felvezetéssel járta végig a kormánypropaganda üres irodáit, és vezetői lelkesen követték a fülükbe sugdosó rendőrtisztek utasításait, megtörve ezzel az előző napok spontán vonulásainak a hatalom által kijelölt keretekre fittyet hányó, szubverzív attitűdjét.

Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a polgárok belső és helyes erkölcsi indíttatásából előtörő magasztos düh és gyűlölet nekünk kétségbeesett segélykiáltás, nekik pedig eszköz.

A nép sarokba szorított állatként támad, ha esélyt lát arra, hogy megnyomorítóin sebet ejtsen. Az előző napok tanulsága az, hogy a pártok célja nem a NER leváltása,  csupán az, hogy a közelgő önkormányzati és EP-választások előtt minél több képernyőn rajta legyenek, és így több pénzt zsebeljenek be a látszatdemokrácia intézményeiben való részvételből. Ezért tapadnak piócaként a népharag által életre hívott megmozdulásokra, és tülekednek a mikrofon előtt, hogy kéretlenül is a tartalmilag és retorikailag egyaránt silány mondanivalójukkal untassák az egybegyűlteket.

December 12-én, szerdán egy rövid időre szintet lépett a történelem, és ez nagyrészt a parlamenti ellenzék obstrukciójának volt köszönhető. Beindult az adok-kapok az elnyomó államapparátusok képviselői és a dühös emberek között,

ezzel párhuzamosan folyamatosan emelkedtek a tétek, és egyre komolyabb kockázatokat vállaltak be a parlamenti ellenzék mentelmi joggal rendelkező képviselői által az első sorokból lelkesített tömegek.

A könnygáz, a dehumanizáló egyenruhába bújtatott rohamosztagosok, és a parlament ablakából lezuhanó üvegszilánkok csörömpölésére válaszul felharsanó moraj összjátéka által létrehozott szimbolikus térben egy pillanatra újjászületett maga a politika, annak valódi, tétekkel rendelkező értelmében. Megnyílt egy valódi politikai törésvonal.

Dühös szélsőjobbos Fradi ultrák dühös homoszexuálisokkal és dühös zsidókkal vált vetve néztek szembe az állami erőszakgépezettel. A globális kapitalizmusba ágyazódott magyar állam és a köré szerveződött klánok által rejtve működtetett gazdasági, bürokratikus és egyéb strukturális erőszakok az eszkaláció hatására nyíltan színt vallottak és megfogható formát öltöttek a tonfákban és a könnygázsprayben. Ez félelmetes és veszélyes út, amit nem mindenki akar végigjárni, mert valódi lemondással, kockázattal és áldozattal jár.

Aztán elérkezett az árulás napja. December 16-án a több mint tízezer embert megmozgató tüntetésen végig látszott, hogy maguk az eseménysorozatot elindító, majd meglovagoló politikusok jobban félnek az elszabaduló népharag lehetőségétől, mint a kormány. Még arra sem voltak képesek, hogy a Kossuth térre vigyék a tömeget: beékelték a színpadot az Alkotmány utcában összezsúfolt emberek és a tér közé, nehogy véletlenül baja essen még egy nyüves szánkónak.

Tisztában voltak vele, hogy egy ekkora lelkes tömeg akár olyan folyamatokat is el tud indítani, ami végül őket is lesodorhatja a kényelmes szemétdombjaikról.

Úgy döntöttek, hogy visszatuszkolják a palackba az ellenállás szellemét, amit szerdán ők maguk bocsátottak szabadon. Álszent módon fehér rongyokban bohóckodva hirdették a békét, és olyan konteókkal sértegették a tüntetők dühösebb részét, amit még a fideszes propagandagépezet is megirigyelhetne. Előálltak a „fideszes provokátor” mítoszával, és köszönetet mondtak az elmúlt napokban számtalan jogsértést elkövető rendőrségnek.

Később hallani lehetett a tüntető tömeg reflektálatlanabb felétől az „aki dobál fideszes” rigmus skandálását.

Mindeközben nem hívtak fel az erőszakmentes ellenállás hatékony formáira. Nem volt szó se általános sztrájkról, se polgári engedetlenségről.

Azt várják tőlünk, hogy mínusz 10 fokban engedelmes biodíszletként integessünk nekik és rábízzuk a politikailag súlytalan ellenzéki gittegyletükre a továbbiakat. Egy frászt.

Vérig sértették azokat az egyébként teljesen jogosan dühös embereket, akiket részben ők maguk hecceltek fel pár nappal korábban. Ne felejtsük, hogy ők azok is, akik közül sokan a választási kampányban fejvesztve szaladtak a guruló aprópénz után, szabotálva ezzel a fideszes kétharmad megakadályozását. Fideszes ügynöknek nevezték az elkeseredett, dühükben börtönéveket kockáztató polgárokat azok, akik az elmúlt nyolc évben magas fizetésért végig asszisztálták a polgári demokrácia leépítését és a szélsőségesen reakciós autokrácia létrejöttét.

Provokátoroztak azok, akik valóban fideszes ügynököket tudnak a soraik között. Azok, akik megfúrták a népszerű és köztiszteletnek örvendő Botka László jelöltségét. Elmondok nektek most valamit. Minden egyes tárgyban, ami gyönyörű, íves repülés után a parlament homlokzatán ezernyi szilánkra tört az elmúlt napokban, több az erkölcsi igazság, mint a ti egész pályafutásotok összes parlamenti bohózatában együttvéve.

Most úgy fest, hogy marad minden a régiben. Azok, akik elindították a tüntetéshullámot, visszamásznak a jól ismert langyos vízbe, és onnan sértegetik azokat, akik valóban súlyos árat fizethetnek azért, amit a politikusok kezdeményeztek. Nekik bársonyszék, nekünk börtön.

Ebből persze nem az következik, hogy mostantól el kell zavarni a térről a képviselőket. Jelenlétük hasznos, mert sokak szemében valamiféle legitimációt nyújtanak, nem is beszélve az apparátusuk mobilizáló erejéről, és a közelgő EP-választás is fontos mérföldkő lehet a rendszer legitimitásának aláásásában.

Arról van csak szó, hogy tisztában kell lennünk azzal, hogy az ő érdekeik nem mindig esnek egybe a közérdekkel, és ezt észben tartva kell stratégiát alkotni.

A valódi ellenállás eszkalálására számtalan módszer áll az emberek rendelkezésére. Szervezzük hát meg saját közösségekben a szabadság kis köreit. Leírok itt néhány módszert, amiből ki-ki vérmérséklete és élethelyzete szerint válogathat.

  1. Agitáció: Terjeszd az igét munkahelyen, oktatási intézményben, szórólapon, bankjegyen, aszfalton, üres óriásplakáton. Tudja meg mindenki, hogy él az ellenállás, és hogy a rendszer elleni harcban nincs egyedül.
  2. Ha munkás vagy, lépj be a szakszervezetbe. Ha nincs a munkahelyeden szakszervezet, szervezd meg azt. Ha fideszes bábszakszervezet tagja vagy, szerveződj a vezetés megbuktatására vagy alapíts független szakszervezetet. Gyakorolj nyomást a szakszervezeti bürokratákra a szektorokon átívelő általános sztrájk és egyéb kockázatos, de ütőképes akciók, például egészpályás útlezárások és ipari parkok megbénítása érdekében. Üssünk oda, ahol fáj, ha kell, bénuljon meg a gazdaság.
  3. Emlékeztesd az ellenzéki képviselőket arra, hogy nem melegedni küldted őket a parlamentbe. Érezniük kell a nyomást alulról mind a párttagság, mind a választópolgárok részéről. Ne engedjük, hogy leuralják az alulról szerveződő és spontán kezdeményezéseket.
  4. Ha diák vagy, szervezd meg a szolidaritás és az ellenállás köreit az egyetemen. Tarts teach-ineket, azaz demonstratív célból végzett nyilvános önképző tevékenységet foglalt tanteremben, és lépj be a Hallgatói Szakszervezetbe.
  5. Polgári engedetlenség: helyfoglalás, illetve térfoglalás esetében fontos, hogy az vagy erős szimbolikus jelentőséggel bírjon, vagy okozzon komoly fennakadást.

Az obstrukció és az MTVA-foglalás elvárható, helyes és szükséges volt, de ha ezek után az ellenzéki képviselők januárban visszaülnek a parlamentbe közel egymillió forintért melegedni és eljátszani Orbán kedvéért a demokráciát, ne csodálkozzanak, ha a nép egy nap a fideszesekkel együtt rángatja ki onnan őket.

Címlapkép: Markoszov Szergej / Mérce
Olvass tovább!