Ahelyett, hogy hiperérzékeny módon reagáljunk közösségünk ösztönös reakcióira, tanácsosabb lenne belefogni a közösségépítésbe, mind elemi gyakorlati szempontból, mind pszichológiailag.
Milyen gazdasági gyakorlatok képesek lakhatást, élelmiszert, energiát és egyéb javakat biztosítani emberek tömegeinek úgy, hogy közben sem a természetet, sem a társadalom egyes részeit nem zsákmányolják ki?
A kultúrharcnak nevezett vita leginkább arról szól, mi a kulturális hegemóniaépítés megfelelő modellje: egy inkorporáló, a 2010 előtti elit erre nyitott részeit is magába olvasztó, vagy egy ideológiailag lehatároltabb, az új rezsimet közvetlenebbül támogató módszer.
Ha idén nem történnek meg a győzelem esélyének megteremtéséhez szükséges lépések előkészületei, 2021-től már csak kapkodás lehet az ellenzék kampánya, 2022-ben pedig a megszokott vereség várja.
A régi baloldal korszaka véget ért. Corbyn a baloldal válságának megoldását ígérte, pedig maga is a válság terméke volt.
A számos okból jogos kritika a pártpolitikusokkal és a pártpolitizálás jelenlegi formáival szemben még meredekebbé teszi az ellenzéki pártok számára egyébként is magas akadályokat.
Eltelt pár hét az önkormányzati választás óta, és talán most már nem minősül „ünneprontásnak” néhány kritikus kérdés felvetése.
A valójában egyáltalán nem fontos dolgok helyett el kellene képzelni és el is mondani, milyen világban szeretnénk élni, ehelyett a mostani, szabadságellenes, korrupt rendszer helyett.
A diagnózis és kritika mellé az LMP és Schiffer nem tudott programot adni, ami a neoliberalizmus és a populista jobboldal alternatíváját jelenthette volna. A társadalom többsége számára nem derült ki, hogy az LMP és Schiffer mit is akar valójában.
A cégekbe és nagykövetségekbe való kapaszkodás ugyanazt a hamis politikai narratívát erősíti, hogy majd valaki, valakik megvédenek minket a rosszfiúktól.
