Miért előnyös a tőke számára a vendégmunka? Miként lehet szembeszállni a külföldről érkezett dolgozók kiszolgáltatottságával, és így a helyi dolgozók munkájának leértékelésével is? Forráspont c. műsorunk új adásában a globális vendégmunka-rezsim igazgatásának tőkés logikájáról, és a vendégmunkások szervezéséről Meszmann T. Tibor kutatóval, aktivistával beszélgettünk.  

Magyar Péter egyik választási kampányban tett ígérete úgy hangzott, júniustól nem engedélyezik az Európai Unión kívüli nem magyar vendégmunkások „behozatalát”. A miniszterelnök nem csak a kulturális sztereotípiákon alapuló ellenérzésekre (rasszizmusra) apellált. A távoli és közeli országokból átmeneti időre, specifikus feladatok ellátására importált munkaerőre alapozó tőkés stratégiával szemben széles körben tapasztalhatóak ellenérzések – és nem csak Magyarországon. Meszmann szerint ugyanakkor a vendégmunkáról való lemondás gazdasági szerkezetváltást igényelne, amit nem lehet máról holnapra megvalósítani. Az nem lenne példa nélküli, hogy gazdasági leépítés esetén a politika „jó pontokat próbálna szerezni” akár egy kitoloncolási program beindításával, de a magyarországi ipar teljesítménye jelenleg külföldi dolgozók nélkül nem lenne fenntartható, így efféle erőszakos és embertelen fejleményekre nem számíthatunk.

„Lehet, hogy most az iparnak kevesebb dolgozóra van szüksége, de kétlem, hogy a jobban kihasználható dolgozókra ne lenne szüksége”

– mondta a kutató-aktivista. Meszmann T. Tiborral még április végén beszélgettünk. Amint június 5-én kiderült, a kormány valóban köztes megoldásra jutott: ezentúl bonyolultabb adminisztrációs terhek mellett érkezhetnek az Unión kívülről dolgozók Magyarországra.

Az elöregedő Európában jelenleg 3-3.5 millió nem-EU-s állampolgár dolgozhat, jellemzően ideiglenesen, munkához kötött tartózkodási engedéllyel. A demográfiai szerkezetnek és a növekedést prioritásként kezelő gazdasági rendszernek egyenes következménye, hogy a tőke számára számos előnyt biztosító vendégmunka a jövőben is az európai munkaerőpiac meghatározó része marad.

A magyarországi vállalkozások az elmúlt években szintén egyre inkább építettek a vendégmunka államhatárokat átszelő infrastruktúráira. 2025 végén körülbelül 110 ezerre becsülték a hazai vendégmunkások számát, de vendégünk felhívta a figyelmet arra, hogy a valós számokkal nem vagyunk tisztában, a nem-bejelentett, bújtatott munkaerővel is számolva vélhetően jóval több emberről van szó. Őket teljes szolgáltatói ágazat menedzseli: közvetítő cégek szervezik, hogy a dolgozók Dél-kelet-Ázsiából vagy Kelet-Európából Magyarországra jöjjenek, legyenek dokumentumaik, és el legyenek szállásolva – lehetőleg elszeparált munkásszállókban.

A miniszterelnök ígérete és a foglalkoztatáspolitika valósága közti feszültség hűen tükrözi a vendégmunka évszázados dinamikáit. Amint a Forráspont vendége felidézi, a munkaerő importjának igényét Európában a 20. század első harmadában a háborús munkaerőhiány hívta életre: ekkor „elmozdult a munkáltató és a szervezett munkások közötti hatalmi egyensúly, és ennek a kivédésére találták ki ezeket a programokat”. A vendégmunka szervezésénél a szervezett munka és a tőke erőviszonyait felborítva, kiszolgáltatottabb munkaerő érkezik, amely számára a kollektív érdekérvényesítés kevésbé hozzáférhető. Az olcsóbban munkába álló külföldi dolgozók behozása azonban rendre a helyi munkaerő ellenállásába ütközik.

A tőkés gazdaság érdekei és a demokratikus politikai érdekek között ezen a ponton kompromisszum jött létre, ahogyan a 2010-es évek közepén is történt, az Európai Unió keleti perifériáján is: „Beengedjük őket, de csak egy bizonyos időszakra, nagyon kontrollált szituációkba, és amikor nem találnak többé munkát, akkor azt mondjuk, hogy mehettek.”

A „fölöslegessé váló” dolgozók szerződésük lejártával hazakényszerülnek, esetleg hazatoloncolják őket, vagy látványos kampányok keretében „rajtuk ütnek”, ahogyan nemrég Szlovákiában vagy Olaszországban történt. A tőke cseléből eredő ellentmondás tehát „a vendégmunkás testébe van rakva”, ahogy Melegh Attila fogalmazta meg a helyzetet.

Meszmann T. Tibor elsősorban a kelet-európai vendégmunka valóságát kutatja, beszélgetésünkben szerb ideiglenes munkavállalók szlovákiai autóiparban szerzett tapasztalatairól esett a legtöbb szó. A kutatás egyik fókusza az volt, miként rugalmasították a munkaadók folyamatosan a munkafeltételeket.

A munkaerő rugalmasításának tendenciája két módon jelentkezik: a menedzsment – a kedvező jogszabályokat kihasználva – fokozatosan több túlórát vár el, vagy más módon tágítják a munkaidőt. Másrészről a munka minősége változik meg, akár radikálisan. A kutató erre magyarországi példát hozott: „Az autóiparban a funkcionális vagy minőségi rugalmasságot úgy oldották meg, hogy szerepel a dolgozók munkaszerződésében, hogy azt végzed, amit a főnök, a műszakvezető elrendel. Ez lehet takarítás is.”

A kutató által feldolgozott szerbiai tapasztalat azt mutatta, hogy akár néhány éven belül radikálisan romolhatnak a munkakörülmények az ideiglenesen foglalkoztatottak számára. A kizsákmányolás fokozásának a vendégmunkán túlmutató jelentősége is van. Ahogyan Nun Barbara szerkesztő elmondja, a kizsákmányolás vendégmunkásoknál kipróbált módozatait gyakran kísérik hasonló jelenségek a „normál” munkaerőpiacon. „Az is látszik, hogy a korábban kiharcolt munkajogokat vissza lehet bontani.”

A tőke és a helyi társadalom közti „kompromisszum„ része az is, hogy a kulturálisan idegenként érzékelt vendégmunkásokat láthatatlanná teszik, elszakítják a társadalomtól. Meszmann és társai kutatásaiban jelentős különbségek mutatkoztak az országok között abban, hogy az elmúlt évek tendenciái alapján milyen szinten tolerálják a külföldi dolgozókat a nyilvános terekben.

„Magyarország azok között volt, ahol a legkevesebb nyitottság volt arra, hogy beszéljük meg, hogy ki jön, milyen feltételek között, és ez mit fog jelenteni az országra, a helyi társadalomra, közösségre nézve. Sarkítva fogalmazva, itt akkor elfogadható a külföldi dolgozó, ha nem látjuk, és egy konténerházban van valahol a város szélén elkülönítve, mert az a feltételezés, hogy mindjárt növekszik majd a bűnözés, az alkoholfogyasztás, meg minden. Ami a társadalom szempontjából azt hiszem, hogy nagyon káros: a félelem vezérli az egészet, és így egyre rosszabb lesz.”

Csakhogy a vendégmunkások szegregációja – például azáltal, hogy városszéli munkásszállókra, konténerházakba költöztetik őket, amit munkaszerződés is rögzít – újabb ütőkártya a tőke kezében: a szegregáltan, információhiányban élő, kapcsolati hálóval nem bíró dolgozók kevésbé képesek kollektív érdekeik érvényesítésére a főnökökkel szemben, viszont akár állandóan rendelkezésre állnak.

A dolgozók tőkével szembeni pozíciója szempontjából tehát alapvető jelentőségű, hogy a különböző státuszú munkások, így például a kölcsönzött vendégmunkások és az állományba vett helyi dolgozók mennyire különülnek el egymástól.

A 2024-es, sopronkövesdi Autoliv gyárban szervezett sztrájk például világosan megmutatta, mennyivel nehezebben vesznek részt akár munkahelyi akciókban a valamilyen jogcímen vendégmunkásként dolgozók: amíg a kétórás figyelmeztető sztrájk kiemelkedően magas, közel 80%-os részvétellel folyt, az ezt követő hatórás sztrájkot azok a vendégmunkások, akiket munkaerő-kölcsönzőn keresztül alkalmaztak, már nem merték bevállalni. Azok a vendégmunkások, akiket egyébként közvetlenül alkalmazott a cég, szintén letették a munkát. A kutató-aktivista rámutat: ennek a magyarázata igen egyszerű: „Magyarországon a felhasználó, kölcsönvevő cég nem kell megindokolja, hogy miért nincs a dolgozóra többé szükség. Nem kell azt mondania, hogy ők részt vettek a sztrájkban, mondhatja, hogy nem tetszik a viselkedése, vagy tegnap nem köszönt. Nincs indoklási kötelezettség. A szakszervezetek, akikkel dolgoztam, nagyon óvatosak voltak.”

A megosztott munkaerőt könnyebben szereli le a munkáltató, ennek ellenére gyakori jelenség, hogy a szakszervezetek „csak a sajátjaikat védik”. A vendégmunkások szervezése sokkal munkaigényesebb, munkaintenzívebb, a kimenetel pedig bizonytalan. A szakszervezetek keze persze – a dolgozóellenes törvények miatt – gyakran meg is van kötve. Egy szakszervezet nem nyilatkozhat általában a munkáltató rossz gyakorlatairól, mert a Munka Törvénykönyve a jó hírnévnek a veszélyeztetését szankcionálja vagy szankcionálhatja. Meszmann szerint a teljes gazdasági regulációt át kellene gondolni, és ezen belül azt, hogy mi a munka szervezeteinek szerepe.

Meszmann tudott ugyanakkor pozitív példát is hozni sikeres szervezésre. A szlovén Delavska Svetovalnica egy szakszervezetből vált ki, amelyik nem akarta, hogy a vendégmunkásokat szervező szervezet az ő égisze alatt működjék.

A szakszervezeti bürokrácia macerásnak ítélte a módszertani újítást, ami utólag stratégiai hibának bizonyult, a kutató-aktivista elmondása szerint ugyanis azóta rendkívüli módon felívelt a külföldiek arányszáma a munkapiacokon.

A munkástanácsadó szervezetnek különféle cégeknél dolgozó vendégmunkások tagdíjat fizetnek, és ennek fejében jogi és érdekvédelmi segítségre jogosultak a munkáltatóval szemben. A szervezetnek igen komoly kollektív sikerei is vannak, a róla szóló The Thing to be done c. filmet nemsokára budapesti mozik is vetítik majd.

Tartalom

• ⁠Miért beszélünk a vendégmunkáról? – 00:56 
• A tőke és a társadalom kompromisszuma – 10:10 
• A vendégmunka mértéke Magyarországon és Európában  –13:46 
• Egy kutatás tapasztalatai – 15:54 
• A rugalmasítás mint taktika – 22:34 
• Láthatatlan dolgozók – 25:20 
• Munkaközvetítők, főnökök, vendégmunkások – 34:08 
• Magyar Péter vendégmunkastopja – 37:37 
• A dolgozók megosztása, társadalombiztosítás  – 43:43 
• A vendégmunkás szervezés kihívásai és gyakorlatai  – 58:50 
• Ütőképes szervezés – 1:12:49