Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Karácsonyi gondolatok a rendőri erőszakról

„A szabad véleménynyilvánítás jogának gyakorlása nem összeegyeztethető a Nemzet Karácsonyfája körül elhelyezett, a rászoruló gyermekeknek szánt szánkó kerítés megrongálásával, a szánkók ellopásával vagy felgyújtásával.” (Belügyminisztériumi közlemény)

Az elmúlt napok tüntetései, a rabszolgatörvény mellett, a magyar jogállamiság elleni legújabb támadásról, a közigazgatási bíróságokról is szólt. Sőt, azt hiszem nem túlzás arra gondolni, hogy az, hogy a két törvényt egyszerre fogadták el, ráirányította a figyelmet az utóbbi jelentőségére is, és az ellenzéknek (a szó tág értelmében) talán most először sikerült a jogállamiság és a szociális jogok kérdését összekötnie.

A jogállam állapotát, a jogállamisághoz való viszonyunkat azonban nem érdemes csupán a jogszabályok szintjén értenünk, fontos, hogy állunk hozzájuk. És ha valamit megmutatott az elmúlt néhány hét, azon belül is a rendőrökkel szembeni békétlenségre adott reakciók, az az, hogy igazán van még mit alakítani ezen, még az ellenzéki emberek körében is.

Nem arról van szó, hogy a rendőrök lökdösését, füstbombákkal, tojásokkal való megdobását, vagy a „túszul ejtett” szánkók felgyújtását ne lehetne morális okokból elítélni, a tüntetés sikereit hátráltató faktornak, vagy szimplán öncélú hülyeségnek látni. Ezek mögött sok igazság van, nyilvánvaló is, hogy a szánkógyújtogatás mögött nem állt hosszú távú politikai stratégia, bár én úgy vélem, hogy ha a tüntetések megőrizték volna „békés jellegüket”, akkor sokkal kisebb visszhangot váltottak volna ki.

Ugyanakkor az egyik oldalon több ezer, gyülekezési jogukkal élő tüntető állt, akik közösen álltak ki a magyar munkavállalók, a jogállam és a demokrácia mellett, köztük kb. ötven ember, aki dobált, a másik oldalon meg a rohamrendőrök, akiknek ugye az a munkája, hogy egy ilyen helyzetben helyt álljanak, plusz mindenféle tárgyak, beleértve az 1848-at sárba tipró szoborcsoport másfél négyzetcentis darabjai, meg természetesen a Nemzet Karácsonyfájának Szent Szánkókerítése. Amelyet, miután kellően megviselték az elemek, a kormány odavethet az év maradék 364 napján semmibe se vett szegény családoknak.

Nem, nekünk valóban nem a rendőr az ellenfelünk, hanem a kormány, amelyet szolgál. Ugyanakkor mégis csak ezt a kormányt szolgálja. Ezért téves az az elképzelés, hogy a rendőröket nem szabad kritizálni, és ezért téves megtapsolni a rendőröket egy tüntetésen.

A rohamrendőrök – ellentétben számos közalkalmazottal – ugyanis az egyre erőszakosabb hatalom végrehajtói.

Természetesen én is megértem, hogy szívesebben töltenék a vasárnap estéjüket a családjukkal, mint a -5 fokos Kunigunda utcában, szemben olyan tüntetőkkel, akik őket dobják meg Orbán Viktor helyett, azonban ez a munkájuk része, ahogy egy orvos számára is a munkája része a karácsonyi ügyelet.

A magyar rendőrség, szervezeti és egyéni szinten is, az elmúlt néhány héten megmutatta, hogy nemhogy tapsot nem érdemelnek, hanem kifejezetten hajlamosak jogsértő magatartásra. A teljesség igénye nélkül gondoljunk a tüntetők igazoltatását megelőző utcai fogvatartásra, Adrien esetére ahol, mit tesz Isten, valahogy nem kerültek elő a rendőrségi kamera felvételei, vagy a rendőrautóban fenyegetődző és cigányozó biztos „urakra” (ebben az esetben legalább indult nyomozás a rendőrök ellen).

De legalább ennyire aggasztóak a minden eddiginél hosszabb előállítások, amelyhez elég rossz kocsma előtt cigizni, és amely után sokszor napokig nem is tudni, hova került az előállított személy. De a tüntető tömeg könnygázzal való bőkezű megszórása sem biztos, hogy különösebben jogszerű volt, mint ahogy Hadházy Ákosék MTVA-ból való kidobását sem kellett volna tétlenül nézniük.

A magyar rendőrség magatartása tehát a magyar jogállamiság nyílt szembeköpése volt, és az ellenzéknek (mind a pártoknak, mint a különféle civil szerveknek) kötelessége lenne fellépni ezekkel szemben. Amikor ehelyett fehér sapkával állnak ki a nép elé, akkor a magyar jogállamiságot árulják el. Még egyszer, a legkevésbé sem azért, mert egyébként a rendőrök tojással való megdobálása magától értetődően helyes cselekedet lenne, hanem azért, mert ezzel ahhoz járulnak hozzá, hogy a kormány a különféle, egyébként nemzetközi összehasonlításban elég gyengének mondható békétlenkedéseket fügefa-levélként használhassa a gyülekezési jog erodálására és a rendőri erőszak legitimálására. Egy szánkó felgyújtása (illetve az arra tett kísérlet) nem ad, nem adhat indokot a véleménynyilvánítás szabadságának megkérdőjelezéséhez.

A képviselőknek arra kellett volna felhívniuk a figyelmet, mielőtt szemforgatva ítélik el a tüntetők „erőszakosságát”, hogy a kormány igazán söprögethetne a saját háza táján.

A budapesti tüntetők, akár az előállított CEU-s srácról, akár a rendőrautóban fenyegetett, korábban egy rendőrautó tükrét gördeszkával letörő M., akár a Kisüzem előtt rosszkor cigiző ember, el tudnak érni a nyilvánossághoz.

Azonban nem szabad elfelednünk, hogy ugyanezek az egyenruhás alakok lépnek fel roma vagy menekült embertársainkkal szemben is (vagy, ahogy az egyik jómadár fogalmazott, ők „néznek szembe a büdös cigányokkal”, csak hogy egyértelmű legyen, hogyan is viszonyulnak egyes rendőrök a magyar állampolgárok egy csoportjához), akik már sokkal nehezebben érik el a 444 vagy akár a Mérce szerkesztőségét. A rendőri brutalitás ugyanis a déli határon és nem a Kossuth téren kezdett erőre kapni, a rendőri önkényeskedés is csak Budapesten újdonság, nem Borsodban. A NER mostani újítása, hogy már nem csak a Ligetvédőket, hanem országgyűlési képviselőket is képesek biztonsági őrökkel kidobatni.

A jogállam igazi híveit ez zavarja. Akit pedig nem zavar, az, azt kell, hogy mondjam, hogy nem a jogállam igazi híve.

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs
Olvass tovább!