Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az új gyülekezési törvényt megsértve oszlatott könnygázzal a rendőrség tegnap

Ez a cikk több mint 5 éves.

Gulyás Gergely a mai kormányinfón azt mondta,

„a gyülekezéshez való jog alkotmányos alapjog, de ez békésen és törvényes keretek között gyakorolható. Ami szerdán történt, törvénytelen volt, agresszív politikai aktivisták és szép számmal ‘Soros György szervezeteinek kitartottjai’ vettek részt a tüntetésen, a rendőrökkel szemben erőszakosan léptek fel, ami súlyos bűncselekmény”

– fejtette ki, hozzátéve, hogy nyílt kereszténygyűlölet, a karácsony ünnepével szembeni megvetés világlott ki a megnyilvánulásokból.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint azonban nem ennyire fekete és fehér az, ami a tegnapi spontán tüntetésen történt. A jogvédő szervezete szerint ugyanis a tömegkezelés arányossága és szakszerűsége kétséges a rendőrök részéről.

A tüntetés békésen kezdődött, ám a kezdeti lökdösődés után pár tucat tüntető kezdett erőszakossá válni, padogat, kukákat gyújtogattak, illetve a rendőröket dobálták, így a rendőrségnek természetesen közbe kellett avatkoznia.

„Ám annak ellenére, hogy a tüntetés fokozatosan veszítette el a békés jellegét, a rendőrség tudomásunk szerint egyáltalán nem kommunikált a tüntetőkkel, nem figyelmeztette őket a jogsértő magatartásuk következményeire, tehát nem azon volt, hogy elkerülje az erőszak bekövetkezését és alkalmazását.”

– írja a TASZ, amit egyébként szerkesztőségünk helyszíni tudósítói is meg tudnak erősíteni, akiknek munkájuk végzése során alkalmuk sem volt legalább egy sálat az arcuk elé kapni (nem mintha az sokat segített volna).

Pedig az új gyülekezési törvény kifejezetten előírja az együttműködés kötelezettségét, a rendőrségi törvény pedig kötelezővé teszi a kényszerítő eszköz alkalmazására vonatkozó előzetes figyelmeztetést.

A TASZ szerint érthetetlen, hogy miért nem oszlatta fel a rendőrség a tömeget, felszólítva a távozásra már akkor, amikor a tüntetés még csak kezdett erőszakossá válni.

fotó: mérce

A könnygáz használata ezért többször is indokolatlan és jogellenes volt, ha pedig indokolt is volt, akkor is olyanokat érintett, akiknek a tiltakozása (vagy újságírói munkavégzése) békés volt.

A TASZ ezért közérdekű adatigényléssel fordul a rendőrséghez, hogy pontos képet kaphasson arról, hogy a rendőrség milyen eszközökkel próbálta elkerülni az erőszak eszkalálódását.

A Mérce felvétele az egyik könnygáz adag bevetéséről:

A TASZ jogsegélyt nyújt a +36 30 722 33 56-os számon az eljárás alá vont tiltakozóknak, azoknak, akik a kényszerintézkedés áldozataivá váltak, illetve azoknak, akik ellen büntető vagy szabálysértési eljárást indít a rendőrség.

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs