Aki nem érti, miért a rabszolgatörvény vert ekkora vihart, az nem ebben az országban él.
Magyarországon mindenki túlórázik, másodállásban dolgozik. Többet vállal az orvos, az ápoló, a tanár, a gyári munkás, az értelmiségi. Többet vállal, hogy meg tudjon élni, és miközben többet vállal, pont azt az életet veszti el, amihez a megélhetés kell.
Ezrek, százezrek, milliók élnek úgy, hogy a megélhetésükhöz való gürcölés mellett pénz még talán jut, de idő nem a haverokra, a családra, az esti sörözésre, a színházra. Gyerekek nőnek fel úgy, hogy csak hétvégén látják a szüleiket, vagy néha akkor sem.
Hiába gondolja azt a centrista értelmiség, hogy ez így normális, hát jelezném, nem az, és jelezném azt is, ezzel valóban gondja van a magyar társadalomnak. A túlóra gyilkol, tönkreteszi az egészséget, tönkreteszi a jó életet. A rabszolgatörvényt nem véletlenül így nevezték el, a túlóra valóban egyenlő a rabszolgasággal.
És erre jön a kormány az országban, ahol a legtöbb munkaórát dolgozzák egy évben az EU-ban a dolgozók, és azt mondja, kicsit könnyítünk, hogy még többet dolgoztathassanak embereket. És akkor jön Kósa Lajos, és azzal érvel, hogy de csak a munkavállalók 10-15 százalékát érinti a törvény, csak félmillióan fognak elviselhetetlen plusz munkaterhet kapni.
Amikor a szokásos tömegen túli arcok jelentek meg az elmúlt hetekben az utcán. Mert igenis, amikor ott voltak a munkások, az alsó-középosztály gyermekei, a külvárosok népei, akkor ők azért voltak ott, mert már nem bírják.
Már nem bírjuk. Nekem is volt olyan munkahelyem, ahol megrovást kaptam, mert sokszor késtem a reggel 8-as megbeszélésről, de az nem érdekelte a főnökömet, hogy lényegében minden nap este 10-kor indultam haza, hogy a hétvégéket is végig dolgoztam.
A helyzet az, hogy azt a kizsákmányolást, ami ma Magyarországon folyik ‘kapitalizmus’ néven, nem bírják tovább a magyar emberek. Nem bírja a három műszakot a mentős, a két munkahelyet a szociális munkás, a hétvégi műszakot a gyári melós, és legfőképp nem bírják azt, hogy ezért annyit se keresnek, mint egy francia vagy német munkás, aki még kevesebbet is dolgozik.
Az, ami Magyarországon történik, persze nem véletlen, és nem a néplélek sajátossága, hanem azé a vadkapitalizmusé, amely az olcsó munkaerőre, a munkások kizsákmányolására, és nem a termelékenység növelésére, a magasabb presztízsű munkahelyek létrehozására építi a magyar gazdaságot. Annak a rendszernek a terméke, amely az olyan periferiális országokat, mint Magyarország, csak kifacsarásra használja, a centrum jólétének fenntartása érdekében.
Persze azért, ami itt van, Orbán Viktor is hibás. De aki azt gondolja, hogy a mostani tüntetések Orbánról szólnak, meg a demokráciáról, meg a szólásszabadságról az téved.
Demokrácia nélkül, szólásszabadság nélkül, független bíróságok nélkül túl lehet élni (nyilván hosszú távon ez teszi tönkre az országot és mindannyiunk jövőjét), de kifacsarva, kizsákmányolva, a család, a barátok, a szeretteink, szabadidő és alvás nélkül nem lehet túlélni. Se fizikailag, se egészségügyileg, se mentálisan.
Ez a tüntetéssorozat pontosan ezért csak a rabszolgatörvényről szólhat, nincs értelme másról szólnia, mint a nap mint nap megtörténő kizsákmányolásunkról. Hiszen ez is a legnagyobb egység ma Magyarországon, amely az értelmiséget a dolgozókat, a diákokat és mindenkit összeköt, és szembeállít azokkal akik a nép pénzéből héderelnek Ibizán, Dubajban, meg hasonló helyeken.
Azt kell látnia a parlamenti képviselőknek, pártoknak, tüntetésszervezőknek, hogy ez nem az ő életük gondjairól szól, és maga a képviselet se szólhat az ő életük gondjairól. Nekik a rájuk szavazó tömegek, sőt egész Magyarország népének gondjait kell képviselni. Ezeket a gondokat pedig ma a Rabszolgatörvény fejezi ki a legjobban.
