Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nagy Imre újratemetésén lett politikus, szobrának eltávolításával mutatta meg, milyen értékeket választ Orbán

Nem csupán azért futottam reggel a Nagy Imre szoborhoz a Vértanúk terére, hogy rossz újságíró nyelvvel „leelsőzzem” azt, ami történik. Látni akartam, átélni, megtapasztalni, ott lenni abban a pillanatban, amikor a magyar történelem egyik legfontosabb figurájának szobrát eltávolítják a „Nemzet Főteréről”.

Pontosan olyan volt ezt átélni, mint ahogy az olvasó gondolja. Amikor az ember csak áll, próbál fotózni és videózni, közben körülötte mennek az emberek a dolgukra, munkába, munkások erősítik a hevedert, rakják a vontatóra a szobor még ott maradt hídját, minden megy a maga hétköznapi természetességével. Amikor minden megy a maga útján, az ember áll egyedül, nem csupán személyében egyedül, hanem abban az érzésben egyedül, ahogy a történelem kifordul önmagából, ahogy a valóság kiszakítja a múltat a megtörténtből, ahogy érezni lehet a levegőben a múlt eltörlését, a történelem folyamának mesterséges megsebzését.

Mégiscsak abban a hitben nőttem fel több generációval együtt, hogy 56, a pesti srácok emléke, Nagy Imre emléke szent és sérthetetlen.

Ebben az őrületben álltam a szobor hűlt helye mellett, ott, amellett, ami maradt belőle, egy koszos márványmedence mellett. Lassan jöttek emberek, üres arccal megbámulták a szobor helyét, fényképeztek, megálltak egy pillanatra, majd ugyanazzal az üres, döbbent arccal mentek tovább.

Ebben az ürességben, a megsebzett történelem medencéje mellett, lépett hozzám oda egy férfi, és mesélte el, hogyan szedték le a szobrot. „Itt álltam végig” – mondta. Majd azt is hozzátette, hogy „csak annyit tudok mondani a gyerekeimnek és az unokáimnak, húzzanak el ebből az országból. Itt már nincs semmi.”

Ezzel végre megtöltődött az üresség, amit a szobor hagyott ott nekem maga után, megtöltődött azzal a szimbólummal, amit ez a helyzet jelent.

Mert 1958. június 16-án, hajnali 5 óra 9 perckor egy miniszterelnököt, Nagy Imrét, felakasztották az éj leple alatt, arccal lefelé papírba csomagolva temették el a Kozma utcai gyűjtőfogház udvarán.

Mert ugyanennek a miniszterelnöknek a tetemét 1961. február 24-én éjszaka ásták ki, és vitték át az Új köztemetőbe, ahol egy névtelen sírba tették.

Aztán végre megadatott neki a tisztesség, és egy másik, későbbi miniszterelnök, Orbán Viktor, Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédével lett országosan ismert politikus, annak a harmadik magyar köztársaságnak az egyik hőse, amely 56 örökösének tekintette magát.

Most pedig ennek a miniszterelnöknek a parancsára, az éj leple alatt vitték el Nagy Imre szobrát a „Nemzet Főteréről”, ugyanúgy az éj leple alatt gyalázták meg őt, ahogy már kétszer előtte. Meggyalázták, hogy visszaállítsák a horthysta állapotot, a propagandaszobrot a vörösterror áldozatainak emlékéről, amely mellett például a fehérterror áldozatairól nem kíván megemlékezni a mai kormány.

Ez nem csupán szimbolika, hanem értékválasztás. A harmadik magyar köztársaság történetének szimbolikus lezárása, és Orbán Viktor egykoron volt történetének szimbolikus lezárása is.

Nagy Imréről sok rosszat el lehet mondani. Moszkovita volt, voltak ott padlássöprések. De egy dolog elvitathatatlan, és ezért minden oldalnak, amely a magyar népért akar politizálni, a történelmi panteonba kell helyeznie, hogy abban a 10 napban Nagy Imre választott, és azt mondta, lemond a kommunista párt egyeduralmáról, bevezeti a többpárti demokráciát, leszámol a terrorral, és megpróbálkozik egy harmadik utas kísérlettel. Hogy volt-e más lehetősége, mint ezt választani, nehéz kérdés, és nem is vagyok történész.

De azt tudjuk, nem volt még olyan államférfija a magyar történelemnek, aki önként lemondott pártja egyeduralmáról, aki legalább valamit is visszaadott hatalmából a népnek.

Ehelyett az államférfiúi magatartás helyett választották most Orbánék a tér 1944 előtti állapotának helyreállítását. 1956 öröksége helyett választották, nem is a Horthy korszak örökségét, hanem annak történelemhamisító, elnyomó örökségét.

Persze lehet szépíteni a dolgot, hogy a Jászai Mari térre kerül majd a szobor. De valójában ha érdekes is lenne, hogy hova kerül Nagy Imre szobra, amelyet oda, arra a pontra szántak, ahonnan most elvittek, akkor se tudjuk még, mikor és hogyan fog előkerülni újra a szobor. Azt a lyukat pedig, amit a történelem fonalán ütött, már soha nem lehet ebben a rendszerben helyreállítani. Mert a rendszer választott, és most tudomásunkra hozta ezt. Ideje nekünk is választani.

Olvass tovább!