25 korábban hajléktalan budapesti költözhetett fővárosi tulajdonú bérlakásba
A novemberi lakáspályázat nyerteseinek Karácsony Gergely adta át kedden új lakásukhoz a kulcsokat.
A novemberi lakáspályázat nyerteseinek Karácsony Gergely adta át kedden új lakásukhoz a kulcsokat.
Véleménye szerint természetvédelmi szempontból is visszalépés a Helyi Építési Szabályzat módosítása.
Már a középosztályt is fenyegetik a kilakoltatások. Idén 2000 ingatlant üríthetnek ki.
A magyar holokauszt főbűnösei ügyében rendezett népbírósági pernek egyik tanúja Kovács Istvánné volt, Horthy bizalmi embere. Vallomását sem a népbíróság, sem a történetírás nem vette komolyan, pedig személye fontos része a Horthy-korszak történetének.
Futótűzként járta be a magyar internetet a kiskörei páva, Borisz története, akit közmunkások eltulajdonítottak, majd elfogyasztottak – ez pedig temérdek konfliktust hozott a felszínre.
A vállalatoknak sokkal nagyobb segítséget jelentene, ha célzott segítséget kapnának a koronavírus által sújtott iparágak, és így önkormányzatok sem buknák el az egyik legjelentősebb bevételi forrásuk jelentős részét.
5 év, 20 sorozat, több mint 200 cikk! Elkészült a mi karácsonyi ajándékunk, a Nagy Sorozatoldal, ahol reméljük, sokat időztök majd az ünnepek alatt és a jövőben!
A tatai tó partján álló Cifra-malomra is bejelentkezett az Avalon, a városnak az önkormányzatnak nincs pénze az elővásárlási jog érvényesítésére. Arra utalnak jelek, hogy az állam már lépett.
A főpolgármester támogatja Botka Lászlót abban, hogy szolidaritási alapot hozzanak létre, ahol az oligarchák támogathatják a megszorított önkormányzatokat.
Az Európai Emberi Jogi Bíróság főkamarája ma hirdettek ki a Selahattin Demirtaş v. Törökország ügyben meghozott ítéletét, ami elvileg még Erdoğan rezsimjére is kötelező érvényű.
A természetvédő szervezetek szerint a sarkvidéki olajfúrás sérti az emberek egészséges környezethez való jogát és a norvég alkotmányt, a bíróság szerint azonban a parlamentnek és a kormánynak széles hatásköre van az új olajterületek odaítélésében.
A dolgozóknak szabályos tüntetéssel kellett kikövetelni az oltást, egy számítógépes algoritmus lehetett a hibás.
Bár egyelőre nem csökken 180 alá a napi halálozások száma, Gulyás szerint úgy tűnik, túl vagyunk a második hullám csúcspontján, hiszen a fertőzöttek száma csökkenő tendenciát mutat, amit remélhetőleg 1-1,5 hét múlva a halottak száma is követ majd.
Hiába kérték egyeztetésre az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, nem történt előrelépés, így nem kapott megnyugtató garanciákat az oktatói közösség a szenátus jogkörének visszaállítására és a rektori pályázat kiírására.
Karácsony Gergely „bosszújáról” ír egy csepeli lap és a kerület fideszes polgármestere is, pedig a főváros nemcsak a XXI. kerületben, hanem Budapest-szerte hajléktalan embereknek ad bérbe a tulajdonában álló lakásokat.
A járvány előtérbe tolta az egészségügyet, felértékelve a benne dolgozók munkáját, ezért a béremelés. De azt is nyilvánvalóvá tette: nincs irányítás.
Az sem javít a hangulaton, hogy eközben a vezetők bére mesés mértékben növekszik.
A jelenléti bónusz betiltása és a táppénz 100%-osra emelése helyett a magyar kormány kultúrharccal, lopással és brüsszelezéssel van elfoglalva.
Nem elég piaci, privatizálja a közszolgáltatásokat, és nem elég zöld.
A koronavírus-járvány és a gazdasági válság következtében behorpadt magyar gazdaság nem fog egykönnyen lábra állni 2021 első felében. Évértékelő helyett gazdasági elemzés az új év elé.
Több mint ötven adatigénylés az örökkévalóságnak.
Előtte egy hétig nem érkeztek meg az összegek, a többi hallgatói juttatás pedig azóta sem.
A mexikói elnökkel állapodtak meg új, emberiesebb megközelítésben, és a probléma igazi okainak kezelésében.
Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján elmondták, 24. éjszaka feloldják a kijárási tilalmat.
Nem tetszik nekik, hogy Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere a nevükben üdvözölte a helyi iparűzési adó megfelezését.
Az egészségügyi szolgálati jogviszony mint kategória megalkotása csak részben egészségpolitikai lépés. A közalkalmazotti törvény kiüresítése, komplex ágazatok törvény alóli kivonása már régóta zajló folyamat.
Ezzel kívánják felhívni a településeinken élő polgárok figyelmét az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatások fontosságára.
Itthon forráspont-közeli a helyzet az önkormányzatok bevételeinek súlyos megvágása miatt.
A múltba révedés és nosztalgia helyett ki kell nevelnünk azt az új politikai szubjektumot, amely képes megoldásokat nyújtani, alternatívát építeni a kapitalista rendszerrel szemben. Könyvrecenzió Mark Fisher Kapitalista realizmusáról.
Emellett elfogadták a Korszakváltás Garanciái nevű dokumentumot is, amely a listaállítás feltételeit tartalmazza