Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az SZTE szenátusa botrányos ülésen fogadta el, majd a PTE-n is megszavazták a modellváltást

Ez a cikk több mint 3 éves.

Cikkünk frissül. 

Frissítés, 17:23: A Veritas Virtus Libertas egyetemi csoport feltöltötte Facebook-oldalára az SZTE szenátusi ülésének utolsó tíz percét. Ezen látható és hallható, hogy Rovó László rektor szavazásra bocsájtotta, hogy a két előterjesztés közül melyikről szól a végső szavazás. Szajbély professzor szót kért, ám nem kapott jogot hozzá. Ezután a rektor bejelentette, hogy még nem a végszavazást folytatják le, majd a jogi osztály képviselője átvette tőle a szót, majd közölte, hogy az SZMSZ szerint ha az első, lényegi garanciák nélküli előterjesztés többséget kap, akkor a második előterjesztésről szavazni már nem kell. A felvételen jól hallható tehát, hogy a rektor és a jogi osztály képviselője sem értett egyet abban, hogy ez valóban a végszavazás-e. Később az alternatív javaslatot jegyző, a modellváltásra garanciákat kérő Szájbély szenátor is megszólalhatott röviden, eddigre azonban a modellváltási szavazás már megtörtént. Összesen hatan tagadták meg, hogy a karuk utasítása, vagy korábbi ígéretü szerint nemmel szavazzanak, velük megfordult volna az eredmény.

A mai napon szavazta meg a Szegedi Tudományegyetem Szenátusa, hogy áttérnek az alapítványi modellre, pedig eddig a hallgatók és az oktatók is jelentős tiltakozásnak adtak hangot, amelyhez a város polgármestere, Botka László is csatlakozott. A mai napon ugyanígy Pécsett is megszavazták, hogy tárgyalni fognak a modellváltásról: 29 igen, 9 nem és 1 tartózkodással, amelyről a későbbiekben részletesen beszámolunk majd.

„Festettünk 10 méteres vásznat, kikötöttünk 200 méter szalagot, szerveztünk 450 fős plénumot, kikértük 1700 ember véleményét, írtunk 2500 levelet az oktatóinknak. 800 hallgató és 500 dolgozó regisztrált a mai szenátusira. Küldtünk nyílt leveleket, küldtünk magánleveleket, mozgósítottunk facebookon, Coospacen. Beszéltünk, kérdeztünk, kritizáltunk, javasoltunk. Nyilatkoztunk, cikket írtunk; azoknak, kik rosszallanak ránk: mindenzt névvel tettük, csak magunknál az ügyet akartuk ismertebbé tenni. Ma ki fog derülni, hogy 12 nap alatt tudott-e dönteni a Szenátus a következő – tán nem túlzás – évszázadunkról”
-írta ma reggel a Veritas Virtus Libertas önszerveződő SZTE-s polgárcsoport Facebookon.
A Szegeder.hu információi szerint a vita megközelítőleg két és fél órán keresztül tartott, amelyet amelynek végén a korábbi rektor, Szabó Gábor azt mondta: „arról egyeztettek Palkovics Lászlóval, csak akkor kéri az egyetem a modellváltást, ha az általuk kért feltételek teljesülnek.  Ha a miniszter akár a szavazás után azt mondja, hogy nem tudja ezeket teljesíteni, nem lesz modellváltás”.

A szenátus végén 29 igen, 19 nem, 2 tartózkodás mellett megszavazták a modellváltást.

Maga az eljárás azért volt botrányos, mert Rovó László rektor rosszul mondta be a szavazás tárgyát, majd gyorsan korrigálták, így nem volt teljesen egyértelmű, miről is folyik éppen a szavazás. A rektor ezután rögtön lezárta az ülést.

Nagyon röviden mi történt:

3 órányi vita alatt változó színvonalon folyt a diskurzus. Egész normális felszólalások…

Közzétette: VVL – Veritas Virtus Libertas – 2021. január 29., péntek

Botka László polgármester szerint pedig a fő probléma egyrészt az,

hogy a modellváltással az intézmény szenátusa és a hallgatói önkormányzata arról döntene, hogy hogy a Fidesz által öt élethossziglan kinevezett és visszahívhatatlan kurátor tulajdonába adja a Szegedi Tudományegyetemet.

De így az egyetem évi közel 100 milliárdos költségvetése is elszámolhatatlanná válna, emellett pedig minden egyetemi dolgozó elveszítené közalkalmazotti státuszát, és hatalmas leépítésekre is számítani lehet.

A Szegedi Egyetemen a mai szenátusi ülést megelőzően a 12 karből a négy kar tanácsi ülésein (a Gazdaságtudományi Karon (GTK), a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon (BTK), az Állam- és Jogtudományi Karon (ÁJTK), valamint a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon (JGYPK)) úgy határoztak, hogy nem támogatják az alapítványi egyetemmé alakulást, illetve az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat is nemmel szavazott erről.

Pécs polgármestere, Péterffy Attila szintén Facebook-bejegyzésben részletezte, miért nem ért egyet a modellváltással. A polgármester szerint egyrészt a helyzet átláthatóságával van probléma: „a Pécsi Tudományegyetem tervezett modellváltása kapcsán az elmúlt hetekben sem kristályosodott ki a pontos kormányzati szándék, egymásnak ellentmondó információk láttak napvilágot” – írja. Másrészt a néhány hét alatt történő, erőltetett és az érintettek bevonása nélküli átszervezést ellentétesnek látta az önrendelkezéssel, az egyetemi autonómiával és a demokrácia működésével.

A Pécsi Egyetem polgárai január 25-én online plénumot tartottak, amelyen közel 900 ember vett részt. A plénumon elfogadott egyetemi nyilatkozat kifejezte, hogy az egyetem közjó, és különleges, létfontosságú szerepet tölt be a leszakadó dél-dunántúli régióban, ezért magánosítását és az alapítványi modellt egészében elutasítják. Egy hallgatói csoport, a Free PTE felmérése alapján ráadásul a hallgatók többsége ellenezte a modellváltást: az 1009 válaszadóból 816 ellenezte 44 támogatta, 150 pedig bizonytalan volt.

Ehhez képest a szenátusi ülést megelőző kari tanácsülések egyikén, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán a Hallgatói Önkormányzat öt szavazatával támogatta a modellváltást, annak ellenére, hogy az egyetem diákjait semmilyen módon nem kérdezték meg a döntéssel kapcsolatban, előzetes kutatásokat se végeztek arról, hogy az általuk képviselt hallgatók hogy viszonyulnak az alapítványi rendszerhez.

Az egyetemek modellváltásával kapcsolatos elégedetlenség újabb hulláma január 7-én csapott fel, amikor a Magyar Narancs megírta, hogy – a Budapesti Corvinus Egyetem és a Színház- és Filmművészeti Egyetem példájára – alapítványi fenntartásba kerülhet a Debreceni Egyetem és Szegedi Tudományegyetem mind a négy orvos- és egészségtudományi egyetemmel együtt. Később kiderült, hogy a Pécsi Tudományegyetem is hasonló sorsra juthat. A Pannon Egyetem alapítói, fenntartói jogainak gyakorlása pedig már decemberben átadásra került „Pannon Egyetemért Alapítvány” részére.

Az alapítványi modell értelmében az intézmények élére kinevezett kuratóriumok akár teljhatalmat is kaphatnak az egyetemi irányítás fölött, az egyetemi szenátusok jogköreit erősen leszűkítve: a szenátustól elveszik a rektori pályázatokkal, a szervezeti és működési szabályzattal, az intézményfejlesztési tervvel és a költségvetéssel kapcsolatos jogköreit. A kuratóriumokba pedig több esetben is kormánytagokat, illetve Fidesz-közeli embereket neveznek ki.

Az SZTE-t irányító kuratórium tagja lesz például Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Az így kialakított egyetemeket továbbra is az állam fogja finanszírozni, de az államtól a fenntartói jogot az alapítványok kezébe helyezik át. Ennek értelmében az alapítványi kuratóriumok rendelkeznek majd az intézmények költségvetése, éves beszámolója, szervezeti és működési szabályzata, intézményfejlesztési és vagyongazdálkodási terve fölött.

Az egyetem modellváltásának előterjeszését Nagy Sándor, Szeged városfejlesztésért felelős alpolgármestere is megosztotta Facebookján:

🏛 Ha valakinek kétségei lettek volna: az SZTE Szenátusának benyújtott előterjesztés a világon semmilyen garanciát nem…

Közzétette: Nagy Sándor – 2021. január 29., péntek