Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Bevezette a magyar állam a Barnahus-módszert a bántalmazott gyermekek kihallgatására

Ez a cikk több mint 3 éves.

A büntetőeljárási törvény egy új módosítása értelmében a magyar állam már elismeri az izlandi Barnahus-módszert a szexuálisan bántalmazott gyermekek kihallgatásánál. A 2021. január 1.-től érvénybe lépő módosítás immár lehetővé teszi, hogy igazságügyi szakpszichológus, vagy a gyermekek védelméről szóló 1997. évi XXXI. törvényben meghatározott szaktanácsadó kérdezze ki a büntetőáljárási kihallgatásban érintett gyermekeket, akiket eddig a rendőrség munkatársai hallgattak ki.

A Hintalovon Alapítvány tegnap külön bejegyzésben is hangsúlyozta a módosítás jelentőségét, azt írták:

” Ez lehetőséget ad arra, hogy olyan szakember hallgassa meg a gyereket, aki megfelelően képzett és érzékeny, így jóval kisebb az esélye a gyerek újra-traumatizálódásnak már az eljárás kezdetén.”

Azt is kihangsúlyozzák, hogy a döntéssel évtizedes lemaradást pótolhat a magyar büntetőeljárás rendje.

Hiányosságok azért persze maradtak, például ahhoz, hogy a módosítóban előirányzott szakemberek megfelelő létszámban rendelkezésre álljanak, először is az intézményrendszernek kellene Magyarországon kiépülnie. A Barnahus módszert a Szombathelyen 2016-ban megnyílt, úgynevezett Barnahus-házban alkalmazták eddig Magyarországon, február 1.-től ezt egy budapesti terápiás központ is kiegészíti majd, a Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat épületében.

A Mércén 2017 végén Szojka Zsófia számolt be részletekbe menően mind a Barnahus-módszerről, mind pedig annak magyarországi pilot-projektjéről Szombathelyen. Már akkor hangsúlyozta, a módszerváltás mellett alapvető szemléletváltást is jelentene alapelveik itthoni alkalmazása.

A rendőrség hivatalos közleménye szerint erről az együttműködésről írt alá megállapodást 2021. január 27-én Kuslits Gábor, a Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója és dr. Terdik Tamás dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya.

Budapest, 2021. január 27: Kuslits Gábor, a Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója és dr. Terdik Tamás r. dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya megállapodást írnak alá a budapesti Barnahus központ átadásáról. Fotó: Police.hu

Az egyezmény megkötése alkalmából Fülöp Attila, az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára is köszöntőt mondott, amelyben hangsúlyozta, szintet lépett a rendőrség és a gyermekvédelem együttműködése. Ezek után átadták az új, különleges kihallgatószobát is.

Az izlandi módszer lehetőséget nyújt arra, hogy a zaklatott gyermekeknek ne kelljen számos különböző intézmény külön, idegtépő meghallgatásain átesnie, a Barnahus komplex módon, egyetlen helyen, gyerekbarát környezetben, szakértőkkel és integrálva végzi el ezt az iszonyatosan nagy munkát.

A módszer lényege, hogy miközben a meghallgatást gyermekekhez értő szakember végzi, egy eltakart „monitoring szobában” helyet kap az ügyben nyomozó rendrő, adott esetben az ügyész, ügyvéd is, aki így párhuzamosan, de a kiskorú áldozatokat nem zavarva figyelheti meg az egész folyamatot, és gyűjtheti össze a bizonyítékokat. Kérdéseiket a gyerekek számára érthető módon a szakember tolmácsolja.

Ráadásul a megfelelő környezet a tapasztalatok szerint nem csupán a traumák újraélését kerüli el, hanem a módszer szinte mindig elegendő bizonyítékot is szolgáltat a büntetőügyi vádemeléshez, így az ezzel a módszerrel kezelt gyerekek támadói nagyobb eséllyel jutnak el a bíróságra vádlottként.

Míg jogvédő szervezetek hevesen tiltakoztak 2020 nyarán, amikor a kormány megkönnyítette a gyermekek családokból való kiemelését, a Barnahus-házakat működtető civilek hangsúlyozták, a szexuálisan zaklatott, bántalmazott kiskorúak számára az új törvényi környezet nagy könnyebbséget jelent.