Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Részvételi eszközök bevetése nélkül nincs demokrácia

Az állampolgárokat az őket érintő döntésekbe bevonó, racionális és egyenlő felek közötti párbeszédet lehetővé tevő állampolgári tanács, részvételi költségvetés és a hozzájuk hasonló eljárások világszerte egyre elterjedtebbek. A példák azt mutatják, hogy az ilyen eljárások hazai alkalmazása alkalmas lehet a technokráciával és a jobboldali populizmussal szembeni fellépésre, mivel inkluzivabb és igazságosabb politikai döntéseket tesznek lehetővé. Épp ezért a hazai alkalmazásuk elősegítené egy szolidáris és demokratikus Magyarország létrejöttét. Mindezek mellett a kormányzat hatékonyságára is pozitív hatást gyakorolnak, és így az alkalmasságát bizonyítani kívánó ellenzék számára is hasznosak lehetnek.

Német állampolgárok és a világpolitika

Január 13-án este Németországban kezdetét vette a „Németország szerepe a világban” névre keresztelt állampolgári tanács, mely célja, hogy a külpolitika irányának meghatározásába a német társadalmat is bevonják. Az eljárás során 160 kisorsolt polgár március 19-ig hat szerda este és négy szombati nap alkalmával fog tanácskozni, hogy ajánlásokat nyújtsanak be a Bundestag számára az alábbi témaköröket érintő kérdésekben: fenntartható fejlődés, gazdaság és kereskedelem, EU-s külpolitika, béke és biztonság, valamint demokrácia és jogállamiság.

A sorsolási eljárás célja, hogy a tanács összetétele leképezze a német társadalom életkori, nemi, képzettségi megoszlását, továbbá reprezentatív legyen lakhelytípusra és méretre, valamint a lakosok migrációs hátterére nézve is. A tanács minden résztvevője kap egy témát, amelyet mindig más-más összetételű kiscsoportokban beszél meg a többi résztvevővel, majd az egyes kérdésekről nagy körben is szavaznak. A tanácskozások mindegyike professzionálisan moderált és dokumentált, a résztvevőket szakértők segítik – a koronavírusra való tekintettel – online előadásokkal, amelyek során az egyes témákat különböző szempontokból is bemutatják, valamint az előadásokon felül, a spontán felmerülő kérdések megválaszolására is rendelkezésre állnak.

Az állampolgári tanács szervezéséért és finanszírozásáért a Mehr Demokratie (Több demokráciát!) és az EsgehtLOS (Kezdődik) kezdeményezés felel. Az előbbi szóvivője, Claudine Nierth szerint a kisorsolt polgári tanácsok képesek lehetnek a társadalom és a parlament közötti távolság áthidalására, valamint az utóbbi tagjai számára fontos segítséget nyújthatnak a döntéshozásban, továbbá erősíthetik a demokráciába vetett bizalmat. Abban, hogy a modellprojektet mennyire veszi majd komolyan a törvényhozás, optimizmusra ad okot, hogy a tanácsot Wolfgang Schäuble, a Bundestag elnöke is támogatja, aki szerint az ilyen eljárásokat nem a parlamentáris demokrácia konkurenciájaként, hanem annak kiegészítéseként kell felfogni, amelyek hozzájárulhatnak a politikai kérdések komplexitásának megértéséhez, és a demokrácia elmélyítéséhez.

Demokratikus innovációk a technokrácia és a populizmus ellen

Az állampolgári tanácsokhoz hasonló részvételi és deliberatív eljárások, intézmények  a világ minden táján, a politikai döntéshozás eltérő szintjein a legkülönbözőbb formákban megtalálhatóak (részvételi költségvetés, tanácskozó közvélemény-kutatás, kooperatív kormányzás, közösségi rendőrség; konkrét esetek egy a Wikipédiához hasonló online enciklopédiában, a Participedia oldalán elérhetők). A képviseleti kormányzás nyilvánvaló válsága kapcsán egyre nagyobb figyelem helyeződik az összefoglaló néven demokratikus innovációknak is nevezett eljárásokra, melyek elméleti gyökere a részvételi és deliberatív (tanácskozó) demokráciaelméletben találhatóak.

Utóbbi egyik legismertebb szószólója a német társadalomtudós, Jürgen Habermas, aki szerint egy demokratikus és legitim döntés kizárólag a polgárok racionális, és elnyomásmentes párbeszédének eredményeképpen jöhet létre, ezért egy működő demokráciához elengedhetetlen, hogy létrejöjjenek a nyilvánosság azon terei, ahol az effajta párbeszédeket le lehet folytatni. Habermas 2007-ben ezt kiegészítve úgy fogalmazott, hogy demokratikus legitimáció eléréséhez a racionális kommunikáció mellett az összes lehetséges érintett részvételére is szükség van a döntés meghozásához. Ez a részvételi demokrácia lényegét világítja meg.

A fenti elvek szerint működő társadalmi intézmények létrehozása azért különösen időszerű, mert a modern demokráciák egyre több döntést vonnak ki a nyilvánosság ellenőrzése alól, így a döntések végül az érintettek bevonása és ellenőrzése nélkül, a politikai, a pénzügyi, valamint egy szűk „szakértői” technokrata elit kezében összpontosulnak. Ez utóbbit nevezi Bibó István a hatalmi ágak elválasztásáról szóló akadémiai székfoglalójában szakszerűség és képzettség arisztokráciájanak.

Persze ezen eljárásoknak is megvannak a veszélyei. Komoly kihívás, hogy a részvétel mindenki számára lehetséges legyen, és valóban mindenki szóhoz is jusson, és ne csak az amúgy is magas érdekérvényesítő képességgel rendelkező csoportok kapjanak egy újabb lehetőséget az érdekeik képviseletére. Továbbá

fontos, hogy ezen eljárások ne csak látszatintézkedések legyenek, amelyek segítségével a hatalom a polgárokkal való együttműködés benyomását keltheti, valamint rosszabb esetben a társadalmi elégedetlenség elvezetésére, és általa ellenőrzött keretek közé terelésére használhatja.

Ezért fontos, hogy az eljárás rendje – kiválasztási eljárás, a résztvevők felkészítése, moderáció – valóban lehetővé tegyék a mindenki (különösképpen a kérdés által érintettek) számára a nyitott, egyenlő, informált és racionális párbeszédet.

Amennyiben sikerül ezen eljárásokat a fenti elvek szerint működtetni, akkor kimondottan alkalmasak például az infrastrukturális projektek kapcsán felmerülő érdekellentétek kezelésére. Egyrészt, mert így a projekt kivitelezője (például az adott önkormányzat) információkhoz juthat arról, hogy az érintetteknek pontosan mire is van szüksége, továbbá a résztvevők számára lehetőség nyílik, hogy megismerjék és átérezzék – például szerepjátékok alkalmazásával –  a másik oldal álláspontját. Mindezek mellett moderáció segítségével a közösségi médiában megszokott polarizációval szemben, konszenzust (vagy ha az nem lehetséges, akkor kompromisszumos megoldást) kereső párbeszéd teremthető a felek között. Ezen tulajdonsága miatt fontos kiegészítése, vagy akár alternatívája lehet a könnyen a populizmus áldozatává váló népszavazás intézményének. (A populizmust a kisebbségi jogok, és többségi társadalomtól eltérő csoportok érdekeit, a puszta többségi és/vagy kulturális/etnikai alapon figyelmen kívül hagyni kívánó értelmében használom. A fogalomnak azzal az olvasatával, mely az elitek hatalmát megkérdőjelező olvasatával, a részvételi demokrácia célja – a társadalom egésze számára a döntésekben történő részvételre valódi lehetőség biztosítása – összhangban van.)

A deliberatív és részvételi demokráciával foglalkozó rendszerszintű megközelítés követői amellett érvelnek, hogy a politikai rendszer egymással kölcsönhatásban álló, egymással összefonódó intézményei, eljárásai, kommunikációs terei más-más kompetenciákkal rendelkeznek, és így különböző szerepet töltenek be a rendszer egészének deliberatívvá és részvételivé tételében. A különböző intézmények és eljárások eltérő mértékben hivatottak érvényesíteni az emancipációt, az elszámoltathatóságot, a döntéshozói képességet, vagy éppen a nyilvános kontrollt, valamint azt, hogy az információk és megközelítések a társadalom egésze számára elérhetőek legyenek, és a közbeszéd részeként elterjedjenek. (Ezeket  John S. Dryzek egy deliberatív rendszer hat központi dimenziójának tekinti a meta-deliberációval, azaz a párbeszéd módjáról szóló párbeszéddel kiegészítve.) Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy amíg a megválasztott testületek a döntésképesség elvét hivatottak érvényesíteni, addig a média az információk és értelmezések széleskörű elterjedéséért felelős elsősorban. Az ilyen klasszikus intézmények mellett azonban a teljes rendszer deliberatív és részvételi potenciálját annak inkluzivabbá tétele által növelhetik az olyan szociális és jóléti intézkedések, juttatások, amelyek biztosíthatják a marginalizált csoportok számára a politikai részvételhez szükséges tudást és szabadidőt. (Felnőttképzés, tisztességes álláskeresési járulék, szociális lakhatás, stb)

Ezen megközelítés fontos megállapítása, hogy az olyan, elsőre a deliberatív és részvételi érvekkel szemben álló intézmények, mint a szakértők, tüntetések és más nyomásgyakorlási eszközök, valamint a pártos média is képes a rendszer egészében a fenti elvek érvényesülését előmozdítani. (Alapvetően mind három az új információk, magyarázatok, visszajelzések nyújtásában és azok elterjesztésében játszhat pozitív szerepet.) Mindezek mellett azonban arra is ügyelni kell, hogy bizonyos esetekben a részvételi fórumok és deliberatív intézmények egymást gyengítve, kiütve működhetnek, például egy újonnan megnyitott fórum a már meglévő, civil érdekérvényesítő struktúrák ellen hathat.

Tetszettek volna demokráciát csinálni!

Miért érdekesek számunkra Magyarországon az ilyen részvételi és deliberatív demokratikus innovációk és megközelítések?

A rendszerváltás és a harmadik magyar köztársaság berendezkedésének elitek általi meghatározottságát többen is megnevezték annak okaként, hogy miért nem találkozott a Fidesz széleskörű társadalmi ellenállással, amikor a 2010 előtti rendszer lebontása mellett elkezdte kiépíteni a hol illiberális, hol régivágású keresztény demokráciának nevezett Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Valóban az unásig ismételt Antall József-i forradalomra lenne szükség ahhoz, hogy a politikai rendszerünk széleskörű társadalmi támogatást élvezze?

Egy évvel a magyar rendszerváltás előtt, 1988-ban Brazíliában éppen zajlik a demokratikus átmenet, amikor Porto Alegrében a Munkáspárt beveszi a városházát, azonban a közgyűlésben az ellenzék szerez többséget. Hogy a radikális baloldali és városi mozgalmak által támogatott Munkáspárt képes legyen megvalósítani a reformprogramját, a végrehajtói hatalom birtokában kialakít egy részvételi struktúrát, melynek keretein belül a nem-megválasztott polgárok részt vehetnek a költségvetési kérdéseket érintő döntésekben. Az ekkor megszülető részvételi költségvetésnek két fő célja az volt: hogy „megfordítsák” a prioritásokat, és a leginkább rászorulókat részesítsék előnyben a közösségi befektetések során, valamint hogy „demokratizálják” a demokráciát a városi lakosság döntéshozásba való bevonásán keresztül.

A két cél megvalósítása szorosan összekapcsolódott az ötlet megálmodói számára: a politikából amúgy kizárt csoportok, mint a kisebbségek, nők, a munkásosztály, a részvételükkel képesek legyenek érvényesíteni a saját érdekeiket, és véget vetni az állam uralkodó osztályok általi kisajátításának.

Ezek mellett később a jó kormányzás is megjelent mint cél, amely a korrupció és az uram-bátyám rendszer felszámolását, valamint a lakossági igényekre jobban reagálni tudó adminisztratív működést kívánta megteremteni.

A területi és tematikus alapon szerveződő, különböző hatáskörű szintekből felépülő rendszer sikeresen kapcsolta össze a társadalmi igazságosságot a többségi elvvel a döntéshozásban, egy olyan szavazási eljárás segítségével, ami súlyozást alkalmazva figyelembe veszi a szociális és infrastrukturális szükségleteket, valamint az önkormányzati szervek kapacitását. A Porto Alegre-i részvételi költségvetés nem csak abban bizonyult sikeresnek, hogy évről évre egyre többen vettek részt a folyamatban (2004-ben a résztvevők száma elérte az 50.000-et), de a fent említett elvárásoknak is sikerült megfelelnie, továbbá a Világbank megállapításai szerint is hozzájárult a lakosok jólétének növekedéséhez. (Például a szociális lakások számának ugrásszerű növekedésével, a csatornázás kiterjesztésével, valamint az oktatási és egészségügyi kiadások megháromszorozásával 1985 és 1996 között.)

Porto Alegre példáját először Brazíliában és Latin-Amerikában követték, majd Európában és Ázsiában is megjelentek a részvételi költségvetések. A hozzánk sok szempontból közel álló Lengyelországban egy 2018-ban elfogadott törvény minimumkövetelményeket állított a megyei jogú városokkal szemben, amelyekben meghatározta, hogy mekkora társadalmi igény mellett, milyen módon – például a résztvevők számára rendelkezésre állított összeg nem lehet alacsonyabb a teljes költségvetés 0,5%-nál – kötelesek részvételi költségvetést alakítani.

Magyarországon Kispest és Budafok-Tétény már rutinszerűen alkalmazza ezt az eljárást és Józsefváros is tervezi a bevezetését.

Ezen eljárások persze sok szempontból különböznek. Az egyik leglényegesebb szempont, hogy a résztvevők valódi döntési jogkörrel rendelkeznek (mint Porto Alegrében), vagy pedig pusztán egy párbeszéd orientált eljárásról van szó. Ez utóbbiak alapvetően az igényfelmérést és információ szerzést szolgálják, továbbá alkalmasak lehetnek arra, hogy érthetővé tegyék az állampolgárok számára a költségvetés működését. (A Németországban megrendezett részvételi költségvetések jellemzően ebbe a kategóriába tartoznak.)

Habár a deliberatív és részvételi eljárásokat alapvetően helyi szinten alkalmazzák, arra is van példa, hogy országos szintű reformok előkészítésében játszottak döntő szerpet. A két leggyakrabban emlegetett eset az írországi alkotmányozó gyűlés, valamint az abortuszt legalizáló népszavazást előkészítő állampolgári tanács. Előbbi esetben 2012 és 2014 között 66 véletlenszerűen kiválasztott ír állampolgár és 33 parlamenti képviselő, valamint minden északír parlamenti pártból egy-egy delegált közösen tettek javaslatokat az alkotmányt érintő nyolc kérdésben. (Többek között: házassági egyenlőség, választói korhatár 17 évre csökkentése, vagy a Dáil, az országgyűlés megválasztásának módja.) Ennek eredménye volt a 2015-ös népszavazás, amelyen 61%-os részvétel mellett 62% szavazott a házassági egyenlőség mellett. Az alkotmányozó gyűlés sikerének köszönhetően 2016-ban összehívták az állampolgári tanácsot, amely 99 véletlenszerűen kiválasztott állampolgárból állt, és az abortuszt szabályozó 8. alkotmánykiegészítés módosításáról volt hivatott tanácskozni. A javaslatokról 2018-ban tartottak referendumot, amelyen 64%-os részvétel mellett 66% szavazott a terhességmegszakítás legalizációja mellett.

Szintén az országos méretű ügyekről történő véleménynyilvánítás lehetővé tételében játszanak szerepet az online megoldások. Amelyek fontossága a jelenlegi koronavírus járvány alatt kimondottan világossá vált, azonban azok alacsony belépési küszöbének köszönhetően általában is fontos szerepet játszhatnak. Ilyen megoldásra példa a Chileében használt Chilecracia platform, amelyen az emberek egyszerre mindig kettő szakpolitikai javaslat közül választhatják az általuk fontosabbnak ítélt intézkedést, amely döntések alapján a rendszer, különböző algoritmusok segítségével segít rangsorolni az egymást nem kizáró javaslatokat, és így létrejöhet egy komplex preferenciatérkép. (Fontos megjegyezni, hogy ebben az esetben a platform maga nem tartalmaz deliberációt, tehát a résztvevők nincsennek külön informálva a javaslatok esetleges következményeiről.)

Egy demokratikusabb Magyarországért

A fenti példákból egyértelműen látszik, hogy a részvételi és deliberatív eljárások mind helyi, mind országos szinten alkalmasak a progresszív, emancipatorikus intézkedések előmozdítására, valamint azok társadalmi elfogadottságának, legitimitásának növelésére, továbbá a kormányzás hatékonyságát is elősegíthetik. Mindezekből egyértelműen következik, hogy ha az ellenzék valóban a nép érdekében szándékozik kormányozni, azt a néppel együtt kell tennie, amelyre kiváló lehetőséget szolgálnak a 2019 őszén megnyert önkormányzatok. Több korrupcióellenes szervezettel közösen a K-monitor is erre tett javaslatot az Ez a Minimum! programjában, amelyhez számos – köztük sok sikeres – jelölt csatlakozott, az eredmények még többnyire váratnak magukra.

Szerencsére a fentebb már említett közösségi költségvetéseken kívül is vannak pozitív példák a részvételi és deliberatív eljárások hazai alkalmazására. Ilyen például a klímamozgalom céljaival összhangban lévő, 2020-ban megrendezett budapesti közösségi gyűlés, ahol 50 véletlenszerűen kiválasztott ember számára nyílt lehetőség, hogy szakértőkkel és egymással beszélgetve javaslatokat tegyenek a főváros klímastratégiájával kapcsolatban. De tulajdonképpen a részvételiség irányába hat az előválasztás is, ahol a választásokon induló jelöltek kiválasztásába vonják be a pártok a hétköznapi embereket.

Azonban bőven van még tere annak, hogy Magyarországot demokratikusabbá és inkluzívabbá tegyük. Például

a jelenlegi kormányzati elvonások okozta helyzet kezelését megkönnyítené az érintett önkormányzatok számára, ha deliberatív eszközökkel a lakosok számára is átláthatóvá tennék a kialakult pénzügyi helyzetet, valamint a szűkebb keret következtében esetlegesen elmaradó fejlesztések, és a csökkentett mértékben működő szolgáltatások kapcsán kialakuló feszültséget mérsékelhetné, ha lakosok bevonásával határoznák meg a prioritásokat.

Egy 2022-es ellenzéki győzelem esetén, a jogállamiság helyreállítását célzó reformok kapcsán szintén elengedhetetlennek tűnik az állampolgári tanácsok és hasonló eljárások használata. Egyrészt ezáltal a Fidesz szavazó bázisát képező csoportok számára is elfogadhatóbbá tennék magát az eljárást, hiszen nehéz elképzelni, hogy például egy 100 fős tanácsba ne kerülnének olyanok, akik egy választás alkalmával a Fideszre szavaznának. Másrészt, bármi is szerepel az összellenzéki programban, a rájuk érkező voksok nem elhanyagolható része jó eséllyel a jelenlegi kormány elleni protest szavazat, ezáltal az ellenzéki szavazók körében is plusz legitimációra szorulnának ezek az intézkedések, nem is beszélve a nem-szavazók népes táboráról.

Mindezek mellett további érvek is szólnak például a választási rendszer reformja kapcsán egy állampolgári tanács felállítása mellett – a német nagykoalíció január 8-án döntött erről – ahol így mérsékelhető lenne a pártok azon igyekezete, hogy az érdekeiknek megfelelően alakítsák a választás szabályait. Továbbá az olyan politikailag kényes, nagy rendszerek esetén, mint az oktatás és egészségügy is jótékony lehet, ha döntés során nem csak az újraválasztásért aggódó képviselők vennének részt, hanem az érintettek bevonásával a változatosság kedvéért valami olyan is létrejöhetne, ami képes figyelembe venni a különböző emberek eltérő igényeit, ami egy reform működőképességét és elfogadottságát is növelné. Végül, de nem utolsó sorban, a deliberatív és részvételi eljárások az állampolgárok informáltságához és a politikai kultúra demokratikusabbá, inkluzívabbá tételéhez is hozzájárulhatnának.

Címlapkép: Mérce fotó