Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Bölcs laikusok: ilyen egy közösségi klímagyűlés

Megfigyelőként ízelítőt kaptunk abból, hogyan zajlik egy közösségi gyűlés 2020-ban, Budapesten. 50 hétköznapi ember javaslatokat tesz a Főváros klímastratégiájához. Elmeséljük, miről van szó!

Itthon makacsan tartja magát a nézet, hogy a szakpolitikai kérdésekben a szakértők az illetékesek. A sajtóban elvétve találkozni olyan vitákkal, ahol széles nyilvánosság előtt különböző megoldási javaslatok, programelemek versenyeznek, a társadalmi egyeztetés pedig gyakran nem több rossz viccnél. Ráadásul a köz bizalma a szakértők elfogulatlan, érdekektől mentes tudásában mára megingott.

A szakértők és laikusok közti merev elválasztás elavulttá vált, különösen helyi szinten, ahol a lakosok a tőlük karnyújtásnyira lévő ügyeket sokkal jobban ismerik, mint az igényeikről csak spekuláló képviselőik és az általuk megbízott szakemberek.

A hétköznapi ember fejében lévő tudást azonban nem egyszerű becsatornázni a döntésekbe, hiszen nem letisztult, számszerűsített koncepciókról, hanem hallgatólagos, tapasztalati tudásról van szó. Ezért világszerte elindult a kísérletezés, hogyan hozhatók létre olyan, a képviseleti demokráciát kiegészítő intézmények, amelyek bevonják a laikus polgárokat. Az egyik legsikeresebb ilyen kezdeményezés a közösségi gyűlés vagy állampolgári tanács technikája, amit a klímamozgalmak is zászlajukra tűztek.

Egy kicsi Budapest birkózik a fenntarthatóság problémájával

Augusztusban tízezer budapesti úgy érezhette magát, mint Harry Potter, amikor a lépcső alatti gardróbba megérkezett a varázslóiskola levele. Jó, talán ennyire nem meseszerű a történet, hiszen az állami szervektől érkező, hivatalosnak látszó levelekkel kapcsolatban a többség már kifejlesztette a „teendő vagy kuka” harmadik érzékét.

Azok azonban, akik kibontották a borítékot, meglepődhettek a tartalmán. Nem tájékoztatás, nem „nemzeti konzultáció”, hanem egy előzmények nélküli, új részvételi eljárásra szóló meghívó volt benne. Kedves állampolgár, ki lettél sorsolva, mint az első magyarországi közösségi gyűlés egyik potenciális résztvevője! Nem csalás, nem ámítás, a lakcím-nyilvántartásból (ez persze egy szűrő, amiről a szervezők is tudnak) bármely budapestire eshetett a választás. És több, mint 350-en élni is akartak a lehetőséggel, ami a koronahelyzetre, az előzménynélküliségére és az augusztusi időpontra tekintettel nem számít rossz aránynak.

De miről is van szó? 2019. november 5-én a Fővárosi Önkormányzat klímavészhelyzetet hirdetett. Annak kimondása, hogy rendkívüli helyzet van, azt is jelenti, hogy a meglévő intézmények és szakértők a jelenlegi keretek között nem tudták meghozni a szükséges döntéseket. Valami új kell, nemcsak a konkrét intézkedések terén, de az intézkedések meghozatalában is.

A közösségi gyűlés vagy állampolgári tanács eljárása ezt az újdonságot tudja biztosítani: a véletlenszerű kiválasztással lehetőséget ad arra, hogy a lakosságot leképező, átlagemberekből álló „esküdtszék”, „zsűri” mondjon véleményt egy olyan kérdésben, amelyben korábban csak egy politikusokból, civilekből és szakemberekből álló kör álláspontja jelent meg. A klímaügyi közösségi gyűlés célja, hogy konkrét javaslatokat merítsen egy, az állampolgárok sokféleségét leképező mikrokozmosz vitákon átszűrt, konszenzusra törekvő álláspontjából azzal kapcsolatban, szerintük mit kellene tennie a Fővárosi Önkormányzatnak a hatékony klímavédelem érdekében. A gyűlés résztvevői azon a jogon vesznek részt a közügyeket érintő döntés meghozatalában, hogy helyi állampolgárok, akiket az adott kérdés érint. Politikai párt vezető testületének tagja, vezetője, politikai felsővezető, országgyűlési vagy önkormányzati képviselő, polgármester nem is kerülhetett a résztvevők közé. A politikusoknak most csak a megnyitóbeszéd maradt.

Laikusok döntenek? Igen. Nem szavaztak rájuk a választáson? Valóban. Képviselhetik ennek ellenére a fővárosiakat, hangot adhatnak nekik? Nagyon is!

Képesek jó döntéseket hozni? Ez majd elválik, de tegyük fel úgy a kérdést: eddig a jó döntéseket hozták meg politikusaink klímaügyben? Vajon a szabadidejében, az ügy iránti nyitottságból résztvevő laikus, vagy egy érdekviszonyokba mélyen beágyazott képviselő az, aki a köz érdekét jobban szem előtt tudja tartani?

A közösségi gyűlés egy új formátum itthon, ami bemutatásra szorul. Ugyanakkor szerte a világon százszámra rendeztek már ilyen gyűléseket, néha olyan súlyos döntéseket befolyásolva, mint az ír abortuszszabályozás. Ne egy lakossági fórumra vagy közmeghallgatásra gondoljunk, tegyük félre a lakógyűléseken szerzett traumáinkat. A közösségi gyűlés ugyanis működik! 

A levélben meghívottakból a részvételre regisztrálók közül 50 embert választanak ki. A véletlenszerű kiválasztást reprezentatív módon végzik, hogy a gyűlés kor, nem, végzettség és lakóhely szerint leképezze a nagykorú budapesti lakosságot. Azok, akik a hírektől fellelkesedve maguk jelentkeztek, nem kerülhettek be a résztvevők közé, ez ugyanis torzítaná az arányokat. Viszont olyanok is bekerülhettek, akik szerint a klímaváltozás „túl van tolva”, sőt biztosan vannak olyanok, akik ragaszkodnak az életmódjukhoz, ami nem feltétlenül fenntartható. De ez így van jól, hiszen ilyenek vagyunk.

Ami azonban a gyűlést működőképessé teszi, az a nyitottság. A résztvevők vállalták, hogy két hétvégén keresztül egymással beszélgetve, szakértők és érdekelt felek álláspontját meghallgatva alakítják ki a véleményüket. A tanácskozó (deliberatív) demokrácia lényege ugyanis az a felismerés, hogy nem várható el a polgároktól, hogy valamennyien minden kérdésben elmélyüljenek és megalapozott tudással rendelkezzenek. Ezért a közvetlen népakarat kinyilvánítása helyett a bevont résztvevőknek tájékozódniuk kell, mielőtt véleményt alkotnak. Meg kell ismerniük a legkülönbözőbb álláspontokat, tanulmányokat kell elolvasniuk, szakértőket kell meghallgatniuk, ütköztetniük kell a saját érveiket másokéval, hogy a gyűlés végén felelős döntést hozhassanak.

A folyamat kiegészíti a képviseleti demokráciát. Bár a szervezésre a Városháza adott megbízást, a folyamatot nem az ő igényeikre, a politikai elvárásaikra tervezték, azt civilek dolgozták ki. A döntéseket pedig a politikusok hajtják végre. A közösségi gyűlések átláthatóak, bevonóak, igazságosak és hatékonyak. Döntéseik azért hitelesek, mert élvezik a közösség egy tájékozott, reprezentatív csoportjának támogatását. Az eredményen túl a döntéshozatal állampolgári felvállalása segít helyreállítani a politika iránti bizalmat, megérteni a döntések mögötti nehézségeket. A folyamatban való részvétellel a lakosok és az önkormányzat is nyitottabbá, megértőbbé válik a másik iránt. A közös cél érdekében a gyűlések „küldöttjei” a hétköznapi politika ideológiai különbségeiket félreteszik és a közös tapasztalati háttérre építenek (villámárvíz, hőszigetek, meglévő rendszer megtapasztalt buktatói).

A budapesti gyűlés célja, hogy a Főváros klímastratégiájához adjon hozzájárulást. Bár a gyűlésből még egy hétvége hátravan (ekkor születnek majd meg a konkrét javaslatok), az már elmondható, hogy egy ilyen módon elkészített stratégia jóval legitimebb lesz, mintha egy fókuszcsoportozó tanácsadócégtől rendelnék meg ugyanezt a dokumentumot – a fióknak. Ha másért nem, a folyamatra irányuló nagyobb figyelem miatt, de fontos hozzáadott értéke van annak is, hogy az elhangzott klímaügyi előadások is nyilvánosak lesznek a gyűlés honlapján. Így szakmai vita indulhat arról is, milyen tényeket fogadunk el hitelesnek, a résztvevők által mérlegelésre ajánlott információkosár elegendő és megfelelő volt-e ahhoz, hogy az alapján döntést hozzanak. A közösségi gyűlés elgondolása tehát mélyen hisz a demokráciában, a párbeszéd és az érvek erejében.

Nem szeánsz, gondolkodó emberek

„Klímavészhelyzet van. Mit tegyen Budapest?” Ez a felirat fogadott a Fővárosi Önkormányzat belső udvarán egy szeptemberi vasárnapon, ahol kisebb asztalok körül ülve 50 ember hallgatott egy közérthető és informatív előadást a hőszigetekről és a fővárosi zöldfelületekről. A nyárias meleg ellenére az udvar a dús növényzetnek köszönhetően meglepően hűvös volt. A szigorú koronaprotokoll (maszk, kézfertőtlenítés) mellett a falra kifüggesztett kommunikációs alapelvek is biztonságos, konstruktív közeget teremtettek.

Az előadás után elindult a munka: az asztaloknál megbeszélték az elhangzottakat és konszenzussal két kérdést tettek fel a szakértőnek. Minden asztalnál képzett facilitátor segítette a munkát, aki rögzítette az elhangzottakat, tartotta az időt és segített mindenkinek szóhoz jutni. Az átgondolt kérdések egy szakmai konferenciát idéztek, pedig az asztaloknál laikusok ültek. A legtöbb kérdésre azonnal érkezett reakció, de semmi nem maradt elvarratlanul, bizonyos kérdések a megválaszolandók közé kerültek, ezekre később pontos választ adnak a szervezők.

Az első hétvége, amelybe belecsöppentem, az információszerzésről szólt szakértők, aktivisták moderált beszélgetései és előadásai segítségével. Ezt követi még szeptemberben a második alkalom, ami már a döntéshozóknak tett javaslatokat fogalmazza meg. A folyamat tanulságairól és eredményeiről még ősszel egy részletes jelentést ad ki a gyűlést a fővárosi önkormányzattal közösen szervező DemNet.

Megfigyelőként az embernek akaratlanul az athéni demokrácia jutott az eszébe, ahol a döntések nyilvános térben születtek. A mai résztvevők köre jóval sokszínűbb, a városaink sokkal nagyobbak. De a közösségi gyűlés nem is egy elvont ideált kerget, hiszen a demokrácia lényegéből fakad, hogy folyton saját korlátaival szembesül, amire naprakész válaszokat kell adnia. Éppen ezek a kihívások segítik a megújulását. Az állampolgárok összehívása attól igazán erős, hogy életre hívja azt a közvéleményt, amire a politikusaink folyton hivatkoznak.

És ezek a hús-vér polgárok nem olyanok, mint a plakáton, hanem vitatkoznak, érvelnek, kérdeznek és aktív szemlélői a körülöttük lévő világnak. Aki őket akarja képviselni, annak fel kell kötnie a gatyát. Egy város, aminek ilyen polgárai vannak, nem kinyilatkoztatással, célszámokkal, hanem csakis egyeztetett cselekvéssel és meggyőzéssel kormányozható.

Különösen klímaügyben jól látszik, mit sem ér egy politikus személyes elköteleződése, ha az intézkedéseket nem támogatja a közös önkorlátozás és áldozathozatal.

Ez pedig csak úgy teremthető meg, ha a döntésekbe bevonják az embereket. A közösségi gyűlés ígérete, hogy a tanácskozó részvétel rendszeressé válik konkrét, döntést igénylő, de komplex érdekviszonyokat feltételező kérdésekben, legyen az a bulinegyed, a közlekedési reform, de akár válságból való kilábalás programja.

Az első magyar közösségi gyűlés tehát kísérlet egy másfajta demokráciára és mint ilyen, figyelmet érdemel, tanulni kell belőle, helyén kell kezelni. Joggal vethető fel, hogy egy olyan országban, ahol az önigazgatásnak és a civil gyűléseknek nincs olyan hagyománya, mint az angolszász világban, mindez mennyire lehet szerves része a közéletnek.

Az viszont egyenesen ijesztő, hogy a kormánypárti sajtóban már a gyűlés előtt olyan „szeánszként” írtak az eseményről, ahol „irányítják a laikus, több esetben csak pénzért résztvevő statisztákat”. A két hétvégét közügyekre áldozó résztvevőknek adott 40 ezer forintos díjazását kifogásoló cikk fakadhatna ismerethiányból, ami ellen a szintén napidíjas athéni népgyűlés, vagy a mai közfunkciók természetszerű díjazása érvként felhozható. De megvezetett emberekként beszélni a résztvevőkről a demokrácia mély megvetését tükrözi, ami sajnos nem tekinthető egyedi esetnek. Az ilyen írások üzenete egyértelmű: ne foglalkozz közügyekkel, még helyi szinten sem!

Persze a demokratikus szellem megerősödése nem várható egyetlen próbálkozásról, de az idézett írás is mutatja, hogy szükség van az ilyen, a hétköznapi politikaképünket felrúgó kísérletekre. Következetes munkával ki kell vívni, hogy a közösségi részvétel csatornáira egyetlen oldalról se tekintsenek „szeánszként”, hanem csakis úgy, mint a demokrácia természetes alkotórésze, akár a választás, az átlátható működés vagy az egyenlő jogok. Ha ezek a kritikák a levegőben maradnak, a részvételiség sem lesz több egyszerű lózungnál.

Ez a szöveg eredetileg a K-Monitor blogján jelent meg.