Újra fellángolt a vita a szívhangrendelet körül: miközben egészségügyi szakmai szervezetek és jogvédők annak eltörlését sürgetik, a Mi Hazánk továbbra is a „magzatok védelmének” szimbólumaként tekint rá. A parlamenti csatározás tétje azonban nemcsak az abortuszrjogról szól, hanem arról is, hogy a politika mennyiben írhatja felül a szakmai álláspontokat, és mi történik azokkal a családokkal, akik a gyermek megszületése után maradnak magukra.

A szívhangrendelet körül június elején heves vita alakult ki a parlamentben. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter ekkor kifejtette, milyen fenntartásai vannak a rendelettel, illetve hangsúlyozta: annak elfogadása a szakma megerőszakolása volt a politika által.

„A Fidesz-KDNP egy szakmaiatlan, etikátlan és egy szívtelen rendeletet alkotott. (…) Amelyre a Szülészeti Szakmai Kollégium elnöke úgy válaszolt: a szívhangrendelet bevezetése egyértelműen politikai döntés volt; a szakma egyértelműen jelezte azon álláspontján, hogy szakmailag nem tartja indokoltnak. (…) Ezért mondtam a bizottsági meghallgatáson, hogy a politika megerőszakolta a szakmát. Mindenki tudta, hogy a döntés hazugságra épült. Egy szívtelen szívhangrendelet született, amely nem csökkentette az abortuszok számát. Ehhez a valódi eszközök a következők: felvilágosítás, megelőzés, fogamzásgátlás-támogatás, a krízishelyzetben lévő nők segítése (…), valamint a civilek és a keresztény egyház bevonása.”

Az nem derüt ki pontosan, a keresztény egyház bevonása miként erősíti a szakmai döntéshozatalt, viszont az Egészségügyi Szakmai Kollégium Szülészet és Nőgyógyászati Tagozata valóban hangsúlyozta a vita kapcsán, hogy nem volt igazi szakmai indok a rendelet bevezetésére, illetve állásfoglalásukban kiálltak a nők reproduktív jogai és döntési szabadságuk mellett. Szerintük „A nők abortuszra vonatkozó döntéseit tiszteletben kell tartani, így azt befolyásoló, korlátozó jogszabályra nincs szükség.”

A PATENT Egyesület a „szívhangrendelet” azonnali visszavonását követeli a Hegedűsnek címzett nyílt levelében – szintén arra hivatkozva, hogy a szabályozásnak nincs szakmai vagy egészségügyi indokoltsága, és csupán felesleges, megalázó eljárásnak teszi ki az abortuszt kérő nőket. Az egyesület szerint a rendelet nem csökkentette az abortuszok számát, viszont növelte a nőkre nehezedő nyomást, és egyeseket külföldi ellátás igénybevételére kényszerített. Álláspontjuk szerint a nem kívánt terhességek és az abortuszok számának csökkentését nem korlátozó intézkedések, hanem a szexuális felvilágosítás és a korszerű fogamzásgátláshoz való hozzáférés biztosítása segíti elő.

A politikusnő hivatalos oldalán később ezt írta:

„Többek közt Beni és Máté életét is az mentette meg, hogy mindkettőjük édesanyja meghallotta a szívhangjukat. A kormánytól azt kérdeztem, miért nem akarnak esélyt adni erre a többi magzatnak, miért akarják eltörölni a szívhangrendeletet.

Válaszában az illetékes államtitkár cinikus választ adott. A lényegi kérdés maradt: tényleg lehet azt mondani, hogy jobb lenne, ha például ezek a gyermekek nem születtek volna meg? Köszönöm az édesanyáknak, hogy elég bátrak voltak, és megosztották a történetüket velem és a nyilvánossággal, erőt adnak más, hasonló sorsú nőknek is.”

Felmerül a performansz gyermekjogi vonatkozása is:

rendben van-e, ha egy politikus a Parlamentben kiskorúak képeivel érvel egy vitában, amelyről felvétel is készül?

A ház alelnöke egyébként figyelmeztette is Dúró Dórát, hiszen a házszabály nem engedi, hogy hasonló jellegű tárgyakkal vagy képekkel reprezentálják álláspontjaikat a képviselők. Dúró azt válaszolta, hogy vállalja a büntetést a baba-fotók felmutatásáért.

Svéd Tamás egészségügyi államtitkár, a Magyar Orvosi Kamara korábbi főtitkára válaszolt a Dúró felszólalására. Szerinte egyetlen egyedi eset alapján nem helyes minden nő számára kötelezővé tenni vagy éppen megtiltani a szívhang meghallgatását. Példaként egy tragikus eset lehetőségét említette, amikor egy szexuális erőszak áldozatára a kötelező szívhang-meghallgatás olyan terhet róhat, amely később súlyos következményekhez vezethet. Emellett hangsúlyozta, hogy nem csökkent, hanem nőtt az abortuszok száma a rendelet bevezetése óta, ezért a problémára jobb megoldás volna az elérhető fogamzásgátlás, a szexuális nevelés biztosítása, és egy valódi családbarát ország kialakítása, mint a szívhang-hallgatás kötelezettsége.

Takács Péter fideszes képviselő, korábbi egyészségügyi államtitkár később példaértékű dezinformáció-gyártásba kezdett a téma kapcsán: azt állította, hogy Svéd Tamás szerint „szomorú”, ha egy nő a magzati szívhang meghallgatása után úgy dönt, hogy mégis megtartja a gyermekét – holott még csak hasonlót sem mondott az államtitkár. A Telex észrevette, hogy Németh Balázs egyenesen arról beszél, hogy az államtitkár szomorúsága arra is kiterjedt, hogy az illető anya végül megszülte a gyermekét. Az álhírt az Origo, valamint Orbán Viktor kedvenc igeforrása, a Vadhajtások is tovább terjesztette.

Dúró Dóra különben egy olyan anya történetét hozta példaként, aki nehéz anyagi helyzete ellenére is a gyermek megtartása mellett döntött. Probléma, hogy az anekdotát csak a gyermek megszületéséig követhetjük, ami elfedi a további felmerülő problémákat. Ugyanis Magyarországon egyre több újszülött reked hónapokra kórházakban, nem azért, mert a szüleik lemondtak róluk, hanem mert a családjuk lakhatási vagy anyagi helyzete miatt a hatóságok nem engedik őket hazavinni. A jelenség a gyermekvédelmi rendszer válságának és a lakhatási szegénység súlyosbodásának következménye: miközben a Fidesz-kormány a gyermekvállalás ösztönzéséről beszélt, több száz csecsemő nő fel családi környezet helyett kórházi osztályokon.

Rengeteg család nem kap megfelelő támogatást a szegénység, a lakhatási gondok vagy más nehézségek kezeléséhez.

Így előfordulhat, hogy a gyermekek állami gondozásba kerülnek, hiszen a család nem tudja önállóan biztosítani számukra a megfelelő körülményeket, az állam pedig nem segít nekik semmiben.

Magyarországon a gyermekvédelmi rendszer gyakran nem a szegénység okait kezeli, hanem a szegénységben élő családokat bünteti. Bár a hatályos törvények szerint pusztán anyagi okból nem lehetne gyermeket kiemelni a családból, a gyakorlatban a rossz lakhatási körülmények, a jövedelemhiány vagy más, szegénységből fakadó problémák mégis gyakran vezetnek ahhoz, hogy a gyermekek állami gondozásba kerülnek. Ezekben az esetekben nem áll fenn bántalmazás vagy szándékos elhanyagolás, hanem a család anyagi helyzete áll a hatósági beavatkozás hátterében. Az állam sokszor nem nyújt elegendő lakhatási és szociális támogatást a rászoruló anyáknak, miközben őket teszi felelőssé a kialakult helyzetért. A gyermekek kiemelése nem oldja meg a szegénységet, sőt súlyos traumát okozhat a családoknak, különösen a kisgyermekeknek. A gyermekvédelemnek pedig elsősorban a családok támogatására és a szegénység enyhítésére kellene törekednie, hogy a gyermekek a saját családjukban maradhassanak.

A Mi Hazánk Mozgalom a szegénységben élő családok megsegítésére egyáltalán nem tért ki, ami nem meglepő: tavaly nyáron a születési rátán kismama-szépségversennyel igyekeztek javítani. Akkor sem az anyák magányosságáról, túlterheltségéről vagy anyagi nehézségeiről szólt a diskurzus, hanem arról, hogy minél több gyermek szülessen meg, függetlenül attól, milyen támogatás vár a családokra utána.