Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mélyül a konfliktus: Von der Leyen szerint nincs elfogadható indok az AstraZeneca késlekedésére

Ez a cikk több mint 3 éves.

„Nincs rá elfogadható magyarázat. Ezt mindenképpen le kell szögezni,” –

jelentette ki Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az AstraZeneca gyógyszergyártó cég késedelmére reagálva a német Deutschlandfunk rádiónak adott pénteki interjújában. A vakcinagyártó ügyvezető igazgatója ezzel szemben úgy véli, az EU-val kötött szerződés nem kötelezi a céget arra, hogy leszállítsa az abban foglalt oltásmennyiséget.

Az AstraZeneca múlt pénteken, január 22-én jelentette be, hogy az előre tervezettnél kevesebb oltásadagot tud szállítani az uniós tagállamoknak, mivel gondok akadtak az európai gyártókapacitásaiban. Sajtóértesülések szerint az AstraZeneca 60 százalékkal csökkenti szállítmányait, március végéig az ígért 80 millió helyett csak 31 millió dózist kapna az EU.

Az Európai Unió egészségügyi biztosa, Sztella Kiriakídisz levélben követelt magyarázatot az AstraZenecától, az Európai Bizottság szerint a cég megszegte a „kötelező erejű” szerződésben foglaltakat. Pascal Soriot, a gyártó ügyvezető igazgatója szerint azonban az EU-val kötött szerződés nem kötelezi az AstraZenecát arra, hogy valóban szállítsa az ígért vakcinamennyiséget. A Die Weltnek adott interjújában Soriot azon álláspontjának adott hangot, hogy

a szerződés nem elköteleződést tartalmazott, csupán egy ígéretet arra, hogy a cég mindent megtesz annak érdekében, hogy valóban tudja szállítani a kért mennyiséget a megadott határidőre.

Soriot az interjúban többször kiemeli, hogy az EU három hónappal az Egyesült Királyság után kötött szerződést az AstraZenecával, azaz az unió késlekedésének köszönhető az, hogy a cég gyárai nem tudták időben előállítani az elvárt mennyiséget. „Oké, minden tőlünk telhetőt megteszünk, meg fogjuk próbálni, de nem tudunk a szerződésben elköteleződni, mert három hónappal le vagyunk maradva az Egyesült Királyságtól” – magyarázta Soriot az EU-val kötött egyezményt.

Pénteki interjújában Ursula Von der Leyen ezzel szemben leszögezte, hogy a szerződésben foglalt vállalások elköteleződést takartak, a megegyezés tartalma „kristálytiszta”.

Von der Leyen szerint az, hogy a szerződés szövege szerint az AstraZeneca a lehetőségekhez mérten szállítja majd az ígért mennyiséget, arra vonatkozott, hogy a megkötés pillanatában még nem volt biztos, hogy a cég egyáltalán elő tud-e állítani egy működőképes vakcinát.

„Ezen a ponton túl vagyunk. A vakcina már itt van” – mondta Von der Leyen.

A Bizottság és az AstraZeneca álláspontja a képviselőik szerdai találkozóján sem közeledett egymáshoz, annak ellenére, hogy mindkét fél „konstruktívnak” értékelte a tárgyalást. A konfliktus odáig fajult, hogy az Európai Bizottság  a cég beleegyezésével pénteken közzétette – bizonyos adatokat kitakarva – az AstraZenecával kötött szerződést. Az EU célja ezzel a transzparencia fokozása, illetve hogy ezzel igazolja, az AstraZeneca nem teljesíti a vállalását.

Az AstraZeneca brit gyárában nem merültek fel gyártási problémák, ezért „uniós tisztviselők elmondása szerint arra kérték a gyógyszergyárat, hogy a brit készletekből helyezzen át valamennyit az EU-ba, hogy itt ne lépjen fel ekkora hiány, de szerdán azt közölték válaszul, hogy a brit kormánnyal kötött szerződésük ezt nem tesz lehetővé. Von der Leyen szerint ugyanakkor a szerződésben a vállalat két brit gyárát is megnevezte, ahol az uniós tagországok számára fognak vakcinát előállítani” – írja a 444.hu.

A magyar kormány továbbra is gyakran emlegeti, hogy a brüsszeli folyamatok lassúsága miatt kell fenntartani a járványügyi korlátozásokat, és a magyar lakosság átoltottságának gyorsabb elérése érdekében folynak a tárgyalások Kínával és Oroszországgal. Orbán Viktor szerint az orosz vakcináról ma vagy holnap születik szerződés, a kínai Sinopharm vakcina pedig pénteken kapta meg az engedélyt az Országos Gyógyszerészeti Intézettől (OGYÉI).

Csütörtökön jelent meg az a kormányrendelet, amelynek értelmében

a kormány engedélyezheti gyógyszerek és vakcinák forgalmazását itthon anélkül, hogy az OGYÉI szakmai vizsgálatot végezne.

A kormány bármilyen gyógyszert és vakcinát engedélyeztethet, ami az Európai Gazdasági Térség országaiban, vagy az Egyesült Királyságban engedélyezett, esetleg legalább három országban alkalmazzák, és ebből a háromból legalább az egyik európai uniós tagállam vagy tagjelölt, és a szert már legalább egymillió emberen használták már.

Ezzel a kormány megkerüli az Európai Gyógyszerügynökség engedélyeztetési folyamatát, de gyakorlatilag az OGYÉI-t is. A Magyar Orvosi Kamara közleményben tiltakozott a lépés ellen:

„A Magyar Orvosi Kamara elnöksége arra hívja fel a kormány és az illetékes hatóságok figyelmét, hogy az oltások iránti szakmai és lakossági bizalom erősítése érdekében az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet a  továbbiakban is csak a gyógyszerbiztonsági szabályokat transzparensen követve, az Európai Gyógyszerügynökség szabályainak is  megfelelő bevizsgálás után engedélyezze a készítmények forgalomba hozatalát annak érdekében, hogy azokat orvoskollégáink is jó lelkiismerettel, szakmai meggyőződéssel ajánlhassák és adhassák be,”

– áll a közleményben.

Címlapkép: EP Plenary session - State of the Union