Vadászkiállítás kontra előválasztás, avagy mire kíváncsi a magyar olvasó az MTI szerint?
Több mint százszor annyi hír jelent meg az MTI oldalán a vadászati világkiállításról, mint az ellenzéki előválasztásról.
Több mint százszor annyi hír jelent meg az MTI oldalán a vadászati világkiállításról, mint az ellenzéki előválasztásról.
Egyre több nyugdíjas vállal megélhetési kényszerből munkát, amivel nő a munkahelyi balesetek kockázata.
A vita első felét a vádaskodásoknak, a másodikat a nézőket is érintő kérdéseknek szentelték.
Dr. Kunetz Zsombor szerda reggel osztott meg egy körlevelet, mely szerint csak az Országos Kórházi Főigazgatóság engedélyével adhatja ki bérbe egy egészségügyi dolgozó a saját lakását.
Valamint támogat minden olyan nemzeti kezdeményezést, amely az energiaszegénységben élőket kívánja védeni.
Szerda délután zajlott le az első tárgyalás a kormány és a két legnagyobb pedagógus szakszervezet, a PSZ és a PDSZ között, a közelgő pedagógussztrájk megelőzését illetően, azonban nagy előrelépés nem történt a felek között.
Szerintük senki sem láthatta előre, hogy az egészségre is káros anyagok keletkezhetnek a Mátrai Erőmű és a Mészáros Lőrinc cége által közösen használt víztározóban.
A több más közlekedési változtatást is magában foglaló állásfoglalást az Európai Parlamenti képviselők elsöprő többsége támogatta.
Ha azonban addig nem születik megállapodás, az könnyen recesszióba lökheti az amerikai és a világgazdaságot is.
A Karácsony vezette koalícióban benne rejlett egy új politikai irány lehetősége, amely egy rendszerváltás és egy arányosabb választási rendszer esetén stabilan megkapaszkodhatott volna a magyar politikában. De nem így lett.
Harmadik napja tart az előválasztás második fordulója.
Számos olyan ügy van, amelyekben a romáknak saját magukat megszervezve kell kiállniuk saját magukért, a rasszizmus kérdésében, eközben „a legtöbb tennivalója a többségi társadalomnak van”.
A tendencia várhatóan folytatódik az orvostársadalom elöregedése és a kormány tétlensége miatt.
Miközben láthatóan van valamiféle készültség a kórházakban, a kormány nem könnyíti meg a tájékozódást.
A fejlesztésekhez 200 millió euró hitelt nyújtott az Európai Beruházási Bank.
A rendelet értelmében a hideg-meleg ételek, italok és cukrászati termékek készítését kizárólag szakképesítéssel rendelkező dolgozó végezheti.
Karácsony Gergely Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester javára mondott le a jelöltségéről. Minden jel szerint rosszul tette. Márki-Zay Péter – sajnos – napról napra tűrhetetlenebb.
Nem egyszer pánikgomb segítségével tudott csak megmenekülni volt barátjától a győri nő. Az ügyészség öt bűncselekménnyel vádolja az erőszakoskodó férfit.
Az Akadémia szerint az oltási hajlandóság elapadt, és a tájékoztatási kampányokkal sem sikerül érdemi javulást elérni a beoltottak arányában.
Elbukott a bizalmi szavazáson Fekete-Győr András, ezért lemondott a Momentum elnökségéről. Orosz Annával, a párt új ügyvezetőjével közösen tartottak sajtótájékoztatót. Fekete-Győr továbbra is támogatja a párt kampányát és listán is indulhat majd.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint nem a dolgozó hibás azért, mert nem tudtak neki munkát adni.
A győztes jelöltet támogatják majd.
Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkár lesz a kormány részéről a két nagy pedagógusszakszervezet tárgyalópartnere.
Feloldja a prekapitalista identitások okozta feszültséget az a tény, hogy mindannyian ugyanazt a bálványt táncoljuk körbe, ki turbánban, ki csadorban, ki szegecselt bőrhámmal a mellkasán.
A küldöttgyűlés megvonta a bizalmat a politikustól.
A Transznacionális Intézet október 14-én nyilvános online panelbeszélgetést szervez, melyen szakértők vitatják majd meg a kelet-európai kínai befektetésekkel kapcsolatos legfontosabb politikai-gazdasági kérdéseket.
Márki-Zay politikai ajánlatot tett a baloldali szavazóknak.
A magyar kormány üdvözli a lengyel alkotmánybíróság azon döntését, amely az első lépés lehet a Polexit felé.
Mindeközben a pedagógus szakszervezetek hiányolják a tesztelést és a kontaktkutatást az iskolákban.
Tűzoltásra sem lesz elég az a béremelés a közszférában, amit Orbán Viktor bejelentett pénteken.