Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Csóti Csaba: ,,Jelenleg egyik pártban sem látok olyan politikai szereplőt, aki értené az intézményesített szakszervezeti jogokat”

Az előválasztás befejeződésével eldőlt, hogy Márki-Zay Péter lesz Orbán Viktor kihívója a 2022-es országgyűlési választásokon. Az igazi küzdelem azonban még csak most kezdődik, amihez elengedhetetlen, hogy az ellenzék érdemi javaslatokkal álljon elő a rendszerszintű változások érdekében.

A baloldali szavazók számára talán aggasztónak tűnhet, hogy a hódmezővásárhelyi jobboldali konzervatív politikus alig szentelt figyelmet a kampánya során a munkavállalói jogoknak, illetve az ágazati béremelésekkel kapcsolatban is csak nagyon „óvatosan” fogalmazott.

DK-s ellenfele, Dobrev Klára ellenben több szakszervezettel is tárgyalt az elmúlt hónapokban, hogy megtudja, a versenyszférában és a közszférában dolgozók érdekképviseletének melyek a legégetőbb problémái. Emellett hangoztatta az álláspontját az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok és a szociális dolgozók béremeléséről is, valamint támogatta a többkulcsos adózást. Ezzel együtt is Dobrev inkább egy szociálisan érzékeny, liberális politikát képviselt, mintsem baloldalit.

Ami azonban az egyik legnagyobb hiányossága az ellenzéki összefogásnak, hogy a dolgozók érdekképviseletére és az ahhoz szükséges intézményi háttér kialakítására egyik párt sem állított fel érdemi stratégiát. Itt-ott megjelentek ugyan béremelésekről és sztrájkjogról szóló, baloldalinak tűnő követelések, ám ezekhez nem társultak olyan garanciális elemek, amelyek biztosították volna a szavazókat arról, hogy ezek nem puszta választási ígéretek.

A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke szerint a béremelések ígérgetésénél jóval több kell ahhoz, hogy valódi változás történjen a munkavállalók számára a közszférában. Csóti Csaba szerint a legaggasztóbb, hogy a legtöbb politikusnak fogalma sincs arról, hogy működik a gyakorlatban a dolgozói érdekképviselet.

A SZEF Magyarország egyik legnagyobb szakszervezeti konföderációja, mintegy 14 közszférában működő szakszervezetet tömörít magába, célja pedig az ágazatok érdekképviseletének összefogása és a lehetőleg egységes, munkavállalóbarát szabályrendszerek kialakítása. A konföderáció segítségével az egyes ágazati szakszervezetek összehangoltabban tudn(án)ak tárgyalni az állammal.

A Mérce most arra kérte Csóti Csabát, a SZEF elnökét, hogy fejtse ki véleményét az ellenzéknek érdekképviseletekkel kapcsolatos stratégiájáról, és arról is kérdeztük, hogy milyen érdemi lépéseket lát a pártok részéről, amelyek garantálhatják a szakszervezetek számára a nagyobb beleszólást a dolgozókat érintő  döntéshozatalba.

,,Jóindulat van, szaktudás nincs”

Az elnök szerint általános jelenség, hogy a politikusok és a pártok nincsenek tisztában a szakszervezetek munkájával, illetve a versenyszféra és a közszféra érdekképviselete közti különbséggel. Ez pedig elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy érdemi változások történjenek a közszférában dolgozók munkakörülményeinek javulásában.

,,A versenyszférában az érdekvédelem elsődleges helye pl. az adott gyár vagy cég, ott kell megállapodni a vezetéssel a bérekről vagy a munkavédelem kérdéseiről, a munkakörülmények javításáról. A mi területünkön ez nem, illetve nem teljesen így van. A kórházak, iskolák vagy önkormányzatok limitált költségvetéssel, vezetőik meghatározott döntési jogkörökkel rendelkeznek, ami a dolgozók számára is korlátozza, hogy a helyi munkáltatóval milyen ügyekben és milyen mértékig tudnak megállapodni.”

A közalkalmazottak és a más jogviszonyban, de a közszférában foglalkoztatottak  béremelésének lehetőségét végső soron az éves állami költségvetés szabja meg, így nem tudnak a versenyszférához hasonlóan helyi szinten béralkukat kötni a munkáltatójukkal.

Optimális esetben a közszférás szakszervezetek feladata, hogy ágazati szinten a minisztériumokkal tárgyaljanak, a konföderáció pedig abban segíti az egyes szakszervezeteket, hogy koncepcionális kérdésekről egyezkedik az állammal, lehetőség szerint minél magasabb szinten, akár közvetlenül a miniszterelnökkel is. Csóti Csaba szerint ez 2010-ig, nem problémamentesen, de így is működött, ám a Fidesz a kétharmados parlamenti többségével a politikai demokrácia gyakorlatát, azon belül pedig a szakszervezeti érdekegyeztetés  jellegét is megváltoztatta.

,,A jelenlegi, kissé a 19. századi felfogásra emlékeztető többségi politikai demokrácia elve, hogy a parlament a törvényalkotás fókusza, aki a parlamenti többséget gyakorolja, az döntések alapján „üzemelteti” az államot. A konszenzuális demokráciánál a parlamenten kívüli intézményesített szervezetekkel is egyeztetés történik, nem csak a parlamenten belüli hatalmi erőviszonyok számítanak” – magyarázta a SZEF elnöke.

Csóti úgy véli, 2010 előtt egyfajta konszenzuális demokrácia működött, amelyben a közszféra alkalmazottait  érintő állami döntésekbe a szakszervezeteket is bevonták, ám a kormányváltással ezek az intézményesült érdekegyeztető fórumok kiüresedtek, vagy leépítették őket. A Fidesz egy, a kizárólag a parlamenti többségre alapuló többségi demokrácia modellt valósít meg, amelytől idegen az ágazati, illetve az országos szintű egyeztetés a parlamenten kívüli közéleti tényezőkkel, elsősorban a szakszervezetekkel. .

,,Amíg a mindenkori hatalom nem konszenzuális demokráciát működtet, addig a közszférás szakszervezetek jogai még inkább korlátozottak, mint a versenyszféra esetében.”

A SZEF elnöke szerint jelenleg a közszféra érdekérvényesítési  lehetőségei nagyjából 30%-50%-át érik el a versenyszférás szakszervezetekének, tekintettel arra, hogy az állam mint munkáltató, nem folytat a már említett szinteken egyeztetést. Pedig ezek a „miniszteriális” szintű egyeztetések felelnének meg a versenyszféra esetében jól vagy rosszul, de jelenleg is működő, a menedzsmenttel folytatott alkuknak.

A SZEF azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy a miniszterelnök úgy jelentett be béremelést a pedagógusok, az ápolók, a bölcsődei, illetve a kulturális és szociális szférában dolgozók részére, hogy előtte az ágazati szervezetekkel nem egyeztetett az emelés mértékéről és szerkezetéről.

Azt is érdekesnek találják, hogy Orbán Viktor pont azon a héten közölte mindezt a Kossuth Rádióban, mikor a Pedagógusok Szakszervezete sztrájkbizottságot alakított, összefogva a másik hazai pedagógus szakszervezettel, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével.

A SZEF közleményében arra is figyelmeztet, hogy a miniszterelnöki bejelentésből egyáltalán nem következik, hogy az ezen ágazatban dolgozók teljes köre valóban egységesen 21, 20 illetve 10 százalékos béremelés kap, pláne nem várható a nettó keresetek ilyen arányú emelkedése. Az interjú elkészítésekor az érintett szakszervezetek még azt sem tudták, hogy egységes lesz-e a béremelés mértéke, vagy – tekintettel a bértömeg-gazdálkodásra –  az egyes intézményekben a munkahelyi vezető differenciálhat, tehát korántsem biztos, hogy mindenki megkapja majd a beígért fizetésemelést.

,,Az állam képviselőinek, a mindenkori miniszterelnöknek és a minisztereknek meg kell tanulniuk, hogy ők ebben a történetben, a béremelés történetében elsősorban nem politikusok, hanem munkaadók.” Tehát nem pusztán béremelésekre van szükség: a mindenkori államhatalomnak biztosítania kell a tényleges, érdemi,  úgynevezett  intézményes, vagyis jogszabályban biztosított döntési kompetenciákkal bíró érdekegyeztetés rendszerét.

Az érdekegyeztetési testületeket csak akkor lehet  tartalommal  megtölteni, ha egyes ügyekben a felek megállapodásra vannak kötelezve, vagyis nem állhat úgy fel az asztaltól az állam képviselője sem mint munkáltató, hogy miután meghallgatta a szakszervezetek véleményét, nincs több feladata, nem kell visszacsatolni a döntései kapcsán. ,,Nem szabadna összemosni a politikai hatalomgyakorlás szerepét a kormányzati szerepből adódó munkáltatói szereppel” – jelentette ki az elnök.

,,Jelenleg egyik pártban sem látok olyan politikai szereplőt, aki értené az intézményesített szakszervezeti jogok mibenlétét, amiről az előzőekben szóltam.”

Csóti szerint eddig sajnos az ellenzéki oldalról sem javasoltak olyan alternatívát, amely rendszerszintű változást hozna a közszférában dolgozók munkakörülményeinek javulásában. Ennek legfőbb oka az, hogy a politikusok egész egyszerűen nem értik, hogyan működik a szakszervezeti  érdekvédelem és érdekképviselet.

A SZEF jelenlegi elnöke ezzel akkor szembesült igazán, amikor a rabszolgatörvény-ellenes tüntetések alkalmával a munkavállalói jogok mellett egyébként elkötelezett emberek összekeverték például a sztrájkot a tüntetéssel, vagy éppen az „általános sztrájk” szólamát dobták be a köztudatba, anélkül, hogy tisztában lettek volna annak jelentésével.

Egy általános sztrájk ugyanis olyan politikai cselekedet, amit a legritkább esetben tervez meg valaki előre. Az általános sztrájk cselekvése sokkal közelebb áll a spontán,  ha úgy tetszik forradalmi, tehát a hatályos jogszabályok tudatos megsértésével is járó cselekedetekhez, mint a hatályos jogszabályokat betartó, jellemzően szakszervezetek által kezdeményezett vagy koordinált, az erőt és a dolgozói összefogást demonstráló, az érdekképviselet intézményes eszköz rendszeréhez sorolható konkrét sztrájkhoz.

De a jelenlegi politikai elit, úgy tűnik, hogy a versenyszféra és a közszféra közti alapvető különbségeket sem érti. Azt, hogy a közszféra számára  nem egy egyszeri béremelésre van szükség, hanem folyamatos, ciklusokon átívelő egyeztetésekre, melyek nem kampányszerűen, hanem hónapról hónapra vagy épp hétről hétre zajlanak és ezek eredményeként valósul meg évente egy vagy két alkalommal a közszolgálati bérindexálás.

,,Ha egy képviselő vagy éppen maga a miniszterelnök, mint legutóbb tapasztaltuk, azt ígéri, hogy emelik a pedagógusok bérét, az egy biztató ígéret, de a munkavállalóknak és a szakszervezeteknek ez szükséges, de nem elégséges megoldás a mindig újratermelődő közszolgálati bér problémákra. Szimpatikus hozzáállás, hiszen nyilván mindenki örül, ha bármennyivel is, de többet keres. Viszont ez  semmivel sem segíti elő a kiszámítható, folyamatos dolgozói érdekképviseletet tiszteletben tartó rendszer, végső soron pedig a rendszerszerű béremelés rendszerének bevezetését.

Amíg minket, szakszervezeteket és azok szövetségeit nem engedik oda a tárgyalóasztalhoz addig a politikusok  támogatásai nem érnek sokat, addig előbb-utóbb mindig újra fog termelődni a közszféra munkavállalói bérének drámai leszakadása.”

Csóti Csaba úgy véli, az ellenzéki jelöltek közül említésre méltóan csak Dobrev Klára érdeklődött a szakszervezetekről, azonban ő is inkább az információgyűjtésre, semmint koncepcionális kérdések tisztázására  helyezte a hangsúlyt.

Karácsony Gergely főpolgármesterként létrehozta a Fővárosi Érdekegyeztető Tanácsot, amelynek léte önmagában nagy előrelépés az intézményesült érdekképviseletben, ám a konzultatív testület nem rendelkezik olyan jogkörökkel, melyek megállapodás-kényszert tudnának eredményezni a felek között.

Jakab Péter esetében a retorikát érezték erősnek, nem a kézzelfogható javaslatokat. A SZEF Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András részéről az érdeklődés teljes hiányát tapasztalta a munkavállalói érdekképviselet kérdésével kapcsolatban.

Habár az előválasztások lezajlottak, az igazi megmérettetés még hátravan, és a pártok számára adott a lehetőség, hogy érdemi javaslattal álljanak elő a közszférában dolgozók és az őket képviselő szakszervezetek számára is. Az érdemi előrelépéshez szükség van olyan érdekegyeztetési rendszer felépítésére, ahol minden ágazati szakszervezet érdemi módon beleszólhat az intézményi átszervezésbe, a bérekbe, a munkafeltételekbe.

Továbbá a SZEF mint  közszférás szakszervezeti szövetség folyamatosan részt kell, hogy vegyen a szolgáltatási rendszerről, a béralapok biztosításáról, a munkajog egyes problémáiról, továbbá a munkabiztonsági kérdésekről  és a munkakörülmények biztosításáról szóló egyeztetéseken a kormánnyal.

„Azt szeretnénk, ha végre megértenék a politikai szereplők, az ellenzék és a kormány egyaránt, hogy folyamatos, érdemi munkára van szükség a felek között, nem egyszeri, később beváltatlan vagy éppen beváltott ígéretekre.”