Az eredeti tervnél is szigorúbb tiltásokat rejt a szakszervezeteket kisemmiző törvényjavaslat
A hat legnagyobb szakszervezeti konföderáció közös nyilatkozatukban már most a társadalmi párbeszéd gyásznapjának nyilvánították a törvény elfogadását.
A hat legnagyobb szakszervezeti konföderáció közös nyilatkozatukban már most a társadalmi párbeszéd gyásznapjának nyilvánították a törvény elfogadását.
A kormány szerint „az állam működésének további egyszerűsítése” a cél, a szakszervezetek viszont sorra fakadnak ki, egyöntetűen az anyagi ellehetetlenítésüket emlegetve.
A lakhatás ne elsősorban egy tőzsdei befektetéseknek profitot termelő iparág, hanem a dolgozók szükségleteit kielégítő szolgáltatás legyen.
A dolgozók ünnepe, melynek alkalmából nem dolgozunk.
Csóti Csaba szerint a szektorban az alapvető probléma hogy a vetítési alapok és a bértáblák évek óta nincsenek a minimálbérhez hangolva.
A gondozói szabadnapokért pedig egyáltalán nem jár majd pénz.
Vajon tényleg a bérek leszorítása lenne a legjobb megoldás az infláció megfékezésére?
Helyette inkább „bolsevik trükként” jellemzi a társadalmi egyeztetést.
A Szervezkedési jogról és a kollektív tárgyalásokról szóló egyezmény újragondolására szólította fel a kormányt az ENSZ.
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szerint ahhoz, hogy a minimálbérrel kapcsolatos tervezett EU-s irányelv valóban a dolgozók érdekét képviselje, számos helyen szorul pontosításra.