Indoklás nélküli erőszak alkalmazásával bővíthetik a szerb rendőrség jogkörét, hogy lecsapjon a zöld aktivistákra
Jogvédők szerint rendőrállam épül Szerbiában, amelynek az elsőszámú célja a zöld aktivistákkal való leszámolás.
Jogvédők szerint rendőrállam épül Szerbiában, amelynek az elsőszámú célja a zöld aktivistákkal való leszámolás.
A globális klíma átalakulása tovább súlyosbodott 2022-ben, és ez kevés okot ad az optimizmusra.
Elit vendéglátás, hatalmas beruházások és folyamatos fejlesztések uralják nagy tavaink partjait. De mindezt kinek?
A rendszert nem lehet úgymond „leváltani”, mert voltaképpen nem rendszer, hanem állapot. Az igazság föltárására és megvitatására kellene törekednünk.
Sikerült megteremteni a tökéletes beruházói környezetet Magyarországon. A java pedig még csak most következik.
Ezek a könyveket szerettük idén, örökzöld műveket ajánlunk.
A látszólagos konformizmus és társadalmi nyugalom mögött hatalmi gépezetek állnak.
Bár az újévi leállásokat sikerült elkerülni, karácsony alatt a francia jegyellenőrök fele felfüggeszti a munkát.
Törley Katalin elbocsátott polgári engedetlenkedő tanárral, a Tanítanék Mozgalom emblematikus tagjával beszélgettünk a pedagógusok tiltakozásáról, az oktatás helyzetéről, szolidaritásról.
A lakosságnak címzett levélben számoltak be arról, hogy évek után ismét környezetromboló projekttel próbálkoznak településen.
Az ellenzéki koalíció 2021 őszén eldöntötte: ahelyett, hogy a jóléti, az embereket közvetlenül érintő kérdésekkel kampányolna, inkább jobbról próbálja előzni a Fideszt.
A szakszervezet szerint „odavaló” vezető került a vállalat élére a felszámoló közbenjárása után.
Az első elbocsátott vidéki tanárral szolidaritást vállaló szülők, diákok, tanárok és civilek szerveztek flashmobot tegnap estére a városba.
400, illetve 500 méterre Fót lakott területeitől.
Az egészségügyi dolgozók bérének növelése- és a munkahelyi körülmények javításának érdekében sztrájkolnak a mentősök.
Az iráni rezsim a hosszú évek óta nem látott erővel feltörő demonstrációkat büntető-jutalmazó módszerekkel próbálja letörni.
Csak az orosz nép tud igazságos alternatívát kínálni a putyinizmus helyett, ezért is káros a ruszofóbia.
És nem is lesznek újra olcsóbbak egyhamar.
A Fővárosi Törvényszék szerint az átlagos tájékozottságú választópolgár számára nem elég egyértelmű a kérdés. Ferencváros polgármestere máshogy látja.
Aki nem a következő 9 napban szül, le kell mondjon a híresen anya- és bababarát szentesi ellátásról. Helyette mehet Szegedre, Hódmezővásárhelyre vagy Kecskemétre.
A szakszervezet egyszerű megoldást javasol.
Csóti Csaba szerint a szektorban az alapvető probléma hogy a vetítési alapok és a bértáblák évek óta nincsenek a minimálbérhez hangolva.
A nagyobb cégek gyakorlatilag ellenőrzésük alatt tartják a Biodiverzitási Megállapodás szövegezését.
Az ellenzék a választás előtt másfél hónappal elvesztette a választásokat.
Megmutatják neki, hogy valójában nemcsak elégedetlenkednek hanem javaslatokat is tesznek.
Az idei év utolsó sztrájktárgyalása aligha nevezhető eredményesnek.
A miniszterelnök év végén szokásához híven a mókusok elé veti magát.
11,5-14 százalékos korábbi várakozásaikat 15-19,5 százalékra módosították.
Sikerült megállapodni a 2023-as minimálbér és bérminimum mértékéről, Zlati Róberttel, a MASZSZ elnökével beszélgettünk az eredményekről.
„Rábel tornyának” ledöntésétől inkább azt várják, hogy kezdődjön végre el a kommunikáció a tankerülettel.