Kiégés, kiábrándulás, rezignáció. Az áprilisi választások után a harc üres kulisszái maradtak csupán vissza, a frontvonalak befagytak. A kontroll nélküli hatalom azóta megmutatta valódi természetét.
Az orosz-ukrán háború negyedik hónapjában érdemes feltenni a következő, igen nyugtalanító kérdést: alkalmasak-e egyáltalán politikai elitjeink és a nyugati közvélemény arra, hogy releváns válaszokat adjon a kihívásokra?
A kormányfő sikerének titka, hogy képes volt az egymást érő krízishelyzeteket ugyanabba a világképbe belehelyezni.
A Maradonát övező rajongás megértéséhez fontos adalék, hogy az ő idejében a futball még nem volt fogyasztói termék, a klubok és a játékosok sokkal inkább városokhoz, közösségekhez, társadalmi osztályokhoz kötődtek.
Mi mutathatná meg leginkább rendszerének sajátosságait, mint az a terület, ahol ezzel a kettővel egyszerre foglalkozhat: a sportpolitika? – teszi fel a kérdést Pető Péter, ismert baloldali újságíró, a 24.hu főszerkesztője legújabb könyvében felütésképpen.
A régi baloldal korszaka véget ért. Corbyn a baloldal válságának megoldását ígérte, pedig maga is a válság terméke volt.
Ha nem vizsgálják ki a kényes ügyeket Kispesttől a Belvárosig, ha nem kerülnek új arcok és eszmék a politikai térbe, a kulturális-szellemi életbe, ha a régi struktúrák megbénítják a Főváros új vezetését, ha nem épül új politika – akkor nem hiszem, hogy lenne valódi esély a változásra.
Megint a Gyurcsány-Orbán versengést kell majd bámulnunk évekig? Tényleg csak ennyi történt? Próbáljunk higgadtak maradni, és megfejteni, mi is zajlott az elmúlt évtizedben a politikában.
A rabszolgatörvény ügye a hazai ellenzék nagy próbatételévé vált – de nem abban az értelemben, ahogyan a legtöbben az ellenzéki térfélen gondolják.
Ha a futballt megfosztják minden jelentésétől, ha a gól nem jelent többé semmit, akkor azzal alkalmassá teszik arra, hogy még több embernek még drágábban értékesítsék.