Felmondott az összes betegszállító a hatvani kórházban
A betegszállítók nagyon keveset keresnek, sokan kevesebb mint nettó 100 ezer forintért dolgoznak, emiatt többletmunkára kényszerülnek.
A betegszállítók nagyon keveset keresnek, sokan kevesebb mint nettó 100 ezer forintért dolgoznak, emiatt többletmunkára kényszerülnek.
Ha délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök beszédét erőtlennek minősítettük, akkor az összellenzéki tüntetést is hasonló jelzőkkel illethetjük.
Az LMP ifjúsági szervezete, a Lehet Más a Jövő által szervezet Klímaforradalom névre hallgató tüntetésen felszólalt Pitz Dániel, az ifiszervezetet vezetője, Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt és Vágó Gábor az LMP EP-listájának vezetője.
Minden korábbinál több diák sztrájkol ma világszerte azért, hogy a klímaváltozás ellen érdemben lépjenek fel a döntéshozók.
Ha a kishitűségre hallgatnak az ellenzékiek, akkor Hadházy szerint „szánalmas balfaszok vagyunk.”
Márki-Zay Péter, Hódemzővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító tagja szerint az utóbbi időben két részre szakadt az ország, pedig együtt kellene ünnepelni.
A volt miniszterelnök volt a DK tüntetésének utolsó szónoka, akinek legós balesete okán jobbulást is kívántak a tömegből.
Nemrég összehozott a Tinder egy fideszessel. Ráadásul nemcsak ilyen ímmel-ámmal fideszes fideszesről van szó, hanem egy igazi keményvonalas, népnemzeti fideszesről.
A nemzeti ünnepeken Orbán elemében szokott lenni általában (tavaly főleg a fenyegetés és a fitymálás ment jól), idén azonban szokatlanul erőtlenre sikeredett a miniszterelnök beszéde.
„Az ország java nem egyesek s nehány magányosak hasznán, hanem az egész virágzásán alapulhat.”
„Egységben az erő/Tisztelet a bátraknak” feliratú molinóval és nemzeti színű zászlóval váltottak ma műszakot a Hankook gyárban a dolgozók.
Zászlófelvonással kezdődik a nemzeti ünnep, délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök beszél, délután összellenzéki tüntetés lesz. És ma van a klímasztrájk napja is.
Két mecsetet ért támadás, a rendőrség autóra szerelt bombákat is hatástalanított, 30 embert öltek meg az Al Noor mecsetben, és tízen haltak meg a Linwood mecsetnél. A muszlimok elleni harcot hirdető támadó magát fasisztának tartja.
Sajnálatos, hogy 1989 – bár számtalan aspektusában szép és reménykeltő – tévút volt, bohózatként azonban kár lenne még egyszer megpróbálkozni vele.
Március 14-én több mint hétezer közszolgálati dolgozó szüntette be a munkát.
A brit parlamenti képviselők 412-202 arányban döntöttek az EU-ból való kilépés határidejének a meghosszabbítása mellett.
Aláírták a gyár új, „teljesítményalapú motivációs rendszeréről szóló megállapodást”, valamint hat kérdésben is dűlőre jutottak, többek között a bérfejlesztés és a lojalitás területén.
Az aktivisták festékszóróval fújtak feliratokat járdára, többek között egyenlőséget, független bíróságokat követeltek, felhívták a figyelmet a Magyar Tudományos Akadémia és a Corvinus átalakítására, de számon kérték az oroszokkal való kapcsolatot és a rabszolgatörvényt is.
Bár az EMMI kollektív szerződést és ütemezett béremelést ígért a szociális munkásoknak, nem könnyű elhinni, hogy ezúttal tényleg meg is valósul.
Megígérték, ha bizalmat kapnak az őszi választásokon, visszaállítják az ünnep méltóságát, és elveszik annak pártpolitikai élét.
22 órakor bezáratnák az Auróra pultját, ami akkora bevételkiesést eredményezne, hogy veszélybe kerülne az egész közösségi ház fennmaradása.
Vajon a feljelentőn kívül mást is meghallgatnak majd az ügyben?
A dolgozók 70 százaléka tovbbra is sztrájkol, a szakszervezet kiáll értük.
Tévinformációk terjedtek a közigazgatási dolgozók mai, egész napos sztrájkjáról.
Azt is bejelentették, hogy az LMP-vel az összes budapesti kerület esetében együttműködnek a közelgő önkormányzati választásokon, összehangolják a kommunikációjukat, és közös kampányfinanszírozásban is gondolkoznak
A miniszterelnök írásában bocsánatot kért „a támadó nyelvezetért”, ugyanakkor hozzátette, hogy fenntartja politikai álláspontját, és – ahogy korábban is elmondták – alapvető politikai kérdésekben a Néppárttal kialakult vita során nem tesznek engedményt.
Bár a szolidaritási sztrájkot, amit a PDSZ hirdetett meg, az utolsó pillanatban az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a tankerületek végül elkaszálták, azért nem maradt tanári kiállás nélkül a mai nap.
A közigazgatási dolgozók sztrájkjának keretén belül az aHang szervezésében rövid szolidaritási akcióra került sor a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság épületében.
Bár tegnap este még úgy tűnt, hogy 4 tankerületben lehet jogszerűen sztrájkolni, a PDSZ által meghirdetett kétórás szolidaritási sztrájkot, illetve az erről szóló, már aláírt megállapodásokat ma reggelre az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az érintett tankerületek megtámadták.