Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A szakszervezet szerint „térdre kényszerítették” a Hankookot a dunaújvárosi dolgozók

A Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) történetének leghosszabb, sikeres sztrákját zárta le tegnap este megállapodással a dunaújvárosi-rácalmási Hankook gumigyárnál. Székely Tamás, a szakszervezet elnöke mai, budapesti sajtótájékoztatóján számolt be az eredményekről, és a siker jelentőségéről.

„A VDSZ 116 éves történetében a leghosszabb ipari sztrájkon vagyunk túl.”

– mondta Székely, majd hozzátette:

„Mi 2019 február 19-én nyújtottuk be azt a bérigényt, amelyet a szakszervezet 3100 ember megkeresésével és a válaszok feldolgozásával készített el, megpróbáltuk a munkáltatót meggyőzni, ezentúl pedig számos olyan problémát vetettünk fel, ami a közmegelégedést a cég felé való lojalitást megteremtené.”

Székely elmondta, miután semmiféle pozitív jelzést nem kaptak, sztrájkbizottság alakult és március 6-án figyelmeztető sztrájkot tartottak. Erre reagálva a Hankook egyoldalú béremelést jelentett be, ezek után azonban a dolgozók nagy többségének támogatásával határozatlan idejű sztrájk indult.

Egy hét után most eredményt is el tudtak érni.

A végső megállapodás 6%-os műszakpótlék-emelést ad, ez a hosszú műszakok miatt fontos, a munkáltató eredeti emelési ajánlata azzal a feltétellel ment volna, hogy a 36%-os műszakpótlék egészét csak akkor kapná meg a munkavállaló, ha lemond a neki a Munka Törvénykönyvében biztosított 14 nap, egybefüggő szabadság jogáról.

Ez a most kiharcolt plusz 6% Székely elmondása szerint viszont nem függ a szabadságtól és nagyjából pótolja a lemondás elmaradása esetén nem megérkező 10% céges bérpótlékot.

A Hankook Rácalmáson egyoldalúan bónuszokat is oszt, amelyek kényszerűen betegállapotban is munkára kényszeríti, vagy motiválja a dolgozót. A mostani megállapodás alapján viszont, amennyiben a dolgozó a cég által meghatározott 93%-os teljesítmény eléri, ezentúl a 100%-os bónuszt kapja akkor is, ha beteg volt és táppénzen volt.

Ezenkívül a kiszámított bónusz 80%-át is garantálni fogja a cég.

Ezenkívül, mint már számos ipari munkahelyen, a VDSZ a Hankooknál is elérte, hogy a régebben ott dolgozó munkások lojalitási bónuszt is kaphassanak.

Összességében az éves keretben Székely szerint 18,5%-os béremelést tudtak elérni, 8,5 %-ot sikerült rátenni tehát a Hankook béremelésére, amely a cég eredeti attitűdjéből kiindulva Székely szerint jelentős elmozdulás.

A VDSZ elnöke szerint mindehhez a legfontosabb azt kiemelni, hogy a rácalmási Hankook dolgozói „elképesztően kitartóak voltak”, és szerinte sokan voltak olyanok is, akik 170 ezer forinttól estek el a sztrájk ideje alatt, csak azért, mert más munkatársaik mellett kiálltak.

Éppen ezért a szakszervezeti vezető hangsúlyozta minden sztrájkoló dolgozó megérdemli a szolidaritásáért az elért eredményt.

Azt is hangsúlyozta,

„ma már a kormánnyal kötött stratégiai partnerség mögé bújva sem lehet a dolgozók érdekeit megkerülni.”

Sajtókérdésekre Székely hangsúlyozta, nem az átlagos alapbéremelést sikerült elérni, hanem a Hankook igen speciális bérezési és bónuszrendszerén sikerült úgy módosítaniuk a sztrájk után, hogy abból minden dolgozó közel egyenlően részesüljön, a diszkriminatív gyakorlatok (pl. a dolgozó szabadságával szemben) eltűnjenek a cég bónuszrendszeréből.

A szakszervezet a lezajlott hosszú sztrájk idejének végére már „provokációkról” is beszámolt, szerinte ugyanis az üzemben a sztrájkban részt nem vevő dolgozók és a sztrájkolók között feszültség keletkezett, előbbiek „negatív véleményeket” fogalmaztak meg utóbbiakkal szemben.

A VDSZ elnök aláhúzta, mindezt a Hankook magyarországi menedzsmentjének eddigi hozzáállásából következett, minden próbálkozásuk ellenére azonban „térdre kényszerítették” a vállalatot.

Arról is beszélt, hogy a sztrájk folyamán a Fejér megyei kormányhivatal munkavédelmi ellenőrei is hirtelen jelentek meg a Hankooknál, de Székely szerint alapvetően nem érzékelte, hogy az állam vagy kormányzati szervek alapvetően a dolgozók érdekében bármiféle nyomást gyakoroltak volna a cégre. A siker a sztrájk alatti, rendkívül magas darabszámkiesés miatt értek célt a gumigyárban.

Székely kihangsúlyozta, „magyar ajkú” vállalati tárgyalópartnereik nem álltak szóba velük, „nem magyar ajkú” tulajdonosok már egészen máshogy álltak a témához, velük a VDSZ 24 óra leforgása alatt meg tudott egyezni, lévén érdemi döntéshozók voltak.

A VDSZ az egyhetes sztrájk során mind magyar, mind nemzetközi szakszervezeti szövetségektől komoly támogatást, szolidaritási nyilatkozatokat kapott, amelyeket itt is megköszönt.

Mivel a sztrájktörvényt korábban a Hankook rendszeresen megsértette a VDSZ szerint, ezért korábban munkaügyi bírósághoz fordultak, mivel azonban a sztrájk végül megállapodással zárult, ezt a keresetet  Székely szerint most visszavonják.

A tájékoztató a Mérce Facebook-oldalán is visszanézhető:

A VDSZ sajtótájékoztatója a győztes Hankook sztrájk után. Élőben a Mércén!

Gepostet von Mérce am Freitag, 22. März 2019

A Hankooknál folyó küzdelmet folyamatosan követtük a Mércén, eddigi cikkeinket a témában itt olvashatjátok.

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt
Olvass tovább!