Rablópártok – a Partizán kamupártokról szóló dokumentumfilmjének III. része
A film bemutatja, kik és hogyan szervezték meg a „kamupártokként” elhíresült rablópártokat, amikkel aztán többmilliárd forintnyi kampánypénzt csaltak el.
A film bemutatja, kik és hogyan szervezték meg a „kamupártokként” elhíresült rablópártokat, amikkel aztán többmilliárd forintnyi kampánypénzt csaltak el.
A köztársasági elnök inkább előadásokat tart a klímaváltozásról, minthogy tegyen is ellene valamit.
A Beszélő. A demokratikus ellenzék és az SZDSZ. A Magyar Helsinki Bizottság. Talán nem tévedek nagyot, ha mindjárt a felütésben jelzem: Kőszeg Ferenc életének és pályájának ezek lehetnek a pillérei.
A diákok és a pedagógusok szerint is aggályos a nyelvvizsgatörvény, miközben sok parlamenti képviselőnek és a miniszterelnöknek sincs nyelvvizsgája.
1986. április 26. korunk történetének egyik legdrámaibb, emellett viszont legfeleslegesebb tragédiájának dátuma.
Bangóné Borbély Ildikó szerint a sajtó szándékosan értette félre a kijelentését, és valójában a budapesti patkányszaporulatról beszélt.
„Csak hogy egy mondatot mondjak, ha már szókimondó vagyok: sok a patkány Magyarországon. Ha már a patkánytéma felhozódott itt Budapesten. És nem csak Budapesten.”
Kifogásolják a kiválasztási folyamat zártságát, a polgármesterjelöltet pedig a „Fidesz B-tervének” tartják.
Mert nem világos, hogy az EP-választási induláshoz szükséges aláírásokat vagy csupán támogatói aláírásokat gyűjtenek.
A házelnök pár napja arról beszélt, hogy a bíró nem lehet független az államtól, annak „nem külső tartozéka”, a bírói függetlenség pedig nem abszolút és öncélú.
A kormány gond nélkül felülne ugyanarra a vonatra, amelynek legutóbb 2008 volt a végállomása.
A büntetéstől tartók vándorolni kezdtek, így a szociális munkások is alkalomszerűen találkoznak velük.
A reformokat folytatják!
A film bemutatja, kik és hogyan szervezték meg a „kamupártokként” elhíresült rablópártokat, amelyekkel aztán többmilliárd forintnyi kampánypénzt csaltak el.
A 15. kerület nyári táborai is elmaradhatnak, mert a Fidesz képviselőcsoportja négy független képviselővel közösen nem hajlandó megszavazni a kerület költségvetését.
Jobbik, Fidesz-KDNP, Momentum Mozgalom, Mi Hazánk Mozgalom, MSZP-Párbeszéd, LMP, DK, Magyar Munkáspárt,
Magyar Kétfarkú Kutya Párt.
A helyi Fidesz nem szeretné vizsgálni a migrációt.
A szaúdi férfiak egy alkalmazással engedélyezhetik vagy tilthatják meg, hogy női családtagjaik útlevelet válthassanak ki.
Évente több ezer új és felújított bérlakásban gondolkoznak.
A Kúriának és Trócsányi Lászlónak nagy szerepe van abban, hogy nem változik a hitelkárosultak helyzete.
Joe Biden a huszadik demokrata politikus, aki jövőre szembeszállna Donald Trumppal.
A javaslat a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát.
A kutatás eredményei szerint egyszerre lázadunk Brüsszel ellen, és vágyunk az Unió vigyázó tekintetére.
Az ellenzék szerint ez azonban teljesen kontraproduktív.
Apáti Bence írása sértette egy tagjuk emberi méltóságát, a kiadó peren kívül levette azt és 50.000 forintot fizetett.
A két globális baloldali ikon közötti különbségeknek, a politikájuk árnyalatainak felfejtése számos tanulságot hordoz.
A film bemutatja, kik és hogyan szervezték meg a „kamupártokként” elhíresült rablópártokat, amelyekkel aztán többmilliárd forintnyi kampánypénzt csaltak el.
A MOL vezérigazgatóját az Interpol most éppen nem körözi, máris fontos pozícióba jutott.
A kormány konzerválja egymillió cigány polgárának a nyomorát.
A polgármester szerint hackertámadás miatt egy hétig állt a rendszer, emiatt most felfüggesztették Hódmezővásárhely költségvetési támogatását.