Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem engedélyezi a rendőrség Toroczkaiék erődemonstrációját

Ez a cikk több mint 5 éves.

Vasárnap megtiltotta a rendőrség a Mi Hazánk párt Törökszentmiklósra, május 21-re tervezett, felvonulással egybekötött demonstrációját. A szélsőjobboldali párt szombaton jelentette be a rendezvényt a rendőrségnek, melynek célját úgy határozták meg, hogy az „Tiltakozás a bűnözés ellen.”

Ahogy arról mi is beszámoltunk nemrég, a Magyar Nemzet adott róla hírt, hogy június elsején Szegeden új Magyar Gárdát alapít a Jobbik korábbi alelnöke, a Mi Hazánk jelenlegi elnöke, Toroczkai László.

A párt azonban eszerint már most vasárnapra is szervezett felvonulást, az EP-választások előtti héten Törökszentmiklóson akartak akciózni a „cigánybűnőzés” ellen.

A törökszentmiklósi akciót a Mi Hazánk szerint egy videó váltotta ki, amin egy cigány állampolgár őrjöng, aki két embert is ok nélkül megvert, a második eset után le is tartóztatták. Hogy egy ember tette miatt miért kell egy egész etnikumot megbélyegezni, arról a Mi Hazánk nem nyilatkozott.

A rendőrség a gyülekezési törvény 13. és 14. paragrafusára hivatkozva tiltotta meg a felvonulást, miután a párt részéről a szervezők nem óhajtottak elállni a demonstráció meneteléses részétől (statikus tüntetést engedélyezett volna a hatóság), eszerint

  •  „az egyeztetést követően rendelkezésre álló információk alapján megalapozottan feltehető, hogy a gyűlés a közbiztonságot vagy a közrendet közvetlenül, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyezteti, illetve mások jogainak vagy szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével jár, és a közbiztonság, a közrend vagy mások jogainak és szabadságának védelme az … (5) bekezdés szerinti enyhébb korlátozással nem biztosítható. „

  • „A közbiztonságot veszélyezteti különösen, ha a felhívás vagy a gyűlés bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást valósít meg”

  • „Mások jogainak és szabadságának sérelme különösen, ha a felhívás, illetve a gyűlés – az alkalmazott technikai eszközök, időtartama miatt – alkalmas mások magán- és családi életének védelméhez való jogának, otthonának, emberi méltóságának, a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére, vagy szabad mozgáshoz, tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogának korlátozására.”

Ezeken felül, többek között hivatkozik a döntés egy, az Alkotmánybíróság által megalkotott tilalomra, amit „foglyul ejtett közönség tilalma” néven lehet ismerni. Ennek értelmében senki nem kényszeríthető egy őt érintő vélemény végighallgatására, különösen nem az őt gyalázó, megfélemlítő üzenetekhez való asszisztálásra.

A hatósági tiltás ellen bíróságon lehet csak fellebbezni.

FRISSÍTÉS 19:00

Árgyelán János, a Mi Hazánk pártigazgatója Facebook-bejegyzésben reagált a rendőrségi bejelentésre. A fejér megyei képviselő közli, hogy fellebbeznek a határozat ellen, és a törökszentmiklósi rendezvényükön már a „szólásszabadság korlátozása ellen” is tiltakozni fognak. A megyei képviselő utal rá, hogy szerinte a budapesti Pride Fesztivál is foglyul ejti a közönségét, bezzeg nekik szabad. Arra nem tér ki a közlemény, hogy a Pride pontosan hogyan fogalmaz meg a közönség felé gyalázó, megfélemlítő üzeneteket. 

Forrás: police.hu
Címlapkép: MTI/Kovács Attila