Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Élőlánccal tiltakoztak az Országos Széchényi Könyvtár költöztetése ellen

Ez a cikk több mint 4 éves.

A legutóbb a nyelvvizsga-törvény elleni tiltakozásban is résztvevő  Diákvagyok mozgalom hívására tiltakozók álltak élőláncot az Országos Széchényi Könyvtár Budai Várban található épületénél.

A kb. 200 demonstráló előtt a szervezők nevében Sipos Ferenc Norbert elmondta: az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik Széchenyi István és Kossuth Lajos házi könytárát, Madách és Ady kéziratait, azokat a kulturális értékeket, amelyek miatt büszke magyarok lehetünk. Az élőlánc apropója kapcsán elmondta, a Széchényi Könyvtár és a szomszédban található Miniszterelnökség is terjeszkedne, de utóbbi áll nyerésre, így az OSZK-nak költöznie kell.

Az élőlánc felállítása után a tüntetők  átvonultak a Miniszterelnöki Hivatalnak otthont adó Karmelita kolostorhoz, ahol Katona Andrea, az OSZK korábbi főigazgatója mondott beszédet.

Elmondta: nem az a baj, hogy az OSZK-t a Várból el akarják költöztetni, a baj ott van, hogy nem akarnak a nemzet könyvtárának egy méltó épületet adni.

A szervezők az esemény végén jelezték egy petíciót fognak elindítani, hogy a könyvtár méltó helyre kerülhessen.

Az eseményt élőben közvetítettük a Mérce Facebook-oldalán:

Előzmények

Az akcióra azután került a sor, miután kiderült: bezár nyárra az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) várbéli főépülete, és meglehet, hogy ott már ki sem nyit többé.

Az Átlátszó információi szerint a legkiterjedtebb és legértékesebb könyvészeti gyűjteménnyel rendelkező könyvtárat az Üllői út és Ferenc körút sarkán lévő Kilián laktanya párás, penészes épületébe költöztetnék (ami nem kifejezetten jó környezet a könyvek számára). Az épületegyüttes átalakítására olyan óriási összegeket kellene költeni, amelyek miatt kétséges, mikor tudna a könyvtár új helyén üzemelni, illetve mi lenne addig az értékes raktári gyűjteménnyel, ameddig az átalakítás legalább a minimálisan használható szintre nem hozná az ingatlant.

Az OSZK egyébként már 20 éve kinőtte a várbeli székhelyét, de csak most lett sürgős a költözés, amikor a Budai Palota felújítása elérte az épületet, amivel nyilvánvalóan tervei vannak a kormánynak.

Tüske László, az OSZK elnöke korábban a könyvtár alkalmazottai előtt tartott beszédében azt is elismerte, hogy ezt az érdekharcot a könyvtár már el is vesztette:

„Sokkal hatásosabbnak érezzük azt, ha a könyvtár elmehet innen, összepakol és átadja a területet a borászati, sörészeti, csokoládégyártó cégeknek és az őket mozgató közönségszervezőknek, mert egyébként nem lesz nyugalmunk”

– mondta.

Címlapkép: Mérce