Végre megvalósul Orbán Viktor és Donald Trump találkozója
A magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter ma hivatalosan is megerősítette, hogy a rendkívül időszerű találkára még ebben a hónapban sor kerül.
A magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter ma hivatalosan is megerősítette, hogy a rendkívül időszerű találkára még ebben a hónapban sor kerül.
Az EU és Kanada között létrejött kereskedelmi egyezmény részét képező befektetői bírósági rendszer olyan párhuzamos jogrendszert hoz létre, amely korlátozza a kormányok multikkal szembeni szabályozási lehetőségeit.
Az esemény iránt máris ezren érdeklődnek.
Világszerte erőszak, feszültség és elégedetlenség kísérte a május elsejei megmozdulásokat.
„Minden jó váratlanul és véletlenül történik, s már úgy látszik, csak idő kérdése, hogy lábunk alól kicsússzon a talaj.”
Cseh Katalin, a Momentum EP-listavezetője szerint hosszú évtizedek viszontagságait követően érkeztünk meg az Európai Unióba, amit boldog, békés, fejlődő államok közösségeként képzeltünk el.
A keszthelyi, hagyományosan május 1-re eső szezonnyitóra idén egységesen vonult ki az ellenzék, jobbikos, szocialista, DK-s, momentumos és volt együttes képviselőkkel és szimpatizánsokkal a menetben.
Ügyes csellel szabadult meg az EU a magyar vétótól az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
Az Európai Egyesült Államok létrehozásáról Dobrev Klára elmondta, Magyarország számára nincs más út, csak az, hogy egy erős európai közösség egyenrangú polgára legyen.
Szűcs Tamás bejelentette, hogy május 29-ére a PDSZ az egész ágazatra kiterjedő sztrájkot hirdet.
Karácsony Gergely és Tóth Bertalan együtt álltak színpadra a Nagyréten, az MSZP majálisán.
Botka László rövid, május 1-ére időzített beszédében jelentette be, Szeged az utóbbi időben jobban teljesít mint a legtöbb magyarországi nagyváros.
A munkaszüneti nappal együtt járó „vásári mulatság” mellett idén is rendezvényeket tart a legtöbb politikai párt, a decemberi rabszolgaellenes tüntetés után pedig a szakszervezeti mozgalom is hangsúlyosabban megjelenik.
A fővárosi önkormányzathoz tartozó cég pénz fizetésére kötelezte volna a pártot.
Ünnepi alkalom, nem csak tradícióból. Programajánlónk következik.
A moralizálás a populista jobboldali politika részeként az altatás és a kritika leszerelésének egyre gyakrabban használt eszköze. Úgyhogy jó lesz vele vigyázni!
És egy jó időre valószínűleg ez lesz az egyetlen lehetősége az ellenzéknek a köztévében való megszólalásra.
Sántha Péternétől nagyobb körültekintést kért.
Egyre több városban valósul meg az ellenzéki összefogás.
Aki visszajön, az is elmehet újra, bármikor.
Egy katonai autó a tüntetők közé hajtott Caracasban
A kutatóhálózatok és az alapfinanszírozás megtartását, döntéshozatali jogot és a dolgozók jogainak védelmét kérik.
Vége a kilakoltatási moratóriumnak.
Elvárják, hogy a Fidesz befejezze hazug kampányát velük szemben.
A Twitter viszonylag sikeresen felszámolta az Iszlám Állam által terjesztett propagandát a platformján, miért nem tudja ugyanezt megtenni a fehér felsőbbrendűséget hirdető tartalmak esetében is?
Ezekre a programokra számíthatunk idén.
A polgárok és a katonák körében is.
Amennyiben összejön a megfelelő számú előfizető az induláshoz.
Bangóné Borbély Ildikónak ugyan már szombat reggel le kellett volna mondania, de fontos megjegyezni, hogy annak a pártnak, amely az elmúlt években sportot űzött az ellenfelek pocskondiázásából, nincs erkölcsi alapja megsértődni.
A párt azonban nem így látja.