Bármennyire is jótékonynak tűnhet a Facebook „médiatisztogatása” a  választások befolyásolása elleni küzdelemben, éppen a kormánysajtó elleni fellépése mutat rá, mennyire önkényes és esetleges a magánkézben lévő tartalomszűrés gyakorlata.

A jó tanuló alaposságával készült az elmúlt hetekben, hónapokban a jövő heti európai parlamenti választásokra a Facebook vezérkara is. Legalábbis erről tanúskodik az a töméntelen mennyiségű hír, amelyek alapján az lehet az átlagfogyasztó benyomása, hogy – az eddigi, problémás gyakorlattal szemben – ha Zuckerbergéken múlik, minden eddignél védettebb lehet a tájékozódni vágyó választó az álhírektől, a gyűlöletbeszédtől és a propagandától.

Szigor a kirakatban

A nagyívű intézkedéssorozat, amelyet annak érdekében kezdeményezett a techóriás, hogy az EP-választások és a (vártnál nyilván hosszabbra nyúló) Brexit viszonylagos nyugalomban, javarészt a fake news-univerzumon innen, kevesebb uszítás közepette menjen végbe, messze nem előzmény nélküli és önmagában álló nemes vállalkozás, de erre később még visszatérünk.

Első ránézésre még akár impozánsnak is mondható, erélyes tavaszi hadjáratot visz a Facebook. Ennek során egyebek mellett szélsőjobboldali véleményvezéreket és szervezeteket tiltott ki saját felületeiről. Mi több, néhány napja tucatjával kapcsoltak le olyan olasz Facebook-oldalakat, amelyek a szélsőjobboldali olasz belügyminiszter, Matteo Salvini és pártja malmára hajtották a vizet azzal, hogy álhíreket terjesztettek, vagy migránsellenes, antiszemita tartalmakat osztottak meg.

Mark Zuckerberg még Emmanuel Macron francia elnökkel is látványosan tárgyalt a választások előtti megfelelő előkészületekről, részben arra hivatkozva, hogy Franciaország különesen érintett az álhírek és az uszító tartalmak terjedésében, főleg a sárgamellényes tüntetések és a Notre-Dame részleges leégése körüli hírárdatatot tekintve (ami egyébként maximálisan igaz).

Aztán ott van az egyes szankciókon túlmutató, kiterjedtebb stratégia részét képező változtatás is, miszerint Zuckerbergék az Európai Unió egészére nézve, így Magyarországon is bevezettek egy, a hirdetésekre vonatkozó ellenőrzési lehetőséget, ami lényegében a hirdetett tartalmak előzetes moderációjának felel meg.

A lényeg, hogy ezzel a lajstrommal messziről is úgy nézzen ki, hogy felelőssége tudatában cselekedett a gigacég a fontos megmérettetés(ek) előtt, és mindent megtett annak érdekében, hogy utólag azt mondhassa: tanár úr, kérem, én készültem.

Hiba a rendszerben

Ha esetleg távolról, Macron vagy Salvini, esetleg más európai országok problémáin keresztül nem látszódna, hol van a hiba a Facebook határozottnak tűnő fellépésében, érdemes körülnézni idehaza, és mondjuk azon a szerdai fejleményen keresztül megközelíteni a kérdést, hogy a Fidesz-közeli médiakonglomerátum, a A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) alá tartozó Mediaworks a techóriás döntésének értelmében nem hirdethet a Facebookon.

Na nem mintha lenne erkölcsi alapja a Mediaworksnek és a kormányközeli hangoknak véleménydiktatúrát, cenzúrát kiáltani ez ügyben, miután példának okáért a tavalyi országgyűlési választások előtt éppen a mára a KESMA-ba tömörített lapok Facebook-oldalai között találjuk azokat, amelyek a választók masszív befolyásolásáért feleltek az internetes óriás felületén csillagászati pénzért hirdetett cikkekben és videókban muzulmán inváziót és migránsbűnözést vizionálva.

Ezzel együtt a politikai tartalmú hirdetések önkényes előszűrése a Facebook részéről önmagában is felvet aggályokat,  függetlenül attól, hogy az érintett tartalmakat normatíve „jónak” vagy „rossznak” tartjuk.

De ha ezt ez a szempontot nagyvonalúan félre is tesszük, vagy azt mondjuk, hogy a nyilvánosságban okozott nagyobb kár megelőzése érdekében ez az előzetes kontroll egy szükséges rossz, akkor is van még valami, ami rámutat a rendszer legnagyobb hibájára.

Ez a probléma pedig minden másnál jobban megmutatkozik abban, hogy a Facebook a szigorú előszűrés során nem tud vagy nem hajlandó (a végeredmény szempontjából mindegy is) különbséget tenni sajtó és sajtó között. Azaz nemcsak a kormányzati médiatömb reklámjait vizsgálja meg és dobja vissza, vagy engedi át egyesével, hanem minden más magyarországi médiuméit is, ami főleg onnan nézve bizarr, hogy a Facebooknak van egy újságokból álló „fehér listája”, akik mentesülnek ez alól, a magyar médiatérből azonban senki nincs rajta ezen. A techóriás emlékezetes indoklása a HVG munkatársának kérdésére pedig csak annyi volt: „KESMA”.

Vagyis ahol kormányzati médiaholding van, ott nincs szabad sajtó, következésképpen pedig a komplett szeriőz médiát akadályozni kell abban, hogy elérje a közönségét – legalábbis a Facebook szerint.

Megválni a terhektől

Az kétségtelen persze, hogy nincs könnyű helyzetben a Facebook, bármilyen irányú lépéseket is tesz. Az, hogy egybemossa a teljes magyar médiát, könnyen fakadhat a magyar médiatérről szóló tudás megspórolásából is; erre emlékezetes példa a közelmúltból, amikor a Google pályázati forrással támogatta volna meg a kormányközeli Origót, mert vélhetően nem voltak tisztában az aktuális médiaviszonyokkal.
Pont ez mutatja azonban, hogy nagyon is legitim az, amit első pillantásra furcsa módon éppen maga Zuckerberg javasolt nagy visszhangokat verő nyílt levelében, vagyis a Facebook szabályozásának legalább részben állami kézbe adását. Ez nemcsak a tartalomszűrés terheit osztaná el, de a Facebookot is megfosztaná az önjelölt bíró szerepétől, ami a cég társalapítója szerint is minimum kényelmetlenné vált ilyen óriási hatalom birtoklása mellett.

Az azonban azért messze nem egyértelmű, hogy Zuckerberg a terhek mellett a hatalomtól is olyan könnyedén megszabadulna-e, mint ahogy arról legutóbbi nyílt levele árulkodik. Nem szabad elfelejteni – és ezen a ponton kanyarodunk vissza oda, hogy mennyire nem volt előzmény nélküli a Facebook „bekeményítése” -, hogy a hirdetések moderációja, és az állami szabályozás szükségességének kimondása egy olyan időszakot követően történt meg, amikor csak az nem állította pellengérre a céget, aki nem akarta: a Brexit-kampány, Trump győzelme, majd az adatlopási kálvária után Zuckerbergék láthatóan nem kívánják elvinni a balhét a közeljövőbeli világpolitikai fejleményekért. Mindezek a történések némileg más fénytörésbe helyezik Zuckerberg lelkesedését a tiszta választásokért.

Az állatorvosi ló

Zuckerberg szerint – mint azt nyílt levelében írja – tehát a kártékony tartalmak ellenőrzése és kiszűrése túlságosan is nagy felelősséggel járó feladat ahhoz, hogy ezt egyedül a Facebook végezze el. Ha csak a magyar példát nézzük, már akkor is látszik, hogy ebben tökéletesen igaza van a Facebook-vezérnek, most már csak az a kérdés, hogy a nemzetállami törvények ereje hogyan tud segíteni a helyzeten.

Ehhez paradox módon éppen a már létező állami szabályozások hibáit kell szemrevételezni, amelyek jól mutatják, hogy hosszú út vezet még a közösségi oldalak megregulázásáig.

Világszerte több országban rugaszkodtak már neki a vonatkozó törvények megalkotásának, de a legnagyobb nyilvánosságot ezek közül a próbálkozások közül a német „Facebook-törvény” kapta, amelyről a Mércén is részletesen írtunk bevezetése idején. A fő kritikák egyike a szabályozással szemben – amellett, hogy túlzott mozgásteret ad az előzetes cenzúrának – éppen az volt, hogy valójában nem vett le terheket a Facebook moderátorairól, sőt még nagyobb nyomás alá helyezte őket azzal, hogy elképesztően szoros határidőt adott meg a „nyilvánvalóan jogsértő” tartalmak törlésére.

Így azzal, hogy bár jó szorosra húzta a gyeplőt, de a moderáció privilégiumát lényegében magánkézben hagyta, a német állam gyakorlata rámutatott arra, hogy maga a bíráskodás gyakorlata szorulna rá inkább egy olyan reformra, amely után a rendszer képessé válik arra, hogy akár 24 órán belül döntést hozzon egy-egy kifogásolt poszt esetében. Az első, gyermekbetegségekkel küzdő szabályozás tehát azt demonstrálta, hogy a felhasználók részére sokkal nagyobb garanciát jelentene, ha az inkriminált tartalmakkal kapcsolatos döntéseket nem – vagy nem kizárólag – a Facebook moderátorai hoznák meg, hanem a kor elvárásainak megfelelő független bíróságok.

Illiberális akadály

Bár ez elvi megoldás Zuckerberg levelével valóban feltűnt a horizonton, javaslatával kapcsolatban azonban sajnálatos módon nem az az egyetlen nyitott kérdés, hogy a Facebook-vezér szándéka mennyire őszinte, hanem az is, hogy valóban univerzálisan alkalmazható-e az állami szabályozás ötlete. Ezen a ponton ismét belefutunk abba a problémába, hogy a médiarendszerek – tágabban pedig a jogállamiság – állapota nem mindenhol ugyanolyan, hogy finoman fogalmazzunk.

Ott ugyanis nehéz elképzelni, hogy jól süljön el az állam regulázó szerepe, ahol a kormányközeli agytröszt „politikailag veszélyesnek” nyilvánítja a Facebookot, mert az szerinte tagadja a nemzeti szuverenitásokon alapuló törvények és szabályok érvényességét. „Ezen túl pedig megfosztja az embereket az igazság megismerésétől, mert annak teljes körű bemutatását és megismerését tilalom alá helyezi” – deklarálta véleményét a Facebookról a Századvég egy hónappal ezelőtt.

Nehéz mérleget vonni a tartalmak szűréséről hasraütésszerűen döntő, a felelősséget magáról lerázni kívánó magáncég, és egy, a jogállamiságot tudatosan csorbító, a hatalmi ágak távolságát lépésről lépésre csökkentő kormány szerepei között, az azonban bizonyos, hogy háborúzás helyett a két entitás konstruktív együttműködése nagyobb garanciát jelentene a tiszta választásokra, mint a jelenlegi állapot.