Házelnök úr, önök a magyar dolgozók elleni „kannibálpolitika” hazai helytartói

Magasröptű előadást tartott Kövér László házelnök  Drezdában, a szászországi tartományi parlamentben megrendezett konferencián, melynek témája Közép-Európa jövője volt. A nyomokban alufóliasisakos összeesküvés-elméleteket is tartalmazó beszéd nem meglepő módon szinte kizárólag csak a migrációról, illetve a „keresztény kultúra védelméről” szólt, és a liberálisok által állítólag elkövetett „ideológiai szőnyegbombázásról”.

De egy rövid kitérő erejéig a házelnök a közép-európai – így a magyar – munkavállalókról is szót ejtett, persze ezt is szigorúan migrációs keretben, mi másban? A „civilizációk harcában” meggyötört Kövér az MTI tudósítása szerint arról beszélt, hogy az unión belüli migráció sem kimondottan jó dolog, mert

„egy kannibálnak nevezhető” munkaerőpiaci politika keretében „a gazdag nyugati tagállamok hosszú távon tulajdonképpen megfosztják Közép- és Kelet-Európát az életben maradáshoz szükséges biológiai erőforrásaitól”.

Ha a Fidesz munkaerőpiaci politikáját ismerő olvasóink agyvize ennyitől nem főtt volna fel, akkor van még egy csodálatos idézet. Kövér szerint ugyanis az EU vezetése

„azt támogatja, hogy az ötszázmilliós európai piac profitját leginkább az általuk kiválasztott multinacionális piaci szereplők arassák le, a nemzeti államok pedig viseljék a piac járulékos terheit”.

Én már rég leszoktam arról, hogy kiakadjak a fideszes képmutatáson, köpönyegforgatáson és cinizmuson, de amikor a rabszolgatörvény parlamenti áterőltetésében tevőlegesen is résztvevő államférfiú így beszél a magyar munkavállalók helyzetéről, akkor azért kedve támad az embernek falhoz csapni valamit.

Abban igaza van Kövérnek, hogy egy olyan rendszerben élünk, amely szétkannibalizálja a megélhetéséért küzdő dolgozókat, a probléma csak az, hogy ennek a rendszernek az éltanulója, és egyben magyarországi helytartója az a párt, amelynek a házelnök is tagja méltóztatik lenni.

A nagy külföldi, főleg német multiknak kedvező – ez nem én mondom, hanem Szijjártó Péter – rabszolgatörvény mégis mit bizonyít, Házelnök úr? Azt, hogy a liberálisok migránsokkal szőnyegbombáznák végig a becsületes magyar dolgozókat, vagy azt, hogy az ön pártja kiárusítja saját dolgozói munkáját, jólétét, egészségét a nagyvállalatok, a tőke érdekeinek?

A nevetségesen alacsony szintre csökkentett nagyvállalati társasági adó vajon azt szolgálja, hogy több maradjon a multik zsebében, vagy azt, hogy több jöjjön be a nemzet kasszájába, amiből aztán normális oktatást, egészségügyet, normális utakat és más közösségi infrastruktúrákat lehessen fenntartani?

Vajon a magyar kormány azért szavazott nemmel a külföldön dolgozó EU-s állampolgárokat, így a nyugaton dolgozó magyarokat is védeni hivatott Európai Munkaügyi Hatóság felállítására, mert annyira védeni akarja a magyar dolgozókat a kizsigereléstől, vagy mert hagyni szeretné, hogy a cégek bármit megtehessen a dolgozóikkal? Mert megtesznek bármit, elég csak a Svájcban dolgozó két magyar történetére gondolnunk, akikről nemrégiben írtunk, és akiket fejenként is euró tízezrekkel lopott meg munkáltatójuk.

Vajon azért vétózta meg a magyar kormány a szén-monoxid kibocsátást visszavágni akaró EU-s klímacélokat, mert annyira aggódik a „fajmagyar” tüdő tisztaságáért – ha már az „életben maradáshoz szükséges biológiai erőforrásokról” tetszett értekezni -, vagy azért, mert a német autóiparnak kevesebb maradna a zsebében, ha ezeket a klímaszabályozásokat be kéne tartani?

Tippeljen, Házelnök úr, nyolc év alatt az önök kormánya, vagy az azt megelőző MSZP-SZDSZ-kormányok adtak több ingyenpénzt a multiknak? Segítek: önök.

Persze, lehet mondani, hogy mindezek csak egyedi példák, de ez nem lenne igaz. A Corporate Europe Observatory névre hallgató kutatócsoport épp nemrégiben vizsgálta meg az EU jobboldali populista pártjainak, köztük a Fidesznek a szakpolitikai állásfoglalásait, EP-voksait, és ebből megállapította, hogy

a harcias átlagembervédő retorikájuk ellenére ezek a pártok mindannyian, kivétel nélkül a gazdasági elitek legszolgaibb kiszolgálói.

A kutatók a Fidesszel foglalkozó részben a fent már felsorolt intézkedések mellett megemlítik, hogy EP-képviselői

  • szisztematikusan elleneztek minden olyan javaslatot, amely a nagyvállalati adóelkerülést csökkentette volna,
  • nemmel szavaztak az európai szintű 25 százalékos társasági adóra,
  • elutasították a digitális nagyvállalatokra kiszabandó adót,
  • nem szavazták meg a munka és magánélet jobb egyensúlyát segítő intézkedéseket.

Emellett a kutatás kiemeli a Mészáros Lőrinc-féle „nemzeti burzsoázia” káprázatos gazdagodását, a német nagyvállalatokkal ápolt szoros kapcsolatot, és az orosz gazdasági érdekek kiszolgálását is.

Tudom-tudom, bizonyára a propagandamédia mély oknyomozással kiderítené, hogy ez a kutatás is Soros, csak ettől még az itt felsoroltak mind jól dokumentált, bárki által ellenőrizhető úgynevezett TÉNYEK.

Ez persze nem kisebbíti az Európai Unió egészében megfigyelhető hasonló tendenciák, politikai erők jelentőségét és felelősségét, csak lássuk tisztán: a Fidesz szerves részét képezi ezeknek, vagyis annak a kannibálpolitikának, amely a magyar dolgozókat (is) sújtja.

Tetszik, nem tetszik, ennek a kannibálpolitikának a magyarországi helytartói önök, és migránsozhatnak addig, amíg belelilulnak, ezen a tényen semmi nem fog változtatni.

Jah, és még egy dolog: Kövér beszédében többször felmerült, hogyan akarják a mumusok megroppantani és felszámolni a nemzetállamokat, holott a házelnök utóbbiakat szeretné. Teljesen tisztességes álláspont, csak azt is tudjuk, hogy aki a nemzetállamokat támogatja, az egyben a multik hatalmát is támogatja. Nem véletlen, hogy az Európai Bizottságnak sikerült pár lépést tennie a techóriások, például az Amazon és az Apple megregulázása felé, a sokkal gyengébb nemzetállamoknak nem.

A nemzetállamok csak kinyalni tudják a tőke hátsó felét, mégpedig az alacsonyabb adókkal, kiszolgáltatottabb munkavállalókkal vonzani a multikat. Vagyis kannibálpolitikát folytatva. Csak úgy mondom…

Kiemelt kép: MTI/Országgyûlés Sajtóirodája
Olvass tovább!