Visszalép a demokrata előválasztástól Amy Klobuchar, ő és a tegnap visszalépett Buttigieg is Bident támogatják
Sűrűsödnek az események a holnapi szuperkedd előtt, szűkül a mezőny, élesedik a verseny.
Sűrűsödnek az események a holnapi szuperkedd előtt, szűkül a mezőny, élesedik a verseny.
Ez egy éven belül a harmadik választás Izraelben, azonban a miniszterelnökre váró per miatt nem tiszta, kormányt alakíthat-e.
Felfüggesztik a röszkei tranzitzónába való bebocsátást, Bakondi György indoklása szerint az ország és az ott lévő emberek védelme érdekében – csakhogy eleve a tranzitzónába be sem jutna senki akkor se, ha most jönne Iránból, a Helsinki Bizottság szerint ez látszatintézkedés.
A Pride borzolja a kedélyeket Pécsett.
A februári EU-csúcs az lett, ami lehetett: kudarc. Az egységes piacból legnagyobb hasznot húzó országok vezetői showműsort csináltak, amelynek keretében megmutathatták, mennyire nem érdeklik őket az EU közös céljai.
Végül is ez a lehető legolcsóbb munkaerő.
Ezúttal többek közt Jakab Péter (Jobbik), Harangozó Tamás (MSZP), Arató Gergely (DK), Keresztes László Lóránd (LMP) és Mellár Tamás (Párbeszéd) kérdezte Orbánt.
Csak előzetes engedélykéréssel foglalkozhatnak Gretával a közmédia újságírói, emberi jogi szervezetekkel pedig egyáltalán. Az érzékeny témák listáján található a migráció, az európai terror, Brüsszel és az egyházi ügyek, illetve az uniós tagállamokban lezajló különféle választások is.
Amíg az egyház nem ismeri el, hogy ebben a súlyos kérdésben nem csupán egyéni elkövetőkről, hanem rendszerszintű problémáról, strukturális bűnről van szó, addig semmilyen valós változás nem fog történni.
Mindeközben éles lőszerrel hadgyakorlatozik ma a görög hadsereg a határon, ahol több mint 10 ezer menekült torlódott fel. A görög sajtó szerint az akció a kérdéses határszakaszon várakozó több mint 10 ezer menekült megfélemlítését szolgálja.
„Kijelentettük, hogy ezt az ajánlatot egy az egyben elutasítjuk, még vitaalapnak sem tekintjük” – reagált erre a szakszervezet.
Michael Bloomberg amerikai elnökjelölt-aspiráns kemény pofont kapott egy fekete közösségtől, pedig számít a szavazatukra. Időközben szűkült a centrista versenyzők mezőnye.
„Védjük meg demokratikus intézményeinket – Nem akarunk Magyarország és Lengyelország útjára térni!” volt a jelszava a tüntetésnek.
Szoros volt a mérkőzés a Momentum és az MSZP jelöltje között.
A kormány pénzeket szakítana az Európai Zöld Megállapodásból, és gyámolítja a német gyáripart. A megbízási pénzek pedig egy irányba mennek.
A fiatal generáció felismerte, hogy a jelenlegi gazdasági modell nemcsak nem kínál számára jövőképet, hanem a természeti tartalékok felélése miatt gyakorlatilag a túlélését fenyegeti.
Két helyen is csoportosulnak az ellentüntetők, Karácsony Gergely főpolgármester is tiltakozott a Horthyra emlékező felvonulás ellen.
Brit újságírók jártak utána, miből lesz a kávé a kávézóban.
Egy fast fashion boltban kapható, egyszerű pamutpóló előállításához mintegy 3000 liter víz szükséges.
Miközben Görögországban már zajlik a humanitárius katasztrófa.
A végleges eredmények alapján várhatóan Igor Matovič, a szélsőjobboldali (OĽaNO) elnöke lesz Szlovákia új miniszterelnöke, a Smer ciklus közben kinevezett Peter Pellegrinije után. Utóbbi hajlandó lenne az együttműködésre, előbbi azonban hallani sem akar róla – inkább a többi jobboldali párttal szerezne alkotmányozó többséget.
Az egyenlőség és szabadság papírformája, illetve a szabadságtalanság és hierarchia valósága között lévő feszültséget a radikális baloldal a papírforma hétköznapi életben történő megvalósításával és nem az ígéret felmondásával oldaná fel.
Van igény a kapitalizmusra.
Megérkeztek az exit pollok, hivatalos eredmény holnap jön.
A gyermekprostitúció semmilyen körülmények között nem tekinthető önkéntes tevékenységnek, így büntetni sem lehet az áldozatait.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest megyében tart majd razziát.
Ez a szavazás nem kínál a választóknak új értékválasztást, új személyi vagy politikai lehetőséget, és mivel az előző választás csak pár hónapja történt, ezért méltányolható kormányzati, illetve ellenzéki teljesítmény megítélésére sem nyílt alkalom.
A lap interjút készített Oberfrank Pál színházigazgatóval, aki a gimnázium egykori tanulójaként vérlázítónak tartja, hogy egy egyházi iskola ki mer állni azzal a kormánnyal szemben, amelyik nem kevés pénzzel támogatta azt.
Evo Moralest viszont pont erre hivatkozva, és amerikai segítséggel puccsolta meg a jelenlegi, jobboldali rezsim.
Eljött az ideje hangfelvételekkel is cáfolni az 5 éve terjedő álhíreket Varoufakisról és a trojkával folytatott tárgyalásairól.