Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Katona József Színház igazgatója és az SZFE rektora már nem biztos, hogy támogatná Eszenyit

Ez a cikk több mint 4 éves.

Ahogy arról már korábban is írtunk, az ATV kérdéseket küldött minden olyan színházi vezetőnek, aki a nemrég erőszakkal és hatalmi visszaéléssel megvádolt Eszenyi Enikőt támogatta a Vígszínház igazgatóválasztása során. A csatorna arra volt kíváncsi, hogy továbbra is kitartanak-e Eszenyi mellett.

Vasárnap Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója már reagált is, levelében azt írta, nem vonja kétségbe a vádakkal előálló művészek történeteit, ugyanakkor szerinte meg kell válaszolni olyan kérdéseket, mint hogy miért csak most szólaltak meg a nyilatkozók, és miért nem próbáltak beszélni Eszenyivel vagy a társulattal akkor, amikor ezek a hatalmi visszaélések történtek.

A körkérdésre azóta válaszolt Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója is, aki a levelét úgy kezdte, „nem kívánok részt venni ebben a lincselésben”. Mint írja,

a színházigazgatók nem szokták egymás munkáját minősíteni, de elítéli a hatalommal való visszaélés minden formáját.

A korábbi támogatása annak szólt, hogy Eszenyi „elképesztő energiával biztosítja a Víg és részeinek működését, nem mindennapi az az eredményesség, ami statisztikailag is kimutatható”.

„Az elmúlt 10 évben arculatában sikeresen megújította színházát, korszerű ‘portékát’ kínálva nézőinek. Ezzel együtt a sajtóban megjelent hírekről, problémákról azt gondolom, hogy mindez a színház belső ügye, nem tudok olyan színházi szabályozásról, ami ne tenné lehetővé, hogy a tagság kifejezze elégedetlenségét. Nyilván, ha Eszenyi Enikő most gyűjtene ajánlásokat, arra kérném, hogy először is teremtsen tiszta helyzetet a személyével kapcsolatban, és az eredménytől tenném függővé támogatásomat” – áll Máté Gábor válaszában.

Upor László, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora pedig azt nyilatkozta az ATV kérdésére, hogy a Vígszínház fontos partnere az oktatási intézménynek, mivel a színész- és rendezőhallgatóknak lehetőségük van arra, hogy ott kipróbálják magukat. Éppen ezért úgy véli, az a fontos, hogy a mindenkori igazgatóval fenn kell tartani az együttműködést és támogatni kell.

„A Vígszínház belső működéséről keveset tudok, a színházi gyakorlatokról eddig negatív visszajelzést nem kaptunk. Ha a mostani vádak igaznak bizonyulnának, természetesen el kellene gondolkodnunk azon, hogy a hallgatóknak megfelelő-e a vígszínházi légkör” – írta Upor.

Máté Gábor és Upor László személye azért is érdekes, mert tavaly év végén Gothár Péter szexuális zaklatási ügyében is kulcsfigurák voltak, miután a színész a Katonában játszott és az SZFE-n is tanított. Akkor a Fidesz kommunikációs gépezete teljesen Máté és Upor ellen fordult, hogy a zaklatási botrány jelenlétével igazolja azt, hogy a kormány elvenné a színházak állami támogatását.

Amint arról korábban írtunk, március elején egy nyílt levél jelent meg a Színház Online szakportálon, amelyben korábbi vígszínházi dolgozók személyes tapasztalataik alapján arról írnak, hogy részben a Vígben jelenleg regnáló színigazgató, Eszenyi Enikő által gyakorolt „verbális erőszak és az agresszív vezetői kommunikáció” volt az oka annak, hogy szerződést bontsanak az intézménnyel.

Azért hozták nyilvánosságra a levelet, mert a Vígszínházban nem állt rendelkezésükre olyan intézményi fórum, ahol a panaszaikat kivizsgálták volna.

A levél megjelentetésének közvetlen apropója az volt, hogy a volt dolgozók – színészek és operatív munkatársak – kiálljanak az intézményben szerzett tapasztalataikról nyilatkozó Néder Panni színházrendező és Fenyvesi Lili filmrendező-rendezőasszisztens mellett, akiknek a beszámolóit a 24.hu írta meg, és publikálta.

Azóta több színész az ATV-ben személyesen is beszámolt a Vígszínházban szerzett rossz tapasztalatairól, miközben a dolgozók 96 százaléka Eszenyi igazgatósága ellen szavazott nemrég.

Arról, hogy miért nem lehet fontosabb a nézőszám és a Vígszínház sikere az ott dolgozók méltóságánál, ebben a cikkben írtunk. Az Eszenyi-üggyel kapcsolatos további cikkeink itt olvashatóak el.

(ATV)