Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A visszaélésekkel vádolt Eszenyi Enikőt javasolja a Vígszínház igazgatójának a szakmai bizottság

Ez a cikk több mint 4 éves.

Frissítés 2.: (2020. 03.10. 15:00):

A Vígszínház igazgatójának továbbra is Eszenyi Enikőt javasolja a szakmai bizottság – tudta meg a hvg.hu. Eszenyi idén lejáró igazgatói posztjára hárman pályáztak: másodszor is újrázna a jelenlegi igazgató, továbbá Rudolf Péter színész-rendező, és a Bárka Színházat alapító Csányi János.

A HVG úgy tudja, Eszenyi Enikő 6 igen és 3 nem, Rudolf Péter pedig 4 igen és 3 nem szavazatot kapott, az ő esetében ketten tartózkodtak. Csányi János nem kapott voksot.

A szakmai bizottság csak javaslatot tesz, a döntést a fővárosi közgyűlés hozza majd meg március végén.

Frissítés 1.: (2020. 03. 10., 12:45):

Kedden közleményt adott ki a Fővárosi Önkormányzat arról, hogy a Főpolgármesteri Hivatal felkérte a Vígszínház felügyelőbizottságát, hogy folytasson le vizsgálatot a Vígszínház működésével, vezetésével összefüggő tapasztalatokról beszámoló, az elmúlt napokban megjelent nyilatkozatok és sajtóhírek kapcsán. Mint írják: a Vígszínház igazgatói posztjára kiírt pályázat jelenleg is zajló elbírálásától függetlenül a felügyelőbizottságnak ki kell vizsgálnia, miként biztosítják a Vígszínházban a munkavállalók alapvető jogait, védik emberi méltóságukat és szakmai integritásukat.

Korábban írtuk:

Hétfőn este egy nyílt levél jelent meg a Színház Online színházi szakportálon, amelyben korábbi vígszínházi dolgozók személyes tapasztalataik alapján arról írnak, hogy részben a Vígben jelenleg regnáló színigazgató, Eszenyi Enikő által gyakorolt „verbális erőszak és az agresszív vezetői kommunikáció” volt az oka annak, hogy szerződést bontsanak az intézménnyel.

Mint írják, azért hozták nyilvánosságra a levelet, mert a Vígszínházban nem állt rendelkezésükre olyan intézményi fórum, ahol a panaszaikat kivizsgálták volna.

A levél megjelentetésének közvetlen apropója az volt, hogy a volt dolgozók – színészek és operatív munkatársak – kiálljanak az intézményben szerzett tapasztalataikról nyilatkozó Néder Panni színházrendező és Fenyvesi Lili filmrendező-rendezőasszisztens mellett, akiknek a beszámolóit a 24.hu írta meg, és publikálta hétfőn.

„Fontosnak tartjuk a prevenciót, és szolidaritást vállalunk minden jelenleg is ott dolgozó kollégával, aki a hatalommal való visszaélés áldozata”

– írják.

A Vígszínházat 2009 óta vezető Eszenyi Enikő ismét pályázik az igazgatói pozícióra, ezért készített vele február végén interjút a 24.hu. Rajta kívül Rudolf Péter színész-rendező – a Víg társulatának korábbi tagja –, valamint Csányi János rendező, a Bárka, valamint a Színház és Film Intézetet alapító-igazgatója aspirál a pozícióra.

Miután 24.hu-n megjelent az Eszenyi-interjú, megkereste az oldalt a Vígszínház egyik volt rendezőasszisztense, hogy beszámoljon a színházban uralkodó légkörről. Ezt követően a 24.hu újságírója több egykori alkalmazottal is beszélt erről.

„A Vígszínházban töltött fél évem alatt napi szinten tapasztaltam vagy voltam szemtanúja abúzusnak, a toxikus légkör által kialakult pszichikai nyomás következtében magam is öt kilót fogytam, illetve a kirúgásomat megelőző próbán pánikrohamom volt. Ezt a beteges légkört nagyrészt az igazgatónő viselkedése váltja ki” – állította Fenyvesi Lili rendezőasszisztens.

„(…) Az utóbbi években, Eszenyi Enikő igazgatása alatt elkezdődött egy fluktuáció főképp az operatív munkakörök esetében. Világosítók, díszítők, hangosítók, öltöztetők, fodrászok és rendezőasszisztensek jöttek-mentek a színházban, ami miatt állandó bizonytalanság és bizalmatlanság alakult ki”

– tette hozzá Fenyvesi Lili.

Néder Panni rendező még 2017-ben írta meg a Facebookon, hogy Eszenyi 2010-ben átrendezte diplomamunkáját, a Túl a Maszat-hegyent: „Véres és deprimáló próbafolyamat volt, annyi pozitív hozadékkal, hogy a főpróbahétre lebetegedett, én meg az utolsó erőtartalékokat mozgósítva visszaállítottam, amit tudtam” – írta az azóta Németországban élő alkotó, aki most szintén nyilatkozott 24.hu-nak az esettel kapcsolatban.

A portálnak további három, név nélkül nyilatkozó, korábban a Vígszínházban dolgozó ember is arról beszélt, hogy a nyilvános megalázás bevett eszköz volt Eszenyi részéről, ami elviselhetetlen légkört alakított ki, és kulcsszerepet játszott abban, hogy elhagyták a színházat.

A vezetői attitűdjét érintő állításokkal kapcsolatban Eszenyi Enikőt is megkereste a 24.hu, aki szóvá tette, hogy a Vígszínház működését és az ő személyét „igaztalan támadások” érték az elmúlt időben, ami szerinte szoros összefüggésben áll azzal, hogy

március 10-én kerül sor a színház igazgatói posztjára pályázó jelöltek meghallgatására.

Mint mondta, az igazgatói szerepet nem hatalmi helyzetként éli meg, még akkor sem, ha ez hatalmat jelent.

„Színházi emberként csak azt mondhatom, hogy egy felfokozott próbafolyamat közben sok minden elhangzik, de mivel profik vagyunk, a helyén kezeljük ezeket a szituációkat, tudjuk, hogy miként kell elválasztani a megszólalásokból a lényegeset a lényegtelentől” – írta a direktor.

„Igazgatóként rendkívüli kihívást és felelősséget jelent a különböző színészgenerációk organikus együttjátszásának megteremtése, és a fiatal színészek pályára állítása. Az ilyen vállalások sérülésekkel is járnak, de az emberi méltóság megsértése soha nem következhet be” – fogalmazott Eszenyi.

A szolidaritási nyilatkozatot elsőként aláíró korábbi vígszínházi dolgozók a következők:

Bata Éva
Harkányi Endre
Herczeg Adrienn
Hevér Gábor
Járó Zsuzsa
Kerekes József
Kovács Patrícia
Lengyel Tamás
Mészáros Máté
Molnár Áron
Péter Kata
Réti Adrienn
Stohl András
Telekes Péter
Tornyi Ildikó

Csatlakoztak még:

régi vígszínháziak:
Egyed Móni rendezőasszisztens
Varga Vanda videószerkesztő
Bartha Andrea tervező
Dolmány Attila színész
Gyuriska János színész
Hujber Ferenc színész
Hunyadi Alex hangtechnikus
Sarádi Zsolt színész

szimpatizánsok:
Fejes Attila
Kartali Judit
Salamon Gábor
Suhajda Dániel