Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megszületett a bérmegállapodás a Volánbusznál

Ez a cikk több mint 4 éves.

Március 13-án megszületett a bérmegállapodás a Volánbusznál, a felek végül az általános átlagos 10 százalékos béremelést rögzítették az idei évre. A tárgyalásokban résztvevő összes szakszervezet, a Volánbusz Közlekedési Szakszervezet (VKSZ), a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) és a Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (KDSZSZ) elfogadta a megállapodást – olvasható a KKSZ honlapján.

A sofőrök az átlagosan 8 százalékos alapbérfejlesztésen túl további 2 százalék emelést kapnak a bérrendszer egységesítéséért.

Így az autóbusz-vezetői munkakörben megállapított bruttó alapórabér egységesen 1460 forint lesz, de az egy órára jutó munkabér – a pótlékokkal együtt – elérheti akár a 2300 forintot is.

Az egységesített alapbér mellett a járművezetők fizetésében átlátható pótlékrendszert vezet be a társaság. A nem autóbusz-vezetői munkakörben foglalkoztatott szellemi és fizikai munkavállalók 8 százalékos általános béremelésben részesülnek, a szellemi munkakörben foglalkoztatott munkavállalók pedig átlagosan további 2 százalékos differenciált bérfejlesztésre számíthatnak.

Az egyéb fizikai állomány esetében a differenciált bérfejlesztés minőségi pótlék bevezetésével valósul meg, amelynek összege bruttó 30 forint lesz minden ledolgozott óra után. A bérelemelésre kizárólag a nem premizált munkakörben dolgozó munkavállalók jogosultak.

A Volánbusznál továbbá egységesen bruttó 200 ezer forintos béren kívüli juttatási csomagból választhatnak a munkavállalók, a bérmegállapodásban érintett dolgozók pedig az év első 3 hónapjára egyszeri, bruttó 100 ezer forint összegű kiegészítést kapnak.

Dobi Istán, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) elnöke is reagált a béremelési megállapodásra, aki szerint a VOLÁNBUSZ Zrt.-nél a bérrendszer egységesítése teljes körűen nem ment végbe, még vannak nyitva maradt kérdések, amelyekre a válaszokat és a megoldási javaslatokat a társszakszervezeteknek együtt kell kidolgozniuk és képviselniük.

A Volánbusz és a szakszervezetek már több sikertelen egyeztetésen is túl vannak, miután a munkáltató korábban csak 6 százalékos alapbéremelést és 2 százalékos differenciált keresetfejlesztést ajánlott, ami az érdekképviselet szerint elfogadhatatlan volt. Ezután követelték a 8+2 százalékot a szervezetek, amiben most sikerült megállapodni.

A Mércén nemrég hosszabb cikkben foglalkoztunk a Volánbusz sofőrjeinek túlterheltségéről: az autóbusz-vezetőknél nem ritka, hogy heti 70 órát dolgoznak, és egy nap akár 18 órán át is tarthat a műszakjuk.

(MTI)

Címlapkép: Wikipedia