Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Jóváhagyta az alkotmánybíróság: 2036-ig Putyin lehet Oroszország elnöke

Ez a cikk több mint 4 éves.

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin a jelenlegi alkotmány értelmében nem indulhatna ismét a 2024-es orosz választásokon, azonban az eddigi periódusokat lenullázó alkotmánymódosítás értelmében még két ciklusban vezetheti az országot 6-6 évig. Putyin 20 éve vezeti a föderációt, első két, akkor még négyéves ciklusát 2000 és 2008 közt töltötte, akkor egy jogi kiskaput kihasználva, hat évig miniszterelnökként vezette az országot, míg Dimitrij Medvegyev volt az elnök, akivel ezután (immár hatéves ciklusokban) „helyet cseréltek” így 2012 óta ismét az ex-KGB-s vezeti a világ legnagyobb államát.

Legutóbb 2018-ban szavazott neki bizalmat az orosz nép, azonban az 1993-ban megszavazott alkotmány rendelkezései szerint ez lenne az utolsó betölthető mandátuma. De szerencséjére múlt hét kedden Valentyina Tyereskova a világ első női űrhajósa, jelenleg kormánypárti képviselő alkotmánymódosítási javaslatot tett, aminek értelmében Putyin ismét a „nulláról” indulhat. Pártja még aznap támogatásáról biztosította az űrhajós előterjesztését.

Putyin még aznap az orosz parlament alsóházában tartott beszédet, amiben elképzelhetőnek nevezte újraindulását, amennyiben az alkotmánybíróság nem ellenezi azt. Felidézte, hogy a világban nem példátlan eset az ilyen típusú korlátozások eltörlése: Amerikában Franklin D. Roosevelt négyszer is beköltözhetett a Fehér Házba, amikor országát nehéz idők sújtották.

Az ország parlamentjének mindkét háza és a regionális parlamentek is megerősítették az alkotmánymódosító törvényt, amit így szombaton Putyin szignójával el is láthatott. Ugyan az alkotmánybíróság tegnap jogszerűnek ítélte az 52 oldalas változási csomagot, a változások ügyében, egyébként nem szükséges módon, népszavazást is kiírt, április 22-re.

A népszavazás időpontja a koronavírus világjárvány fényében még kérdéses lehet, egyelőre az orosz hatóságok nem rendelték el annak elhalasztását annak ellenére, hogy az országban már 100 fő körüli megbetegedést tartanak számon.

Putyin még január közepén adott be egy nagyobb alkotmánymódosító és szociálpolitikai törvénycsomagot, aminek hatására a Medvegyev vezette orosz kormány lemondott. Akkor arról, hogy milyen tervei lehetnek az elnöknek (amik közül a „kínai modell” látszik megvalósulni) Sz. Bíró Zoltánnal készítettünk interjút.

(MTI,The New York Times)