Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Eszenyi még mindig a színház érdekeivel takaródzik, miközben egyre többen számolnak be hatalommal való visszaélésről

Nyilatkozott az Indexnek Müller Zsófia, Eszenyi Enikő volt személyi titkára, aki csatlakozva a korábbi megszólalókhoz személyes beszámolójában jelezte:

hatalmi visszaéléseknek, megalázó helyzeteknek, üvöltözéseknek, rengeteg „gyomorforgató és rendkívül szomorú” jelenetnek volt szem- és fültanúja a Vígszínházban.

Müller többek közt így fogalmazott:

„Enikő azt alázta meg, akit csak lehetett. Az a típusú ember, aki ha megérzi a gyengeséget, először szépen finoman elkezdve, aztán egyre inkább magát felhergelve, a végén totálisan széttépi a másikat. Egy kopó, aki kiszagolja a félelmet. Az az ember, aki minden neki nem tetsző helyzetben visszaél a hatalmával. Durván móresre tanítja azt, aki hibázik, főleg akkor, ha az a másik bocsánatot kér érte. Az volt a gomb, amit ha a gyanútlan hülye benyomott, vége lett, széttiporta”

Ahogy arról mi is beszámoltunk: az elmúlt két hétben sorra állnak a nyilvánosság elé a Vígszínház volt és jelenlegi dolgozói, akik mind verbális és fizikai bántalmazásról számolnak be. Elsőként a Színház Online színházi szakportálon jelent meg az a nyílt levél, amelyben korábbi vígszínházi dolgozók személyes tapasztalataik alapján arról írnak, hogy részben a Vígben jelenleg regnáló színigazgató, Eszenyi Enikő által gyakorolt „verbális erőszak és az agresszív vezetői kommunikáció” volt az oka annak, hogy szerződést bontsanak az intézménnyel.

Mint írták, azért hozták nyilvánosságra a levelet, mert a Vígszínházban nem állt rendelkezésükre olyan intézményi fórum, ahol a panaszaikat kivizsgálták volna.

Az azóta eltelt időben már nem csak korábbi, de jelenleg is a színházban dolgozó színészek is megszólaltak az ügyben, megerősítve az elhangzottakat.

Az ügyről Eszenyi Enikő elég visszásan kommunikál: jellemzően nem beszél a konkrét vádakról, illetve azzal igyekszik hitelteleníteni a beszámolókat, hogy számára gyanús, hogy ezek az ügyek épp most, a Vígszínház igazgatóválasztási procedúrája közben kerülnek elő. Emellett többnyire azzal érvel, hogy a színház érdekeit tartja a legfontosabbnak, a színház pedig prosperál, a nézők elégedettek.

Hogy ez miért nem érv, arról itt írtunk korábban.

Az Index Müller Zsófia állításaival kapcsolatban is megkereste a Vígszínház igazgatóját, aki újfent azzal érvelt, hogy a szakmai bizottság döntése óta „minden egyes nap jön egy cikk, amit nekem cáfolnom kell, miközben egy hárommilliárd forintos költségvetésű intézményt kell összetartanom”, és érzése szerint bár a színház és a nézők jövőjéről van szó, „valakinek az a célja, hogy ezt szétbombázza, ellehetetlenítse”.

A vádakra ismét nem reagált konkrétan, csak annyit közölt:

„Én nem vagyok félelmetes. Aki azért ment el a színházból, mert nem értett egyet a vezetői módszeremmel, az meghozta ezt a döntést, most mégis összeférhetetlennek nevez a nyilvánosság előtt.”

Eszenyi ismét elmondta, hogy a vádakkal ellentétben neki „bármikor bármit lehet jelezni”, és sérelmezte, hogy napról napra kijön egy-egy újabb történet, amit a sajtó megír és amit neki kommentálnia kell,

„miközben világjárvány van, ami miatt a színházban is folyamatosan intézkedni kell.”

Ebből fakadóan viszont nem könnyű számára „komplex vezetői feladatokat végrehajtani”. Ráadásul az Indexnek Eszenyi egész konkrétan azt is nyilatkozta:

„Amikor azt mondják, én vagyok erőszakos, figyelmen kívül hagyják, hogy most ők erőszakosak. Ezt szomorúnak tartom.”

Azt sajnos az igazgatónő nem fejtette ki, hogy mennyiben tekinthető erőszakosnak az, ha valaki beszámol a nyilvánosság előtt azokról a verbális és fizikai erőszakról, hatalmi visszaélésről szóló történetekről, amelyeket átélt.

Arról, miért vannak kitéve a színházi dolgozók annak, hogy méltatlan körülmények közt végezzék munkájukat, Proics Lilla írt a Mércén.

Az viszont valóban sajnálatos, hogy az üggyel kapcsolatban Eszenyinek még mindig annyi a meglátása, hogy neki ezzel a dologgal is foglalkoznia kell, miközben világjárvány van (ami egyébként valóban súlyosan érinti a bezárni kényszerülő színházakat), és még az igazgatóválasztás is zajlik. Ezek azonban – ismételjük meg – nem mentségek, sőt. Nincs az a járvány, sem az a pozícióharc, ami mentségül szolgálhatna arra, ha valaki visszaél a hatalmával – épp ezért is elengedhetetlenül fontos, hogy a Vígszínház körüli botrány kapcsán valóban érdemi vizsgálatot folytassanak.

És mit szólnak a korábbi támogatók?

Mindeközben sorra reagálnak az ATV-nek a Vígszínház körül kialakult botrányra azok a színházi vezetők, akiknek a neve Eszenyi Enikő igazgatói pályázatában támogatóként szerepel.

Az ATV munkatársa, Gulyás Eszter sorra megkereste azokat a színházi vezetőket is, akik korábban támogatták Eszenyi pályázatát. Korábban Jordán Tamás is megszólalt az ügyben, aki elítélte ugyan a hatalommal való visszaélés minden formáját, ám a nézőszámokat is hangsúlyozva végül nem foglalt állást. Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója hasonlóan mismásolt: levelét úgy kezdte, „nem kívánok részt venni ebben a lincselésben”, majd úgy folytatta: a színházigazgatók nem szokták egymás munkáját minősíteni, de elítéli a hatalommal való visszaélés minden formáját.

„Nyilván, ha Eszenyi Enikő most gyűjtene ajánlásokat, arra kérném, hogy először is teremtsen tiszta helyzetet a személyével kapcsolatban, és az eredménytől tenném függővé támogatásomat” – állt Máté válaszában.

Upor László, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora pedig azt nyilatkozta az ATV kérdésére, hogy a Vígszínház fontos partnere az oktatási intézménynek, mivel a színész- és rendezőhallgatóknak lehetőségük van arra, hogy ott kipróbálják magukat. Éppen ezért úgy véli, az a fontos, hogy a mindenkori igazgatóval fenn kell tartani az együttműködést és támogatni kell.

„A Vígszínház belső működéséről keveset tudok, a színházi gyakorlatokról eddig negatív visszajelzést nem kaptunk. Ha a mostani vádak igaznak bizonyulnának, természetesen el kellene gondolkodnunk azon, hogy a hallgatóknak megfelelő-e a vígszínházi légkör” – írta Upor.

Máté Gábor és Upor László személye azért is érdekes, mert tavaly év végén Gothár Péter szexuális zaklatási ügyében is kulcsfigurák voltak, miután a színész a Katonában játszott és az SZFE-n is tanított. Akkor a Fidesz kommunikációs gépezete teljesen Máté és Upor ellen fordult, hogy a zaklatási botrány jelenlétével igazolja azt, hogy a kormány elvenné a színházak állami támogatását.

Tegnap megérkezett Mácsai Pál válasza is, az Örkény István Színház igazgatója többek közt úgy fogalmazott:

„A bizalmi válság a Vígszínház tagsága és vezetője között, ami az utóbbi napokban felszínre bukott, nem volt látható – hiába mondják most, hogy „ezt tudni lehetett” – nem így van: amiről tudni lehetett, az a fluktuáció, művészi és ügykezelési területen – ami jelez ugyan feszültséget, de nem jelez kezelhetetlen válságot.

Ám az agresszió, amelyre most számosan és egybehangzóan hivatkoznak, akár verbális, akár cselekedeti, vagyis a hatalommal történő visszaélés: sehol, semmilyen mértékben és formában, semmilyen céllal -művészi céllal sem- megengedhető.
Az alkotóközösség manifeszt elfordulása az igazgatótól tehát új elem, olyan, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Arra a világos kérdésre tehát, hogy a mai helyzetben megírnám-e támogató nyilatkozatomat, azt a világos választ adom, hogy Eszenyi Enikő irigylésre méltó képességeinek elismerésével, valamint több évtizedes szakmai barátságunk vállalásával együtt: nem írnám meg. Arra kérném, hogy előtte mélységben és komolyan, a kialakult helyzettel szembenézve tisztázza a viszonyát alkotótársaival.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az az állítás, amely szerint az Eszenyi Enikőt ért támadássorozat annak a következménye, hogy a Vígszínház, vagy személyesen a Víg igazgatója nem vett részt december elején az új Előadóművészeti Törvény kidolgozásának módja és annak tartalma elleni tüntetésen – hamis. Mindenki a tüntetés után két hónappal adta ajánlását. A Vígszínháziak tiltakozása belülről jön, az alkotóközösségből magából, és épp ezért kell komolyan venni.”

Mácsai itt utal arra, hogy tavaly decemberben, amikor a színházak függetlenségéért tüntettek Budapesten, Eszenyi Enikő nem vett részt az eseményen, mondván: meggyőződése szerint „szakmai úton” kell elintézni az ügyet, ami helyett szerinte a demonstráción a „politikai diskurzus” került előtérbe.

Mácsai mellett reagált az ATV megkeresésére a Jászai Mari Színház igazgatója, Crespo Rodrigó is. Ő úgy fogalmazott:

„Az Eszenyi Enikő igazgatói pályázatához kapcsolódó támogatásom elküldésekor nem voltam tisztában a kollégák által azóta leírt helyzettel. A kialakult események fényében azonban azt kell, mondjam, ha most kérne rá, biztosan nem támogatnám az igazgatói pályázatát.”

A Trafó Kortárs Művészetek Házát vezető Barda Beáta viszont a megkeresésre nem reagált érdemben, csupán azt a januári szándéknyilatkozatot küldte el, amelyben támogatásáról biztosította Eszenyi pályázatát.

Szintén megkereste az ATV a Radnóti Miklós Színházat vezető Kováts Adélt, aki ugyan arra a kérdésre, hogy a kialakult helyzetben továbbra is támogatja-e Eszenyi pályázatát, egyértelmű választ nem adott, ám az írta:

„Enikő igazgatói pályázatához az eddig elért munkája és szakmai reputációja alapján adtam ajánlást. Nem vagyok tagja a Vígszínháznak, nem tapasztalom nap mint nap a bőrömön, hogy ott milyen a munkakörülmény és a morális légkör. Hatalmas erő kell egy ilyen intézmény vezetéséhez, de úgy gondolom, ha ezek a vádak igazak, amiket a társulat jelenlegi és volt tagjai fogalmaznak meg, akkor azok túlmennek a munkahelyi kompromisszumok megkötésén. Enikőnek több mint tíz éven keresztül bizalmat szavazott a társulat, most viszont bizalmi válság alakult ki vele szemben morálisan. Ezt ki kell vizsgálni, mert mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. A helyzet értékelésében viszont nincs helye kettős mércének. Nem kérdés, hogy Enikő kimagaslóan tehetséges művész, ám egy vezető esetében különösen fontosnak tartom, hogy maradjon az ember józan és emberséges mindig, minden körülmény között. Hiszen a cél sosem szentesítheti az eszközt. Nem csak a sikeres eredményért felelős egy vezető, hanem az odavezető útért és a csapatáért is. Nekem rettenetesen fájna, ha ezek a vádak beigazolódnának.”

Összességében nyilván érthető, hogy a színházigazgatók óvatosan fogalmaznak a konkrét üggyel kapcsolatban, ám az is fontos, hogy vizsgálatról beszélnek, amelynek a felmerült vádak tükrében le kell zajlania.

Azt tudjuk, hogy a Főpolgármesteri Hivatal felkérte a Vígszínház felügyelőbizottságát, hogy folytasson le vizsgálatot a Vígszínház működésével, vezetésével összefüggő tapasztalatokról beszámoló nyilatkozatok és sajtóhírek kapcsán. A hivatal azt is jelezte: a Vígszínház igazgatói posztjára kiírt pályázat jelenleg is zajló elbírálásától függetlenül kell a felügyelőbizottságnak kivizsgálnia, miként biztosítják a Vígszínházban a munkavállalók alapvető jogait, védik emberi méltóságukat és szakmai integritásukat.

Csakhogy még ugyanazon a a napon, amikor ez kiderült, a szakmai bizottság 6 igen és 3 nem szavazattal Eszenyi Enikő pályázatát támogatta a legnagyobb arányban a Vígszínház élére, míg Rudolf Péter 4 igen és 3 nem szavazatot kapott (az ő esetében ketten tartózkodtak), a harmadik pályázó, Csányi János pedig nem kapott voksot.

A szakmai bizottság csak javaslatot tesz, a döntést a fővárosi közgyűlés hozza majd meg március végén.