Több ezer nő szabadulhat a gyilkossági vádak alól Argentínában, mivel az abortusz többé nem bűncselekmény
Főként extrém szegénységben élő nők vannak a legtöbben börtönben emberölésért halva születések vagy vetélés után.
Főként extrém szegénységben élő nők vannak a legtöbben börtönben emberölésért halva születések vagy vetélés után.
Az ATV értesülési szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése többek közt a Vas utcai épületet és az Ódry színpadot is áruba bocsátja.
Bár nőttek az átlagbérek tavaly, azok egyrészt nem követik a drágulást, másrészt nem is megfelelő mutatók.
Bár a brit kormány azt ígérte, senki sem veszti el az otthonát a járvány miatt, az ellenzék szerint ennek nem tett eleget.
A petíció indítója azt kérni, hogy jegyeik átlaga alapján kaphassák meg a képesítést, ha már a digitális oktatás és a vírushelyzet ennyi egyenlőtlenséget teremtett.
Míg az államszocializmus roma értelmisége erőforrásként használta a roma holokauszt emlékezetét, addig az emlékező ember esetében csupán egy epizóddá vált, amit aztán az államszocialista rendszer elnyomása követett.
Abszurd jogi helyzet alakult ki a magyar szülészetben.
Az elkövető elismerte a bűncselekményt.
Balogh Csaba polgármester az ügyben a különleges gazdasági övezetért felelős volt főjegyzőhöz fordult.
A régió munkásainak hasonló fenyegetettségekkel kellett szembenézniük a koronavírus-járvány idején, viszont sok esetben sikeresen megszervezték magukat és kiálltak a munkások jogaiért.
Már nem bíznak az eddigi szabályozásban, lehet, hogy szigorúbb kell – vetették fel a Bundestag képviselői.
Az országgyűlési képviselő az Egészségügyi Világszervezet protokollját ajánlja a magyar kormány figyelmébe
Korábban azonban Rogán miniszter is mást mondott.
A bérek fizetését már szeptember óta nem tudja megfelelő módon rendezni a Dunaferr.
Innentől a nagy, globális platformok hivatalosan is világhatalmi szereplők, de bízhatunk-e abban, hogy ezzel nem csak fokozódik-e a probléma?
A hajléktalan emberek elvileg a második fázisban kaphatják meg az oltást, de sokuk esetében nem világos, ténylegesen hogyan juthatnak hozzá.
A kormány képviseletében tárgyalók most már a bíróság szerint sem akartak érdemben egyeztetni a dolgozók követeléseiről.
Az alapellátásban vállalkozóként dolgozó fogorvosok attól tartanak, ha tovább diszkriminálja őket a kormány, az nemcsak praxisaikat, de a lakosság térítésmentes ellátását is veszélybe sodorja.
A győri kettős gyermekgyilkosság rendszerszintű probléma, nem pedig bulváresemény.
A csütörtök esti tűz után közel 300 embert szállásoltak el egy sportcsarnokban, ahová folyamatosan érkeznek az adományok. A polgármester egyelőre átmeneti, később viszont hosszú távú, méltányos lakhatást keres a fedél nélkül maradtaknak.
A meggyilkolt nő kisebbik gyermekének édesapjával négy évig élt együtt, ám decemberben szaíktottak egymással.
A 10 milliárdos elvonásnak a kormánytól a 2019-es önkormányzati választások után kialkudott fejlesztési támogatás látja kárát.
A nyilvános vizsgálat, az alsónemű viselésének tiltása, az anyák és babák éjszakai elkülönítése káros, jogsértő gyakorlat, ami most a Nemzeti Népegészségügyi Központnak is feltűnt.
A hatóságok szerint gyilkosságra készült, hogy rossz fényben tüntesse fel a menekülteket és a menekültpárti baloldalt. Franco A. detektívregénybe illő történetével csak az a baj, hogy valódi.
80 ezer főre elegendő vakcina érkezett eddig, ami kevés ahhoz, hogy hétfőtől visszatérjünk a megszokott életünkhöz.
A Kína és az USA közti új hidegháború jövője megjósolhatatlan, mert az együttműködésben született és minden bizonnyal abban is fog maradni.
Az ideiglenes rendszer az első hullám után is fennmaradt, pedig többen öngyilkosságot kíséreltek meg a fedélzeten.
A Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem már augusztus 1-el megtörténhet a fenntartóváltás.
A rendszerváltás mára elfeledett antikapitalista mozgalmának tagja, a rendszerkritikus Eszmélet főszerkesztője, majd három miniszterelnök gazdasági tanácsadója, 2010-től válságkezelő munkaügyi és szociálpolitikai uniós biztos. Életútinterjú.
Amíg a hagyományos konzervativizmus represszív, az új-jobboldal „transzgresszív”, normaszegő; tudatosan áthágja a szabályokat és a gyűlölet nyílt felvállalására ösztönöz. Az alt-right ma végleg elszakadt a hagyományos konzervativizmustól, amikor fegyveres erőkkel elfoglalta a Capitoliumot.