Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A függetlenségpárti erők megerősítették a többségüket Katalóniában

A vasárnapi tartományi választások részeredményei arról tanúskodnak, hogy a függetlenségpárti erők többséget szereztek a katalán parlamentben, írja a BBC.

A szavazatok csaknem teljes feldolgozottsága alapján a függetlenségpárti erők 74 helyet érdemeltek ki a 135 fős parlamentben.

A pillanatnyi állás szerint a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) 33, az Együtt Katalóniáért (JxCat) 32, a Népi Egység (CUP) pedig 9 mandátumra számíthat. Azaz a függetlenségért küzdő pártok 4-gyel növelték a mandátumaik számát az előző ciklushoz képest.

Pere Aragonès, az ERC képviselője, a katalán parlament eddigi elnöke úgy nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek, hogy a katalán nép szólt, a  függetlenségpártiak pedig többséget szereztek a parlamentben, tehát itt az idő arra, hogy a 2017-es függetlenségi népszavazás eredményéről ismét tárgyalások induljanak.

Az El País híroldal összesítése szerint az ERC-vel megegyező számú, azaz 33 képviselője lehet az unionista Katalán Szocialista Pártnak (PSC) is. A PSC ezzel megkétszerezte a mandátumai számát a 2017-es választásokhoz képest, mintegy 20 éve nem szerepeltek ilyen sikeresen.

Ez nagy siker a madridi kormányfő, Pedro Sánchez számára, aki vállalt némi kockázatot az egészségügyi miniszteri posztról e kampány kedvéért lemondó és egyelőre rendkívül népszerű Salvador Illa indításával. A vasárnapi eredmények történelminek mondható sikert hoztak a baloldalnak: a törvényhozás csaknem 60%-át teszik a szocialistáktól, az ERC-én át az antikapitalista és függetlenségpárti CUP-ig.

A szocialisták madridi koalíciós partnere, az Unidas Podemos által támogatott helyi koalíció, az Ada Colau barcelonai polgármester nevével fémjelzett En Comú Podem (ECP) megtartotta 8 képviselőjét. Ez azért is fontos, mert egy ennél rosszabb eredmény meggyengítette volna a Podemos és vezetője, Pablo Iglesias pozícióit a kormánykoalícióban, ahol több ügyben is vitában áll a szocialistákkal, gazdaságpolitikai kérdésekben éppúgy, mint a katalán konfliktus kezelésében és az elmúlt években megrendült legitimációjú monarchia szerepének megítélésében.

Ugyanakkor a szélsőjobboldali Vox párt először juthat be a katalán parlamentbe 11 mandátummal, a 2017-es választásokon legjobban teljesítő, akkor még 36 képviselői helyet szerző politikai erő a Ciudadanos (C’s, Polgárok) pedig összeomlott: mindössze 6 mandátumra számíthat.

Az MTI szerint a szavazás sok helyen két órás késéssel kezdődött, mert a szavazatszámláló bizottságba kisorsoltak közül többen nem jelentek meg, így póttagokra volt szükség. A feladatra kijelölt 82 ezer emberből 34 ezren kértek felmentést a járványhelyzet miatt, a központi választási bizottság (JEC) 22 ezer esetben megadta ezt az engedélyt. Azok viszont, akik jóváhagyás nélkül maradtak távol, a jogszabályok szerint pénzbírságra és szabadságvesztésre is számíthatnak.

A szavazást rendkívüli egészségügyi óvintézkedések mellett rendezték meg a szokásosnál jóval több szavazóhelyen, hogy így csökkentsék a létszámot egy-egy helyszínen.

A választáson végül a szavazásra jogosultak 53 százaléka jelent meg. Az alacsony részvétel a jelentékeny motivációjú pártoknak kedvezett.

(MTI, Reuters, BBC, El País, Index, Mérce)