Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A szlovákiai kormány a tavaszi szünetben önkéntes iskolát szervez azoknak, akik kimaradtak a távoktatásból

Állami megoldással próbálkoznak Szlovákiában a távoktatás miatt fellépő hiányosságok orvoslására. Idehaza is súlyos gondot jelent a jelenti oktatás kényszerű hiánya, de a megoldási kísérletek jellemzően nem „felülről” indulnak.

Önkéntes alapú, úgynevezett tavaszi iskolába járhatnak a tavaszi szünetben az alap- (általános) és középiskolások Szlovákiában, miután az Oktatási, Tudományos, Kutatási és Sportminisztérium (MŠVVaŠ) így próbál hozzájárulni a tanulók közötti különbségek csökkentéséhez – írja a pozsonyi Új Szó.

A tavaszi iskolát olyan iskoláknak, illetve tanulóknak szánják, akik igénylik a tananyag átvételét, kiegészítését, illetve a tudásuk megerősítését – közölte Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter -, illetve ezzel segítik azoknak a tanulóknak a fejlődését, akiknek nem volt hozzáférése a teljes értékű távoktatáshoz.

A tavaszi iskola megszervezése az alap- és középiskola fenntartójának és igazgatójának a döntésétől függ. Azt a szülő dönti el, hogy él-e a felkínált lehetőséggel.

Az oktatási intézményeknek a tavaszi iskola megszervezése miatt keletkezett többletkiadásait megtérítik.

A minisztérium azt javasolja az iskolaigazgatóknak, hogy azoknak az alkalmazottaknak, akik az egész héten segítenek a tavaszi iskola biztosításában, 100 euróig terjedő pénzjutalmat fizessenek ki.

A tavaszi szünet jövő héten kezdődik Besztercebánya, Trencsén és Zsolna megyében, február 22. és 26. között folytatódik Kassa és Eperjes megyében, majd pedig március 1. és 5. között kerül sorra Pozsony, Nyitra és Nagyszombat megyében.

Míg Szlovákiában az általános és középiskolák teljesen távoktatásra álltak át,  nálunk őszi hullám idején csak a 8. osztálytól felfelé tanulnak otthonról a diákok, a 14 évesnél fiatalabb diákoknak továbbra is jelenléti oktatás van.

A Szülői Hang civil szervezet novemberben közzétett felmérése szerint a távoktatás változó minősége miatt a hazai iskolákban mások mellett az alábbi problémákkal kell megküzdeni a diákoknak:

    • A tavaszi távoktatás után a tanulók 51%-ánál tapasztaltak lemaradást valamilyen tárgyból, 16%-ban súlyos lemaradást.
    • Az idei tanévben az osztály- vagy iskola szintű távoktatásban résztvevők véleménye alapján 33% kifejezetten elégedetlen a távoktatás minőségével, ebből 18% pedig úgy nyilatkozott, hogy érdemben nincs is távoktatás.
    • Az idei (2020/2021-es) tanévben a járvány következményei (sok tanulói és tanári hiányzások, helyettesítések, túlterheltség, távoktatás) miatt 30%-ban keletkeztek lemaradások. Az iskola csak az esetek kb. harmadában (29%) tud legalább részben segíteni a lemaradások behozatalában.
    • A tanulói hiányzások száma jelentős, de a tanulók nagyrészt magukra maradnak a hiányzások pótlásával. Az esetek felében (53%) a gyermeknek önállóan kell gondoskodnia a pótlásról, nem kap a család segítséget az iskolától. Csupán 5%-ban teremtették meg annak lehetőségét, hogy az otthoni karanténból a tanuló online bekapcsolódhasson a tanórába.
    • A szülők túlnyomó többsége (71%) szerint a járvány miatt csökkenteni kellene a központilag előírt megtanulandó tananyag mennyiségét.

Részben ezekre a problémákra kínál választ többek között az ADOM mozgalom (korábban Független Diákparlament), amely ingyenes online korrepetálást biztosít 7. és 8. osztályos általános iskolás, valamint 9. és 10. osztályos középiskolás diákok számára önkéntes középiskolások segítségével. A korrepetálást segítségnyújtásként szánják azoknak a diákoknak, akik egy adott tananyagból egy részt nem értenek, vagy szívesen átismételnének egy korábbi anyagrészt.

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán