Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Soron kívül adatta be a kínai vakcinát, le kellett mondania Peru külügyminiszterének

Ez a cikk több mint 3 éves.

Benyújtotta tegnap lemondását Elizabeth Astete, Peru külügyminisztere, miután kiderült, soron kívül, még a kísérleti fázisban kapott a kínai, állami kézben lévő Sinopharm kutatócég Covid-vakcinájából, még azelőtt, hogy az oltóanyagra alapozott tömeges program országában beindult volna.

A Reuters tudósítása szerint ez komoly válságba sodorja a perui kormányt, mivel csupán egyetlen nappal korábban Pilar Mazetti egészségügyi miniszter is távozásra kényszerült, miután megállapították felelősségét abban, hogy Martin Vizcarra volt elnök ugyancsak sorát nem kivárva, korábban kapott oltást, mint mindenki más.

Martin Vizcarrát a limai kongresszus 2020 novemberében eltávolította elnöki pozíciójából azt követően, hogy súlyos korrupciós ügyekbe keveredett bele. Amikor kiderült, hogy vakcinát is korábban kapott, azzal védekezett, hogy mindez nem kivételezés, hanem éppen egy veszélyesnek is ítélhető oltási kísérlet önként jelentkező alanya volt, a helyi média azonban szkeptikusan fogadta magyarázatát, mivel az igazán kockázatos I-es és II-es kísérleti fázison a kínai vakcina már régen túlesett.

Elizabeth Astete most hasonlóan a volt elnökhöz arra hivatkozott, hogy azért kapott védőoltást a koronavírus ellen már január 22-én, mert a perui Cayetano Heredia Egyetem munkatársai megkeresték, hogy a tesztanyagként szállított Vero-sejtes vakcinából, kísérleti alanyként szeretnék őt beoltani, amire a külügyminiszter igent mondott.

Mi az a Sinopharm vakcina?

Az egyelőre az EU által nem engedélyezett Sinopharm vakcinája az egyetlen, nagyobb tételben alkalmazott koronavírus-védőoltás, amely nem egyfajta alegységgel, vagy RNS-sel olt be, hanem egy elölt, tehát megbetegedést már nem okozó koronavírus-törzs (BBIBP-CorV) segítségével éri el az immunitást. Az inaktivált vírust úgynevezett Vero-sejtekben juttattják az emberi szervezetbe, a teljes, elölt vírusra adott immunválasz pedig elvileg minden mutáció ellen védelmet nyújt.

A III. kísérleti fázison is túl lévő vakcina gyártói még nem bocsátottak ki részletes dokumentációt és tanulmányokat annak hatékonyságáról, azt viszont már közölte a Sinopharm, hogy 79-80%-ban hatékonynak bizonyult a kínai oltások során.

A vakcinát eddig többek között Kínában, az Egyesült Arab Emirátusokban, Bahreinben, Jordániában, Szerbiában, Egyiptomban és hazánkban engedélyezték.

Lemondása előtt viszont már arról beszélt, azóta felismerte, hogy tettével „hibázott”, és ezért úgy döntött, a kötelező, második dózist már nem adatja be a tömeges oltási program kezdete előtt, pozíciójáról pedig lemond.

Peruba egy szerződés nyomán már egy hete megérkezett az első 300 000 adag kínai vakcina, az oltási programba pedig a kormány múlt kedden országszerte is belekezdett, ezek felhasználásával. Először elvileg az egészségügyi dolgozókat oltották, de az említett politikusok már előttük megkaphatták az első vakcina-dózist.

Az országot egyébként nagyon súlyosan érintette a koronavírus-járvány, amelyet a szervezetlen és elégtelen egészségügyi rendszer csak fokozott, így eddig 43 491 áldozatot követelt ott a vírus. Az oltási programmal a hivatalos szervek most a még pusztítóbb második hullám előtt kívánják csökkenteni a pusztítást.