A belarusz hatóságok leszállíttattak egy Ryanair-gépet Minszkben, hogy elfogjanak egy újságírót
Roman Protaszevics belarusz újságíró akár halálbüntetést is kaphat az ellenzék szerint.
Roman Protaszevics belarusz újságíró akár halálbüntetést is kaphat az ellenzék szerint.
Még ha a polgármester igyekszik is kigáncsolni a népszavazási kezdeményezést.
A NYUSZET szerint a 60 éven felülieket az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával kellett volna beoltani, ennek ellenére sokan Sinopharmot kaptak, és többségük szervezetében a második oltás után sem alakult ki védettség.
A jogvédők szerint az új szabályozás értelmében a tüntetést szervezőnek előre tudnia kellene, hogy a gyűlésén hányan fognak részt venni.
A vidék keltette hamis biztonságérzet, úgy tűnik, súlyos következményekkel is járt. A járvány második hulláma számos kistelepülésen nagy pusztítást végzett.
A biológiai sokszínűség napjának nevében civilek álltak ki vizes élőhelyeink mellett.
Vasárnaptól szabadabban élhetünk, mint eddig.
Viszont a magánegészségügyből a továbbiakban nem lehet átvezényelni a személyzetet az állami ellátásba.
Kína repedező – vagy éppen sosem létezett – közép-európai befolyását figyelembe véve még látványosabb a magyar kormány kitartása Peking mellett, akár éppen a nyugati szövetségi rendszerrel szemben.
Védettségi igazolvánnyal lehet 500 főnél nagyobb szabadtéri rendezvényeken részt venni.
Minél kevesebben kerülhetnek utcára!
Akinek van információja lehetséges helyszínnel kapcsolatban, ne tartsa magában.
A párt korábbi vezetője szerint bosszúról van szó
A hivatali titoktartás megszegéséért minimum 14 évet kaphat.
A kialakult helyzet gyökerei a brit gyarmati múltban és a mérhetetlen vagyoni egyenlőtlenségekben keresendőek.
Dermesztő hatása van annak, hogy az állampolgárok a tüntetésre indulás előtt mérlegelni fogják, hogy „ha én vagyok az 501., oda se megyek”.
Az izraeli kormányok évek óta próbálják kiszorítani a palesztinokat Jeruzsálemből, a legújabb izraeli támadássorozat is ezt a célt szolgálja. Interjú Noam Chomskyval, a közel-keleti politika egyik legavatottabb elemzőjével.
A kormánynak július 31-ig módosítania kell a ponton alkotmányellenesnek minősített törvényt.
Újabb rekord az ellenzéki képviselőkre kirótt büntetésekben.
Becslések szerint hazánkban hetente egy nő veszíti életét párkapcsolati erőszak következtében, a nem halálos kimenetelű erőszakesetek száma pedig még ennél is nagyobb.
Carola Rackete 2019-ben kötött ki engedély nélkül Lampedusán 53 menekülttel a hajója fedélzetén.
Iszonyatos zsarnokságokat támogat az EU, mert ott tárolják a menekülteket, s avval zsarolnak „bennünket”, hogy „ráengedik” a migrációs „hullámot” a jólétünkre. Szaharov 1989-ben meghalt. Még jókor.
Hétvégén elérjük az ötmillió beoltottat, így a járványügyi korlátozások nagy részét feloldják.
A megállapodás péntek éjjel egykor lép érvénybe.
A külgazdasági- és külügyminiszter szerint több szabadkereskedelmi megállapodásra lenne szükség, ez azonban szembe megy a társadalom érdekeivel.
Keressen ön is a sorok között megbúvó ellenforradalmárt!
Véleménye szerint a fegyverek nem megoldani, hanem eszkalálni segítik a gázai helyzetet.
Az ajánlat még nem végleges, jövő héten folytatódnak a tárgyalások.
Gulyás Gergely miniszter és Szentkirályi Alexandra szóvivő kormányinfót tartottak.
De miért is használja a mosónőt Bencsik András pejoratívan?