Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Párbeszéd felszólítja Ádert, hogy védje meg a nagy tavakat

Ez a cikk több mint 2 éves.

A Párbeszéd nyílt levélben fordul Áder Jánoshoz, hogy a köztársasági elnök éljen törvénykezdeményezési jogával a nagy tavak ügyében. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a civilek kezdeményezésére, a Párbeszéd által benyújtott a nagy tavak természeti és kulturális értékeinek védelmét szolgáló törvényjavaslatot az országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága nem vette tárgysorozatba, így el se jutott az országgyűlésig.

A párt ezért most a környezetvédelemnek különösen is nagy figyelmet szentelő Áder Jánost kérte meg, hogy törvénykezdeményezési jogával élve álljon ki a Nagy Tavak Koalíció kezdeményezése mellett, és a civilek, valamint ellenzéki pártok korábban megfogalmazott programját törvényjavaslatként nyújtsa be az Országgyűlés elé.

A nagyobbik kormánypárt által elkaszált törvényjavaslat a magyarországi nagy tavak védelmét tűzte ki célul a piaci szereplők érdekeltségeivel szemben. Az utóbbi időben több befektetői csoport is beruházásokat kezdeményezett országszerte a nagy tavak partján, miközben ezen élőhelyek, az egész társadalmat szolgáló természeti, kulturális értékek védelme mind a jelenlegi, mind a jövő generációk számára kiemelt fontosságú, amelyre a magyarországi Greenpeace is felhívta a figyelmet.

A javaslatot kezdeményező Nagy Tavak Koalíció  több mint hetven civil természetvédő szervezetet  tömörít magába, amely Magyarország nagy állóvizeinek – így a Balatonnak, Fertő tónak, Velencei-tónak vagy a tatai Öreg-tónak – védelmét, természeti értékük továbbörökítését tűzte ki célul. Az elmúlt években ugyanis beruházói csoportok a profitszerzés érdekében különböző  természetpusztító projekteket valósítanak meg, amelyek akár az évszázadok óta adott arculatot változtatják meg. A Nagy Tavak Koalíció azért jött létre, hogy megakadályozzák ezeket a beruházásokat, ehhez igazodva alkották meg Magyarország nagy tavai természeti és kulturális értékeinek védelméről szóló határozati javaslatukat, amelyet kérésükre a Párbeszéd az Országgyűlés elé vitt.

A benyújtott határozati javaslatot végül május 26-án az Országgyűlés kormánypárti többségű Fenntartható fejlődés bizottsága 6:4 arányban elutasította. A Párbeszéd érthetetlennek találja a helyzetet, hiszen a javaslat alapjául az Alaptörvény vonatkozó részei, valamint Áder János korábbi nyilatkozatai szolgálnak, továbbá az Egyesült Nemzetek Szervezetének biodiverzitással foglalkozó 2020. szeptemberi találkozóján tett vállalásai, amelyek szerint Magyarország megduplázza a biodiverzitás védelme érdekében tett erőfeszítéseit.

Kocsis-Cake Olivio most nyílt levélben fordult a köztársasági elnökhöz, hogy nyújtsa be ismét a törvényjavaslatukat, hogy ,,a természetvédelem ne csak egy jól csengő dolog, hanem valóság legyen”, mondta. A levélben a politikus Áder szavait idézi a környezetvédelemről, amikor a köztársasági elnök úgy fogalmazott:

„Nincs jogunk a sok millió év alatt kialakult, érzékeny összhangot mutató természeti rendszereket szétrombolni, és nincs jogunk gyermekeink, unokáink életesélyeit csökkenteni.”

Áder János mellesleg számos beszédében komoly figyelmet fordított a természetvédelem fontosságára, valamint saját podcastot is vezet a témában.