Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Momentum aláírásgyűjtést kezd Mészáros Lőrincék vagyonának a visszavételéről

Ez a cikk több mint 2 éves.

Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a párt aláírásgyűjtésbe fog a nyáron az elmúlt években közpénzből meggazdagodott személyek vagyonosodásának a kivizsgálásáért és egy Korrupcióellenes Ügyészség felállításáért.

A politikus elmondta, hogy a Momentum mindig is nagyon fontosnak tartotta az utcai jelenlétet, hogy a választókkal „együtt lehessenek”, mivel egyrészt a kétharmad mellett „a parlamenti politizálásnak nagyon sok értelme nincsen”, másrészt meg Fekete-Győr szerint „az országot nem csak nekünk, momentumosoknak kell építenünk, hanem veletek együtt”. Ezért nagyon örülnek, hogy a járványügyi szabályok ismét engedik a köztéri akciókat – ennek valamelyest ellentmond, hogy egy múlt heti, szintén a Kossuth Lajos téren tartott sajtótájékoztatón történtekhez hasonlóan a Momentum hétfői eseményén is megjelentek a rendőrök.

A sajtótájékoztató megkezdése előtt három rendőr érdeklődött a megjelenteknél arról, hogy bejelentették-e a rendőrségen az eseményt, és hogy a téren felállított pultok a tájékoztató részét képezik-e. Amikor a momentumosok biztosították a rendőröket arról, hogy a tájékoztató végén a pultokat el fogják bontani, az esemény zavartalanul megkezdődhetett.

Rendőrök a Momentum sajtótájékoztatóján 2021.05.31-én. / Mérce

Múlt héten lakhatással foglalkozó szakmai szervezetek sajtótájékoztatóját korlátozta a rendőrség és az országgyűlési őrség műemlékvédelemre hivatkozva: közölték a résztvevőkkel, hogy nem lehetnek segédeszközök, transzparensek, illetve építmények a sajtótájékoztatón, és legfeljebb 15 percig tarthat az esemény akkor, ha van hangosítás és nem engedélyezte előzetesen az Országgyűlési Hivatal. A rendőrök akkor nem tudták megmondani, hogy milyen jogszabály alapján mondták az utóbbit.

A Momentum „Ellopták? Vegyük vissza!” címen indította az aláírásgyűjtő kampányt, amelynek célja, hogy feltérképezzék, mekkora a támogatottsága annak a kezdeményezésnek, hogy a közpénzen meggazdagodott személyek – Mészáros Lőrincet, Tiborcz Istvánt, Szíjj Lászlót, Rogán Antalt és Orbán Viktort említette név szerint Fekete-Győr – vagyonosodását, cégbirodalmát egy újonnan felállított Korrupcióellenes Ügyészség átvizsgálja, amennyiben jövőre kormányváltás lenne. A vizsgálat után a szükséges feljelentéseket megtenné az ügyészség, amelyekben aztán a független bíróságok hoznának ítéletet.

A Fekete-Győr által „visszavett” pénznek nevezett összeget három területbe fektetné a Momentum: a kezdő pedagógusok és az egészségügyi dolgozók bérét emelné (előbbit nettó 250 ezer forintra, utóbbit pedig a jelenlegi orvosi bérek 60%-ig tervezi megemelni), emellett pedig a minimálbérből élők személyi jövedelemadóját engedné el.

A párt ezzel lényegében egy háromkulcsos adórendszert hozna létre, mivel a többség számára megtartaná a 15%-os kulcsot, a havi egymillió forintos jövedelem felett rendelkezőknél 25%-osat vezetne be, míg a minimálbérből és az alatt keresőknél elengedné az szja-t.

Néhány helyen már szombaton kitelepült a párt, Szolnokon, Kecskeméten, Szegeden, Debrecenben és Budapesten „sorok kígyóztak” a pultjaik előtt Fekete-Győr szerint, ami azt bizonyítja, hogy „a magyarok elszámoltatást, felelősségrevonást akarnak”, és ebben a Momentumban partnerre leltek.

Az íveken szereplő szöveg szerint az aláíró támogatja, „hogy az elmúlt években közpénzen meggazdagodó vállalkozók tevékenységét ki kell vizsgálni, a jogsértő személyeket jogállami eszközökkel el kell számoltatni, valamint olyan szabályozásokat kell bevezetni és betartatni, amelyek megakadályozzák a közpénzek ellopását.”

A Momentum nem határozta meg, hogy hány aláírást szeretnének legalább összegyűjteni (bár Fekete-Győr kijelentette, hogy „tízmillióval lennénk elgedettek, meglátjuk, mennyi fog összejönni”), sem pedig azt, hogy meddig tartana a gyűjtés. A párt több száz pulttal van kint több tucat városban és településen, az aláírásgyűjtés időtartama pedig attól függ, mekkora lesz az érdeklődés.

A sajtótájékoztató végén Szél Bernadett független országgyűlési képviselő és a Momentum képviselőjelöltje meglátogatta a Kossuth téren felállított pultot, és alá is írta az ívet.

Szél Bernadett és Fekete-Győr András. / Mérce

A Momentum februárban mutatta be az Új Rendszerváltás programját, ami azt vázolta, hogyan fogja a párt felelősségre vonni és elszámoltatni a Fideszt 2022-ben kormányváltás esetén. Fekete-Győr András akkor kiemelte, hogy Mészáros Lőrinc már napokon belül előzetes letartóztatásba kerülhetne a választások után, ugyanis sok nyomozóval, rendőrrel és ügyésszel beszélgettek, akik ugyan nem merik vállalni nevüket, de biztosították őket arról, hogy pontosan levezethetőek azok a csalások és korrupciós ügyek, amelyek mentén megindítható lenne a kormányközeli üzletember elleni nyomozás. Hangsúlyozta azt is, hogy Mészárost és társait csakis jogállami eszközökkel szabad elítélni, éppen ezért kormányra kerülésük esetén elindítják „a magyar demokrácia legfontosabb perét”, a Felcsúti Pert, amely a nyilvánosság előtt fog zajlani.

Az ellenzék közös programmal fog jelentkezni a választásra, ennek egészen eddig csak az alappontjait határozták meg, amelyekről itt írtunk. Ennek fényében a Momentum korrupcióellenes programja nem feltétlenül kerül majd bele a közös megállapodásba, az aláírásgyűjtés így a nyomásgyakorlás eszköze is lehet az ellenzéki összefogásra.

Címlapkép: Fekete-Győr András bejelenti a Momentum legújabb aláírásgyűjtő kampányát 2021.05.31-én. / Mérce