Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A gyermekpszichiátrián csak most kezd kiderülni, hogyan élték meg a fiatalok az elmúlt évben felgyűlt szorongást

Úgy tűnik, lassan túl vagyunk a koronavírus-járvány harmadik hullámán, a gyermekpszichiátrián azonban csak most kezd el igazán megmutatkozni, milyen hatással volt a fiatalokra egy évnyi bezártság és távolságtartás.

A szorongás mindannyiunk életének része, egy bizonyos szintig kifejezetten hasznos társunk is, hiszen evolúciósan azért nem lépünk az úttestre, ha piros a lámpa, azért nem nyúlunk tűzbe, vagy nem ugrunk le nagy magasságból, mert megtanultuk, hogy mindez veszélyes. Bizonyos szorongásokkal meg kell tanulni élni, sőt van, amikor, kifejezetten jó hatással vannak a teljesítményre, abban az esetben viszont már célzottan érdemes foglalkozni velük, ha hátrányt okoznak.

A koronavírus-járvány globális szorongást idézett elő: félelmet a megbetegedéstől, a haláltól, a munkánk elvesztésétől, szeretteink féltését, magányt, motiválatlanságot. Még hosszasan folytatható a sor, hány fajta szorongás nyomta rá bélyegét az utóbbi egy évünk mindennapjaira. De hogyan élték meg mindezt a gyerekek, akik életkoruk, egyéni igényeik, kondícióik vagy helyzetük miatt alapvetően is sérülékenyebbek, mint a felnőttek? És felhőtlenül örülhetnek-e az élet újraindulásának?

Többek közt ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban osztották meg tapasztalataikat egy online kerekasztal beszélgetésen a kisgyerekeknek és tinédzsereknek ambuláns, fekvőbeteg és nappali kórházi, valamint sürgős ellátást nyújtó Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és az UNICEF Magyarország szakemberei csütörtökön.

Bár az UNICEF kutatásai alapján viszonylag hamar megjelentek a gyerekeknél a szorongásos tünetek (az óvodás korosztályban pl. 25-30%-kal növekedett a szeparációs szorongás a szülők megbetegedésétől való félelem nyomán), a Vadaskert Kórházban elmaradt a járvány kezdetén várt krízis. Visszatekintve már látható, több szakasza volt a folyamatnak – mondta Dr. Tárnok Zsanett, klinikai szakpszichológus, neuropszichológus.

Nagyjából tavaly májusra tudatosult a gyerekekben, hogy a pandémia az ölükbe csöppent szabadság helyett sokkal inkább bizonytalanságot és rengeteg lemondást jelent, hiszen nem látni a bezártság és a veszély végét – tette hozzá Dr. Szolnoki Nikolett, gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos. Az egyre gyülemlő szorongás végül idén mutatkozott meg az esetszámokban is.

Megdöbbentő példaként elhangzott, hogy

míg 2019 első hónapjaiban nagyon kevés fiatal került be a Vadaskertbe öngyilkossági gondolat vagy kísérlet miatt, és 2020-ban sem érzékeltek jelentős változást, 2021-ben már 4-5-ször több alkalommal találkoztak ilyen esetekkel.

A beszélgetés során az is kiderült, mennyire sokféleképpen élik meg a gyerekek a pandémia miatti szorongást.

A speciális helyzetben lévő gyermekotthonokban például az egyik legnagyobb kihívás volt a tavaly és idén is 2,5-3 hónapon át tartó kijárási és látogatási tilalommal járó teljes elzártság a külvilágtól, az iskolába járás és a teljesítményszorongás súlya viszont lekerült a gyerekek válláról. Sok visszajelzés érkezett arról, hogy többet bántalmazzák egymást a külső programoktól, illetve vérszerinti családjukkal való találkozástól megfosztott, egyébként is rossz mentális állapotú gyerekek a szinte hermetikusan lezárt intézményekben.

Érdekes tanulságként vonták le ugyanakkor a szakemberek, hogy miközben nagyobb mértékben tapasztalták a gyerekeknél a szorongást, a depressziót és a feszültséget, kifejezetten jót tett nekik, hogy nem kellett iskolába járniuk, ahol sokszor válnak bántalmazás célpontjává az állami gondozás stigmája miatt, hátrányos helyzetükből pedig nem segíti ki őket a rendszer, sokszor nem kapnak elég fejlesztést, támogatást, felzárkóztatást. Ez a stressz most megszűnt, ami bizonyos szempontból adott nekik egy kis nyugalmat, fellélegezhettek – foglalta össze a helyzetet az ellátórendszerből érkezett visszajelzések alapján Szlankó Viola, az Unicef gyermekvédelmi vezetője.

De az online oktatás a családjukkal élő és más okból (pl. beszédhiba, autizmus, túlsúly vagy épp egy furcsa név miatt) kiközösített, emiatt az átlagnál többet szorongó gyerekeknek is megnyugvást hozott: például volt olyan figyelemzavaros kisgyerek, aki otthon javított az osztályzatain  – tette hozzá Dr. Szolnoki Nikolett. Ugyanakkor azt is megjegyezték a beszélgetés során: a kényszeres tünetek felerősödtek, hiszen sokféle tikk (köhécselés, szipogás, érintés) „tiltott” volt a járvány miatt.

A serdülőknél tapasztalt szorongás kicsit más terep: ők abban a korszakban ragadtak összezárva a szüleikkel, amelyben épp próbálnának leválni róluk, nehezen élték meg a szociális kapcsolataik átalakulását. Sokan éjjeli baglyokká váltak, mert nappal nem leltek nyugalomra a beszűkült családi térben, amiből sok konfliktus lett, hiszen ez az online tanulás rovására ment.

Érdekes visszajelzés ugyanakkor, hogy míg a felnőttek azt gondolták, élvezni fogják a folyamatos online térben való létezést a fiatalok, néhány hét után maguk mondták ki: az csak egy „pótszer” – mondta az ifjúságpszichiáter szakorvos.

Kövécs Laura, az Unicef Fiatal Nagykövete arról számolt be: a szervezet nem reprezentatív felmérése szerint

az általuk megkérdezett 13-25 éves fiatalok kétharmada a motiválatlanságot nevezte meg a járványban eltöltött hónapok legfőbb érzésének, de a  feszültséget, a stresszt és az unalmat is sokan említették.

Kövécs szerint az iskola online formában is nagyon nagy stresszt okozott, sokakban nőtt a teljesítménykényszer, ezzel párhuzamosan pedig teljesen elmosódtak a határok az iskolai és a magánélet között: sokszor hétvégi feladatokat kaptak, vagy este jött értesítés egy másnapra elkészítendő feladatról. Másrészt a családdal való összezártság is feszültséget keltett: „ebben a szűkített élettérben elég nehéz volt egészséges tinédzsernek lenni” – mondta.

Az áprilistól fokozatosan kinyitott iskolákról szerinte nehéz egységes képet alkotni, mert a visszajelzések is vegyesek: a fiatalok beszámolói szerint van, ahol a tanárok megértik, hogy valaki lemaradt a tananyaggal az online oktatás idején. Viszont van, ahol azonnal nagyon nagyok lettek az elvárások, amint visszatért a tantermi oktatás. Az Unicef nagykövete szerint a diákok nem élték meg hatékonynak az online oktatást, sokszor elvesztek, és nem adott maradandó tudást, amikor saját maguknak kellett a tananyagokat feldolgozni. Most pedig nehéz innen felvenni a fonalat.

A Vadaskert ambulanciájának forgalma hirtelen nagyon megnőtt a nyitás hetén, hiszen rengeteg iskolában egyből visszatértek a régi kerékvágásba, amihez érthető módon nem mindenki képes alkalmazkodni. Az egész világ gyászban van, sokat kellene beszélgetni a gyerekekkel – hangsúlyozta Dr. Tárnok Zsanett.

Dr. Szolnoki Nikolett szerint ideális esetben most minden napot osztályfőnöki órával kellene indítani, ahol körbeül az osztály, és beszélget, ki hogy van, össze kell újra szokni. A pszichiáter úgy véli, nagyon sok türelemre lenne szükség a pedagógusok részéről: az iskola egy szocializációs közeg is, ideálisan erre a feladatra kellene átbillennie most – mondta.

A fiatalok ráadásul elhúzódó, komplikált gyászt élnek meg, hiszen sokaknak meghatározó események maradtak ki az életükből (pl. ballagás). Emellett a bűntudat is jelen van például a serdülőknél, akik ki akarnak szabadulni a bezártságból, miközben körülöttük emberek halnak meg.

A bűntudat egy másik aspektusból is érdekes jelenség: a bezárkózás idején sokan azt közvetítették magukról a közösségi médiában, hogy a karantént lehetőségként fogják fel és a saját előnyükre fordítják azt. De ha az embernek semmihez sincs kedve, ezeket a posztokat nézegetve könnyen elkezdi mardosni a bűntudat.

A nyitáshoz nagy szükség lenne rá, hogy az állam segítse a gyerekekkel foglalkozó szakembereket is. Ennek hiányában az Unicef ingyenes szupervíziót nyújt gyermekvédelmi dolgozóknak és pedagógusoknak. A gyermekotthonban élők mentális egészsége ugyanis nagyban függ attól, hogy a velük foglalkozó szakemberek hogy vannak. A programra máris nagyon sokan jelentkeztek, visszajelzéseik alapján a túlterheltség, a stressz és a kiégés igencsak gyakori a szakmában.

A tanárok is arról számoltak be, hogy a mentális terhek a legnagyobbak: nehéz motiválni a gyerekeket, a szülőkkel kapcsolatot tartani és az online tanítás is bőven rejtett kihívásokat, most pedig az elmúlt egy év történéseinek kollektív feldolgozására van szükség.

A beszélgetésen hangsúlyozták:

az állam feladata lenne a gyerekekkel foglalkozó dolgozók lelki-mentális egészségének megőrzése, nem feltétlenül a civil szolgáltatóké.

Tegyük hozzá, erre nem sok esélyt látni, a szociális ellátórendszer minden szegmenségben civilek látják el az állami feladatok egy jelentős részét ma Magyarországon.

A beszélgetés résztvevői abban is egyetértettek, hogy a szülőktől is nagyon nagy türelemre van szükség a gyerekekkel szemben. Nem szabad irreális elvárásokat támasztani feléjük, és időt kell adni nekik, hogy vissza tudjanak állni a régi kerékvágásba.

Dr. Szolnoki Nikolett szerint egyébként szerencse, hogy csak 6 hétre kellett visszamenni az iskolába, mindjárt itt a nyár, ami valódi regenerálódási időszak lesz a gyerekeknek. A pszichiáter úgy véli, sok gyerek spontán fog rehabilitálódni a következő időszakban, de természetesen lesznek olyan esetek, amelyekhez szakember segítségét kell kérni.

Dr. Tárnok Zsanett szerint, ami leginkább segíthet, az az alkalmazkodás. Muszáj alkalmazkodnunk az új helyzetekhez, és ha a szülők saját szorongásukat is jól tudják kezelni, azzal a gyereknek is segítenek automatikusan – mint az oxigénmaszk a repülőn. „Nem lehet megúszni, hogy saját magunkon is segítsünk” – mondta.

Lesz-e mosoly a maszk alatt? – hangzott el végül a beszélgetés címét is adó kérdés. A szakemberek szerint lesz, „csak talán azonnal nem olyan széles”. Kiemelték: a türelem és az idő nagyon fontos, el kell fogadni, hogy ez egy hosszabb folyamat. Torzított elvárás, hogy ha elértük az 5 millió beoltottat, és kinyitnak a teraszok, akkor minden megoldódik egy csapásra.