32 éve tiltottak voltak a katonai támadófegyverek Kaliforniában, egy bíró most eltörölte a tiltást
A bíró a fegyveres erőszak elleni emléknapra időzítette az ítéletet.
A bíró a fegyveres erőszak elleni emléknapra időzítette az ítéletet.
A proletariátus csak akkor valósítja meg magát, ha önmagát megszünteti, ha létrehozza az osztály nélküli társadalmat.
Fő célja a menekültek elrettentése.
A kormány azt akarta, hogy ne tüntessünk addig, amíg el nem fogadták a Fudan-törvényt, de mint azt az összegyűlt tömeg is mutatja: „Ez nem sikerült! Kicseleztük őket!”
A beruházás választókerületében induló ellenzéki politikusok szerint a Diákváros jelentős szerepet játszhatna abban, hogy enyhítse a lakhatási válságot, de a Fudan kampusz elveszi ennek a lehetőségét.
Ez volt az első nagyobb kormányellenes demonstráció a tavaly novemberi korlátozások bevezetése óta. Élőben jelentkeztünk a helyszínről.
A rendszer sajátsága: ha nő a munkanélküliség, a képviselők bére is emelkedik.
A NER-es alapítványokba forgathatják a pénzt.
Az indiai autóipari munkások nem szeretnének többé a vírus és a megélhetés között választani.
A nagyság ajándékát megkapta, de többre becsülte volna, ha igaza lehet. 50 éve hunyt el Lukács György.
Netanjahu bukásához egy nagyon széles, és mindeddig elképzelhetetlen összeborulására lehet szükség: a siker közel, de tartós koalícióra ne számítsunk.
A szakszervezet szerint a cég az év második felétől csak 4 százalékkal hajlandó emelni a béreket, ami csupán évi 2 százaléknak felel meg, a doglozók azonban nem adnák 5 százaléknál lejjebb.
Az önkormányzati bérlakások privatizációja helyett legalább háromszor-négyszer ennyi közösségi tulajdonú, megfizethető bérlakásra lenne szükség a jelenlegi lakhatási válság kezeléséhez.
Nem a szegények, elnyomottak felzárkóztatásra, nem valamiféle elitcserére van szükség, hanem e kettősség, az alá-fölérendelt viszonyok megtörésére. Ne alkossuk újra az oktatásban annak a rendszernek a gyakorlatait, ami ellenünk létezik.
Erről Tordai Bence párbeszédes képviselő számolt be.
Már 22 ezer ember jelezte, hogy résztvenne a tüntetésen.
Az önkormányzatok viszont hamarosan visszatérhetnek a normális működésbe.
A nyomozás során kiderült, hogy a panaszt tevő férfi egyáltalán nem tartózkodott a Kossuth téri tüntetésen, nem borogatott kukákat és padokat sem rongált meg.
Az önkormányzatok tulajdonjogának javasolt mértékű korlátozása gyakorlatilag a tulajdonhoz való jog teljes kiüresítésével és az államcélok megvalósulásának ellehetetlenítésével jár.
Eközben az élelmiszerárak egyre nőnek.
Nem lesz sztrájk a győri alumíniumöntöndénél, a munkavállalók követeléseinek minden pontját elfogadták.
A magánlabortban végzett tesztek minimum húszezer forintba kerülnek.
Az elektromos kerekesszék szállításának nem létező tilalmára hivatkozta nem akarták felengedni a járatra a kerekesszékkel közlekedő nőt.
A harmadik hullámot Gulyás miniszter szerint letörtük, a sajtótájékoztatókra pedig újra visszatérhetnek majd az újságírók.
Vakcinaélmény-beszámoló.
Semmi kétség, Novák Katalin a mi nevünkben is mosolyog Európa egyik legelszántabb nőgyűlölő politikusára.
Megnéztük, hogyan küzd a Google az erőszak ellen a járvány idején.
Hogyan sikerült Nikola Gruevszki egykori macedóniai elnöknek létrehozni az illiberális hálózatát?
A párt szerint itt az idő, hogy a köztársasági elnök ne csak költészettel, hanem aktív cselekvéssel lépjen fel a klímaharc ellen.
Kiderülhet, milyen következményekkel számolt a kormány az egészségügyi dolgozókat felháborító törvény bevezetésekor.