A klímacélok ellenére Norvégia bővítené a kőolaj és a földgáz kitermelését
Csütörtökön 84 új engedélyt adott ki az ország fosszilis energiahordozók felkutatására.
Csütörtökön 84 új engedélyt adott ki az ország fosszilis energiahordozók felkutatására.
A lakás, amelyben Ilonáék élnek, fél nap leforgása alatt lakhatatlanná vált: a tulaj elvitte a bútorokat, ablakokat és ajtókat, leszereltette a csaptelepeket, így víz sincs, és a gázt is elzáratta. Segíts új albérletet találni a bajba jutott családnak!
Tízezres tömeg vonult a parlament elé a pedofiltörvény LMBTQI ellenes módosításai ellen.
Szerintük a polgármester egyedül akar dönteni az Öreg-tó partján történő beruházásokról, tüntetést szerveznek.
A Jobbik „következetessége” annak fényében már kevésbé tűnik erősnek, hogy az ellenzéki összefogás tagjaként nemrég a nevét adta a Közös Alap című programkezdeményhez, amely határozottan kiáll többek közt az esélyegyenlőség mellett is.
Karácsony Gergely szerint amennyiben megszavazza holnap a Fidesz a Fudan-törvényeket, nyilvánvaló teszi, hogy nem érdekli őket sem a ferencvárosiak, sem a budapestiek, sem az ország választóinak véleménye.
A Budapest Pride Felvonuláson kívül LMBTQ jogi tüntetés ekkora társadalmi támogatottságot még soha nem kapott.
A miniszterelnök által bejelentett kompenzáció a lehető legigazságtalanabb, legméltánytalanabb „kompenzációs” rendszer, amit csak el lehet képzelni.
Netanjahu 12 év kormányzás után bukott.
A kormánypárti lap azon számháborúzik, hogy hány osztrák és magyar tulajdonos volt, miközben a beruházással messze nem csak a házak elbontása a gond.
A német állambiztonság és az azt felügyelő belügyminisztérium marxista gyökerei miatt lehetetlenítenének el egy lapot.
Váratlanul érte a biciklis futárokat kollégájuk elbocsájtása, ezért a munkakörülmények javítását és az indokolatlan kirúgásokkal való felhagyást követelik a munkáltatótól.
Hajszálnyival nyerésre áll Peruban a marxista Pedro Castillo, aki felszámolná a vidék szegénységét, és megadóztatná az ország nyersanyagait kitermelő multikat.
Úgy gondolja, mindent megtesznek a védőnőkért.
Ismét nem sikerült a rászorulókra szabni a támogatást.
Amit elmondandó vagyok, nem „igazabb” vagy „hitelesebb” annál, ahogyan Ferge Zsuzsa visszaidézi a 80-as évtizedet. Legfeljebb bizonyos részletekre másképp emlékszem.
Amennyiben június 14-én a Böröcz-féle törvénymódosítást elfogadják, azzal ellehetetlenítik a felelős lakáspolitikát Magyarországon.
A mozgalmi esztétika a létező, a valóságos mozgalomnak van címezve, nem a nagyvilágnak, nem az utókornak, nem a szocializmus polgári vagy más kritikusainak, nem az úgynevezett nagyközönségnek. De mi marad ebből érvényes, ha maga a mozgalom eltűnt?
Damien Tarel jött és ütött.
Winston „Boogie” Smith-szel tucatnyi golyó végzett.
Laboratóriumi vizsgálatot kell végeztetnie.
Tavaly a nukleáris fegyverrel rendelkező államok együttesen 72,6 milliárd dollárt költöttek atomfegyverekre.
A kínai modellről, az ideológiai buborékokról és a Fudan Egyetemről is beszéltek a Kína vonzásában? című vitaest szereplői.
A térdelés mint spontán, tudatos és önazonos antirasszista gesztus abban a pillanatban elbukott, amikor szervezett tiltakozás lett, anélkül, hogy valós intézményi támogatást kapott volna.
A civilek szerint ezzel orosz mintán alapuló, Európában példa nélküli propagandatörvényt vezetne be a Fidesz, súlyosan korlátozva a szólásszabadságot és a gyermekjogokat is.
A politikai hovatartozás egyértelműen hatással van arra, hogy ki mennyire látja pozitívan a saját személyes lehetőségeit.
A sereghajtók közül nem emel ki minket a 200 ezer forintos ígéret, de tovább növelheti a dolgozók és a munkáltatók bizonytalanságát.
A főpolgármester szerint nemcsak Budapest ügye a Fudan Egyetem, hiszen minden magyart eladósítana a kormány, és pont a vidéki magyar fiataloknak jelentene elérhető lakhatást a Diákváros.
Tovább csökken a vételár a lakáscserések számára, és az állami vagy önkormányzati cégeket is kedvezményes bérlakás-értékesítésre kötelezhetik a Várban.
A kormány el akarja venni a segítséget onnan is, ahol még akad.