Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Helsinki Bizottság: A kormány más útját választotta a bíróságok megszállásának

Ez a cikk több mint 2 éves.

A Magyar Helsinki Bizottság szerint a bíráskodás függetlenségére veszélyt jelenthet a bírák utóbbi években történt tömeges kinevezése, amely a bíróságok megszállását és kormány általi háziasítását is elősegítheti. A Bizottság most kiperelte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) bírósági véleményeket összegző tanulmányát hogy megtudják, miért nem a legtöbb pontot elérő pályázókból lettek bírók az utóbbi években.

A jogvédő szervezet 2019-ben közérdekű adatigénylésben  szerette volna megtudni, hogy a bíróságokat irányító OBH 2016-ban miért ellenezte és kritizálta élesen az új közigazgatási bíróságok felállítását, amikor 2019-ben már támogatta az új bírósági rendszert. A Bizottság a kivizsgálás érdekében kikérte a 2016-os OBH bírósági véleményeket összegző tanulmányát, a bíróságok igazgatási csúcsszerve azonban megtagadta az adatszolgáltatást.

A civilek két éve közadatpert indítottak az ügyben, melynek a tárgyát képezte az is, hogy a közigazgatási bíróságokra kinevezett bírák pályázatait hogyan értékelték, és mekkora szerepet játszott a korábbi közigazgatási tapasztalat.

 A változtatások lehetőséget nyitottak arra ugyanis, hogy „eltérített pályázatokon” a kormányhoz lojális emberekkel töltsék fel az üres bírói helyeket.

Az új bírósági rendszer bevezetéséről korábban már mi is beszámoltunk. A kormány 2019-ben ugyanis még azt tervezte, hogy 2020-tól közigazgatási különbíróságokat fog fölállítani, melyek tömegeket érintő kérdésekről fognak majd dönteni. A Helsinki Bizottság szerint a kisajátításokról, adókról, rendőri túlkapásokról, tüntetésekről, a milliárdos közbeszerzésekről és környezetvédelemről szóló döntések is a bírói szerv alá kerültek volna, de a paksi atomerőmű engedélyeiről itt született volna döntés.

A választási ügyeket és a szavazatszámlálás ellenőrzését is ide akarták tenni, valamint a közérdekű adatigényléseknél is ők döntöttek volna.

Az új bírósági rendszert létrehozó törvényeket végül elfogadta a kormánytöbbség, de a közigazgatási különbíráskodás mégsem jött létre. A civil jogvédő szervezet szerint a kormány más útját választotta a bíróságok megszállásának és kezessé tételének. A Helsinki Bizottság úgy gondolja, ebben nagy szerepe lehet a 2018-ban kinevezett új bíráknak és új bírósági vezetőknek.

A jogvédő szervezet közadatpere másodfokon most zárult le. A Fővárosi Törvényszék, habár tavaly elsőfokon még mindenben az OBH-nak adott igazat, most jogerős ítéletben kötelezte a hivatalt, hogy 15 napon belül adja ki a bírósági rendszer tervezett átalakítását véleményező 2016-os tanulmányát. OBH-nak szintén ki kell adni, hogy egykori elnöke, Handó Tünde 2012 és 2019 között mely esetekben milyen indokokkal tett javaslatot a Fővárosi Törvényszékre és a Fővárosi Ítélőtáblára történő bírói pályázatok eredményétől való eltérésre.

A jogvédők szerint alapkérdés ugyanis, miért és milyen számban fordul elő, hogy a nyilvános bírói pályázatokon nem a legtöbb pontot elérő jelölt lesz a nyertes.

A döntés kapcsán Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje kiemelte, hogy a demokráciában a bíróságok működésének is átláthatónak kell lennie.

,,Ez nemcsak a tárgyalások nyilvánosságát követeli meg, hanem azt is, hogy a bírósági igazgatás szakmai véleménye a bíróságokat érintő jogszabályokról ne lehessen titok. És azt is megköveteli, hogy megtudhassuk, kiből miért lett bíró vagy éppen miért nem lett bíró egy nyilvános pályázat során. A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét megváltoztató másodfokú döntés ebbe az irányba tett jó a lépés”.

Címlapkép: MTI/Kovács Attila