Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szélsőjobboldali ellentüntetők zavartak meg egy szegedi Pride-eseményt

Ez a cikk több mint 2 éves.

Szélsőjobboldali tüntetők zavarták meg Szegeden az Amnesty International Magyarország, a Budapest Pride és a Szegedi LMBT Közösségért csoport által szervezett, jelképes házasságkötési eseményt, írja a Szegeder. A Széchenyi téren, a városháza előtti szökőkútnál szimbolikus házasságkötés keretén belül kívánták felhívni a figyelmet a házasságkötés szabadságának fontosságára, ugyanis jelenleg a nem heteroszexuális kapcsolatban élő állampolgárokat a magyar jogrendszer kiszorítja ebből a lehetőségből.

A Szegeder beszámolója szerint a résztvevőknek lehetősége volt „oltár elé járulni” és házassági esküt tenni, az esküvőn résztvevő násznép tagja pedig bárki lehetett, bár jellemzően az összegyűlt tömegből vonultak ismerősök. Az egyetlen elvárás az volt, hogy a résztvevők elfogadják a pár szabad döntését és szeretettel viseltessenek irántuk.

A Széchenyi téri szökőkútnál és az egyik lépcsőnél tartott eseményen 16 órától volt gyülekező és beszélgetés, illetve 17 órától kezdődtek maguk a szertartások. A Szegeder beszámolója szerint megközelítóleg nyolc pár kötött jelképes házasságot, ezután négy-öt rendőr jelent meg, majd őket követően tizenöt ellentüntető is felbukkant, akik zászlókat téptek szét és molinókat téptek le.

Nagyjából fél hattól már csak folyamatos atrocitások közepette folytatódhatott az esemény. Többen is „összeházasodtak” még, de az ellentüntetők folyamatosan akadályozták az eseményt. Ahogyan a Szegeder is írja: „Akiket épp nem a rendőrök igazoltattak, azok jellemzően beszólogatással illették a házasodókat és barátaikat, bár ebből fordítva sem volt hiány”. 

Az ellentüntetők egy részét rendőri intézkedés alá vonták, az esemény pedig 19 órakor véget ért.

Címlapkép: Pixabay