Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Közel ötezer állami bérlakást adott át a Fidesz egyházi szervezeteknek

Ez a cikk több mint 2 éves.

Közös cégen, a MR Közösségi Lakásalap Nonprofit Kft-n keresztül fogja kezelni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat azt a közel 5 ezer – eddig állami tulajdonú – bérlakást, amelyet a kormánytöbbség a keddi parlamenti ülésnapon elfogadott törvénnyel juttatott a két egyházi szervezetnek, írja a Népszava.

A Máltai Szeretetszolgálat és a Református Szeretetszolgálat ingyen kapta meg az ingatlanokat, illetve állami támogatást is kapni fognak a lakásállomány kezeléséért.

2022 és 2023 között összesen 6 milliárd forintot kap majd a közös Kft. a lakások felújítására, illetve állagmegőrzésére, ezen felül pedig további évi 1,1 milliárd forint támogatásban is részesülni fognak.

A keddi parlamenti ülésnapon zárószavazással határoztak az egyes állami vagy önkormányzati bérlakások megvásárolhatóságáról szóló kormánypárti előterjesztésről, amely önkormányzati ingatlanok megvásárlását teszi lehetővé a bérlők számára, jó eséllyel elidegenítve ezzel rengeteg ingatlant. A módosításokkal elfogadott törvény  szerint a cserélt bérleti jogok esetében az 50 százalékos vételár 35 százalékra csökken. Ez – mivel egyösszegű fizetésnél 5 százalék kedvezmény is jár a vevőnek – azt jelenti, hogy

akár a becsült forgalmi érték kevesebb mint harmadáért kerülhet az ingatlan a lakáscserével bérlőkké váltak tulajdonába.

Teljesen új rendelkezésként pedig bekerülhet a törvényszövegbe, hogy kizárólag a Budai Várnegyedben állami vagy önkormányzati céget is kedvezményes bérlakás-értékesítésre köteleznének.

Ahogy arról a Mércén sokszor írunk, Magyarországon komoly lakhatási válság állt be: az albérletárak egyre drágulnak, miközben Budapesten a  háztartások nagy százaléka erőn felül költ lakhatásra, és rendkívüli mértékben fokozódott itthon a lakásszegénység.

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület múlt tavasszal közzétett felmérésében résztvevők több mint 97 százaléka nyilatkozott úgy, hogy

Magyarországon jelenleg szükség lenne egy hosszú távú lakásprogramra. Ráadásul 92,6 százalékuk szerint mindez a családalapítást és a gyermekvállalást is ösztönözné.

„Magyarországon évtizedek óta nincsen meghirdetett lakásprogram, amely kijelölné a lakásépítési, lakásfelújítási célszámokat, és ehhez forrásokat rendelne.

A lakásprogramnak választ kellene adnia a tulajdonszerzési és bérleti lehetőségekre, ki kellene jelölnie a kapcsolódási pontokat a demográfiai, energiahatékonysági, üzemeltetési, környezetvédelmi, vidék- és városfejlesztési, valamint építészeti elvekkel. A lakásprogramnak biztosítani kellene a lakásállomány minőségi megújítását és az épített környezet színvonalának, élhetőségének javítását is”

– állt a felmérés összefoglalójában.

Címlapkép: MTI/Balázs Attila