Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tordaiék az M1/M7-es levezetőn akcióztak az autópályák koncessziós tervei ellen

Ez a cikk több mint 2 éves.

A pénteki napon a Párbeszéd és a Momentum politikusai is tiltakoztak az autópályák 35 éves koncessziós tervei ellen. Az ellenzéki pártok szerint a Fidesz egy esetleges kormányváltásra készül az úthálózat koncesszióba helyezésével, ugyanis így jelentős összegeket tudnak majd magánkézbe csatornázni. A Momentum információi szerint októbertől  a teljes magyar útdíjbeszedést is privatizálni akarja a kormány.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Rogán Antal minisztériuma nemrég koncessziós pályázatot hirdetett 2000 kilométernyi gyorsforgalmi útszakaszra, melyet 35 évre magánkézbe adnának a pályázat nyertesének. A nyertes rendelkezésre állási díjat és szolgáltatási díjat is kapni fog ez időtartamra az államtól. Az ellenzék már fidesz-közeli vállalkozókat emleget, akik lehetséges nyertesei lehetnek a projektnek, de egyes források szerint egy újabb kínai beruházás sem kizárt.

Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje és Tompos Márton, a Momentum szóvivője pénteken sajtótájékoztatót tartottak az ügyben. Fekete Győr szerint ,,hasonlóan az egyetemekhez vagy a MOL- és Richter-részvényekhez, a magyar kormány a 2022-es választás előtt az útdíjbeszedést és az úthálózat karbantartását is privatizálni készül.” Tompos azt is elmondta, hogy a pártnak eljuttatott információk szerint már előre tudják, ki fogja nyerni a koncesszióról szóló pályázatot.

Ez alapján három lehetséges jelölt hangzott el a sajtótájékoztatón: a Duna Aszfalt, a Colas és a Strabag, győztesnek pedig az elsőt, Szíjj László cégét szemelték ki.

Tompos a G7 kutatását idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a M6-ost és az M5-ös autópályák megvalósítását egyszer már ugyanúgy kiszervezte az akkori kormány egy koncessziós eljárásban, azonban ez egy rossz üzletnek bizonyult, ugyanis 2019-ig bezárólag több mint 2800 milliárd forintot, vagyis a mai magyar GDP 7 százalékát takarította volna meg az állam, ha hitelből valósítja meg a beruházást.

Az útdíjak kapcsán egy 350 milliárd forint értékű piacról beszéltek, melyet a Momentum forrásai szerint szintén magánkézbe adnának októbertől: információik alapján egy magyar multi és egy „Rogán-közeli cég” konzorciuma végezné a tevékenységet. A párt szerint ennek a két cégnek a konzorciuma megemelt, 10-12%-os jutalékért fogja elvégezni a munkát, valódi verseny nélkül. Fekete-Győr András ezt követően felszólította Frédéric Gardést, a Colas francia anyavállalatának elnök vezérigazgatóját, valamint Thomas Birtelt, a Strabag anyavállalatának vezérigazgatóját, ne adjanak be pályázatot a koncesszióra,  ugyanis szerintük az ,,csak az előre leosztott végeredmény legitimálására szolgálna”.

A Tordai Bence és Dorosz Dávid a Dayka Gábor utcánál található felüljáróra kifeszített molinóval tiltakoztak a koncesszió ellen. A Párbeszéd politikusai két és fél- háromezer milliárd forintra becsüli a koncessziós díjat, viszont szerintük ez az adófizetőknek legalább háromszor többe fog kerülni hosszútávon, ugyanis a következő 35 évben akár évi több száz milliárdot is fizethet a magyar állam.  Dorosz Dávid Rogán Antal mellett Tuzson Bence államtitkárt is megnevezte a felelősök körében, akik hasznot húzhatnak a beruházásból.

Tordai Bence és Dorosz Dávid tiltakoztak az úthálózat koncessziós pályázata ellen 2021.06.18

,,Az emelkedő autópályadíjak és egyéb költségek hasznát nem az utak javításában, vagy a zöld és fenntartható közlekedés fejlesztésekben fogjuk látni, hanem a kiváltságosok zsebében fog landolni” mondta Tordai, és arra buzdította azokat akik a koncessziós pályázaton gondolkodnának, hogy semmiképp ne nevezzenek.