Miért ne használnák ki a népszavazást, akiknek bajuk van a kiemelt beruházásokkal?
Egyelőre tucatnyi civil szervezet jelezte, hogy segítene a referendum kiírásáért folytatott kampányt, de ez a szám hamarosan megtöbbszöröződhet.
Egyelőre tucatnyi civil szervezet jelezte, hogy segítene a referendum kiírásáért folytatott kampányt, de ez a szám hamarosan megtöbbszöröződhet.
Ha létezik nyilvános engedélyezési eljárás, amit nem arra szántak, hogy a nyilvánosság is tudjon róla, akkor ez az.
„Ez jóval fontosabb történet annál, hogy azt nézzük ki adta be a kérdést” – fogalmazott Tordai Bence az LMP népszavazásával kapcsolatban.
A sokadik alkalommal megismételt eljárásban a nyugdíjas férfi ellen ítéltek, ügyvédje jelzése szerint a Kúrián folytatódik az ügy.
A gyónásnak sem a kánonjogban, sem pedig a közjogban nincs olyan értelmezése mint a Fidesz módosítójában, ami egyenesen a bejelentési kötelezettség alól mentené fel a papokat – figyelmeztettek a szakértők, politikusok és közéleti személyiségek is az új gyermekvédelmi módosító után.
Ötből öt lakót mentett meg a kilakoltatástól Szepesházi Péter munkája.
Dömötör Csaba nem cáfolta, hogy Rétvári Bencének nincs igaza.
Megmenekülhetnek az OPNI területén élők a kilakoltatástól?
A szolgálati lakásban élők ügyvédje szerint újraindíthatják ugyan az ügyet, de az 2-3 évbe telhet.
Így emlékeztek meg az ellenzéki pártok 1956-ról.