Tordai: Szombattól szerződés nélkül maradnak közintézmények, itt a gáz-armageddon
A képviselő szerint kimentek a kikapcsolási értesítők, 2-4 héten belül megszűnhet a szolgáltatás iskolákban, kórházakban, rendőrségeken.
A képviselő szerint kimentek a kikapcsolási értesítők, 2-4 héten belül megszűnhet a szolgáltatás iskolákban, kórházakban, rendőrségeken.
Bauer Tamás a testvériségről és a közösségi tulajdonról oktatta ki Tordai Bencét.
Ungár Péter úgy reagált: örül, hogy a Párbeszéd a tizedik születésnapján úgy döntött, egyszer elindul önállóan egy választáson.
Budapest főpolgármestere 2014 júniusa óta vezeti a pártot Szabó Tímeával közösen.
Az Egységben Magyarországért hangosbemondókkal felszerelt kisteherautókkal fogja terjeszteni az ellenzék üzenetét azokban a körzetekben, ahol a legszorosabb lesz a verseny a mandátumokért.
Kunhalmi Ágnes szerint az ellenzék azért nem beszél a népszavazással kapcsolatos álláspontjáról, mert azzal a Fidesz malmára hajtaná a vizet.
A Lakhatási Minimum javaslatait vitatta meg az ellenzék szakmai szervezetekkel.
Szerintük a fideszes igazságszolgáltatás azért akadályozza az előrejutást a végrehajtói botrányban, mert a szálak túl messzire érnek.
A miniszterelnök-jelölt csütörtöki országértékelő beszédén a hatpárti összefogás kormányváltó funkcióját emelte ki leggyakrabban.
Riportunk három budapesti helyszínről. Márki-Zay Péterrel is beszéltünk, aki nem mindenben ért egyet a szövetségeseivel.