Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egyelőre az OPNI területén élő kilencvenéves özvegy is megmenekült a Külügy kilakoltatásától

Ez a cikk több mint 1 éves.

Megszüntette a bíróság az eljárást két alperesnél az OPNI-kilakoltatás ügyben, amit a Magyar Állam (a Külügyminisztérium) kezdeményezett – derül ki az alperesek ügyvédje által a lapunkhoz eljutatott végzésből. Az indoklás szerint azért döntött a II. és III. kerületi bíróság az eljárás megszüntetése és a január 25-re kiírt tárgyalás lemondása mellett, mert a Külügyminisztérium korábbi jogi képviselőjének megbízatása megszűnt és nem jelölt ki határidőn belül új képviselőt (illetve nem jelentette be azt sem, hogy áttérne a jogi képviselő nélküli eljárásra).

Az alperesek ügyvédje megjegyezte, mivel nem győztes ítélet született az ügyben, ezért a korábbi indokok miatt újraindíthatják az eljárást a 2007-ben bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben szolgálati lakásban élőkkel szemben. De ez 2-3 évbe is telhet, így egyelőre biztosan nem kell kilakoltatástól tartania 90 éves, özvegy Balázs Jánosnének és a jelenleg is egészségügyi ellátásban dolgozó Baráti Mártának.

Lapunk információi szerint ezzel még nem zárult le a Lipótmező területén élők kálváriája, két további alperes ügyében továbbra is ki van írva egy februári tárgyalás.

Ahogy arról a múlt héten beszámoltunk, az egyik ügyben már jogerőre emelkedett az elsőfokú ítélet, amiben szintén a a Külügyminisztérium felperesként próbált kilakoltatni régi szolgálati lakásban élő korábbi egészségügyi dolgozókat a 2007-ig működő egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet területéről.  A Budapesti II. és III. kerületi Bíróság az egyik ügyben korábban elutasította a Magyar Állam keresetét, valamint a felperest 225 000 forint perköltség megtérítésére kötelezte. Dr. Szepesházi Péter, az alperesek képviseletében eljáró ügyvéd akkor arról tájékoztatta lapunkat, hogy az első fokú ítélet jogerős, a végzés ellen fellebbezésnek helye nincs. Habár abban ügyben az alpereseknek kedvező ítélet született, továbbra is több, volt egészségügyi dolgozót fenyeget kilakoltatás – ilyenek a fenti és a februárban folytatódó ügyek is.

Az  OPNI területén található szolgálati lakások bérlőit 2020 decembere óta fenyegeti a kilakoltatás veszélye. A kormány kilakoltatási szándékának hátterében az áll, hogy bentlakásos elitiskolát szeretnének építeni az elhagyatott területre, és ehhez kapcsolódóan további nagyívű beruházásokat hajtanának végre Lipótmezőn: az idevonatkozó, április 19-i rendelet szerint kereskedelmi, iroda-, szálláshely-, sport- és közlekedési célú építmények is helyet kaphatnak majd a II. kerületi területen, épp csak lakóépületek nem. A bajokat az is tetézi, hogy a lakók lassan két éve nem tudnak eleget tenni fizetési kötelezettségüknek, mert nem kapnak számlát sem a lakbérről, sem a közüzemi költségekről.

Bár a szóban forgó lakóingatlanok nem feltétlenül jelentenének akadályt az épületegyüttes felújításában, és bár Szijjártó Péter külügyminiszter korábban ígéretet tett arra, hogy nem fogják kilakoltatni Lipótmező lakóit.

Ennek ellenére – miután  2022 áprilisában a kormány kiemelt beruházássá nyilvánította az OPNI területére vonatkozó terveket – 2022 júniusában szinte menetrendszerűen újraindították a lakók elleni pereket.

Először október 19-én kellett bíróság elé állnia két érintettnek – köztük egy több mint kilencven éves özvegynek –, az eseményről írásban számoltunk be a Mércén.

Címlapkép: Az OPNI egykori épülete 2008. február 11-én. Fotó: Kollányi Péter / MTI